Tényleg semmi nem az. A problémáink, az életünkben megjelenő emberek, az életünk célja, és maga az élet…

Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Tényleg semmi nem az. A problémáink, az életünkben megjelenő emberek, az életünk célja, és maga az élet…

Manapság, amikor tragédiákon kívül szinte mást nem is szállít nekünk a média világa, sokan felteszik a kérdést: Hol van ilyenkor Isten? Hogy engedheti ezt meg? És válasz híján sokak számára marad a polcról leemelhető séma: nincs Isten.

Legyen boldog az új éved – legyen boldog az új éned!
De mitől is lesz más? Mitől lesz új? Attól, hogy te változol.
Magától nem megy. A naptári ünnepek önmagukban semmit nem tehetnek. És még csak a jó kívánságok sem teremtenek új életet. Meg kell dolgoznunk a változásért, hiszen jól tudjuk, tapasztaljuk, hogy csak így megy.

Talán hallottad vagy olvastad már azt a mondatot, hogy elég annyit mondanod: köszönöm, szeretlek (sajnálom, kérlek, bocsáss meg), és ez elég is.
Van benne igazság: ha ezeket, vagy ezek valamelyikét ismétled magadban, folyamatosan, akkor valóban gyakorlod a Ho’oponopono módszerét.

Szeresd magad! Hiszen szerethető vagy!
Mesélek neked egy történetet – rólad. Nem arról, akinek hiszed magad, hanem arról, aki vagy.

Boldog ünnepek helyett boldogságot kívánok neked, az évnek nem csak erre a néhány napjára, hanem mind a 365-re, és annak sok-sok percére.

Korlátozó hiedelmeid
A hiedelmek is csak emlékek, programok, amik elhitetik veled, hogy vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, mert eddig így volt, és ez mindig is így lesz.

Lehet, hogy igen, sőt, talán vannak is olyan emlékeid, friss vagy kevésbé friss spirituális élményeid, amelyek azt igazolják, hogy léteznek előző életek.
Talán azok közé tartozol, akik mereven elutasítják az újraszületés gondolatát is.
Aztán vannak azok, akik egyszerűen belátják, hogy minden sokkal könnyebb az életben, ha elfogadjuk, hogy van valami korábbi előzménye, amiről persze sokszor fogalmunk sincs, de ha egyszer megkönnyíti átélni a napi történéseket, a betegségeket, a látszólag indokolatlanul ismétlődő eseményeket…

Éltünk azelőtt is, hogy ebbe a testbe születtünk, még mielőtt elhatároztuk, hogy a Földre jövünk - ám erről keveset beszélünk.
Annál többet beszélünk arról, mi történik azután, hogy letesszük a földi járművünket, a testet. Beszélünk, erősítjük és tápláljuk a hiedelmeinket, hiszen az elme, az ember legkorlátozottabb része erre késztet minket. A születés és a halál apró eseményei az élet végtelenjének, a lélek számára az átváltozás egy-egy pillanata. A léleknek annyi, mint egy sóhajtás, jön és megy, miközben eltelnek az emberi időszámítás szerinti évtizedek.

A halál nem az, aminek hittük. Nem vég. Nem tragédia. Nem veszteség az „itt maradók” számára. Idézőjelbe teszem az itt maradót, hiszen a szeretteink akkor is maradnak velünk, ha fizikailag nem látjuk őket. Úgy hisszük, hogy itt van vége az életüknek.
