Egyetlen nap sem kezdődhet hálaadás nélkül. Való igaz, hogy akinek fájdalom, szenvedés, veszteség jön az életébe, abban felmerülhet a kérdés: ezért hogy adhatnék hálát? Mások viszont teljesen más tapasztalatokat szereznek. És ez így van rendjén. Kinek-kinek más és más tanítást kell kapnia, azt, ami a számára megfelelő, hogy a lelke fejlődjön, az evolúciós folyamata teljesüljön.

Könnyebben adunk hálát, ha teljesül a vágyunk, ha pozitívan ítéljük meg az eseményeket és helyzeteket – hiszen igazolva látjuk azok helyességét, békét és megnyugvást hoz, amivel már nem kell dolgoznunk, amit úgymond készen kapunk. Hála Istennek, hogy ilyenekben is van részünk.
De hogyan is adjunk hálát azért, ami fájdalmat hoz? Miért történnek olyan dolgok, amik fájdalmat okoznak? Talán még azt is gondoljuk hozzá, hogy nem ezt érdemeljük… És így is van – nem az érdemeink alapján kapunk tanítást. Valami egészen más történik. Amikor tisztítunk a Ho’oponopono eszközeivel, például a Köszönöm magunkban történő folyamatos ismétlésével, azt automatikusan tesszük. Begyakoroltuk, tudjuk, hogy működik, ezért folytatjuk. A hála ennél több. Olyan érzés, ami csak a szívből indulhat ki, ami nem más, mint spirituális ébredés arra, hogy minden, ami történik az életünkben, a javunkat szolgálja. Az is, amit nem értek, ami fájdalmat okoz, ami nehéz pillanatokat hozott. Csodálatos dolgok követik a hálát, amivel az Univerzum válaszol nekünk.
Hálát kell adnunk folyamatosan, minden nap, a nap minden pillanatában, minden ajándékért, amit kapunk. Onnantól kezdve, hogy egyáltalán élünk, lélegezni tudunk… Meg kell tanulnunk hálát adni azért is, amit nem tudunk megérteni. Minden áldás, mindenben van valami számunkra tökéletes tanítás, még ha rejtve is.
HÁLA MINDENÉRT. KOMOLYAN. online program
- Hála mindenért. Komolyan.
- Hála ezért?
- Szokásommá tettem
- Mindenki - érted
- Hála meditáció
- 31 napi hála emlékeztető
A programot bárhol, bármikor elkezdheted. A források linkjét e-mailben küldöm meg, a fájlokat - kizárólag saját használatodra - letöltheted.
Részvételi díj: 7.500 Ft. Az Aloha Zártkörű tagság kedvezménye 20%.
Jelentkezés: saját névvel és számlázási címmel a [email protected] címen.