Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Ha hiszel abban, hogy mások úgymond „tükröt tartanak neked”, akkor most itt a megállj pillanata: hol a határ? Pontosan kiknek a köre jelenti a „többieket”? És egyébként is, mi a teendőd, ha ennyi rémséget és szörnyűséget mutatnak fel neked, mint amennyit manapság elénk tesz az élet?
Nem is kérdés, ez a megközelítés zsákutca.
Hála S. Miller András barátomnak, a Sláger FM-en elhangzott beszélgetés sokakhoz eljutott, és hála Istennek, fel is ébresztette az érdeklődést a Ho’oponopono iránt azokban, akik pontosan érzik, hogy változtatni kellene az életükön.
Tudjuk, hogy a problémák számunkra lehetőségek a fejlődésre, a növekedésre, a rezgésünk emelésére, mégis gyakran már a megjelenés pillanatában elutasítjuk a változást, mert a bizonytalant nem tudjuk kezelni. Az elménk fenn akarja tartani a bizonyosság tudatát, irányítani akar mindent, ami történik.
Manapság, amikor tragédiákon kívül szinte mást nem is szállít nekünk a média világa, sokan felteszik a kérdést: Hol van ilyenkor Isten? Hogy engedheti ezt meg? És válasz híján sokak számára marad a polcról leemelhető séma: nincs Isten.
Legyen boldog az új éved – legyen boldog az új éned!
De mitől is lesz más? Mitől lesz új? Attól, hogy te változol.
Magától nem megy. A naptári ünnepek önmagukban semmit nem tehetnek. És még csak a jó kívánságok sem teremtenek új életet. Meg kell dolgoznunk a változásért, hiszen jól tudjuk, tapasztaljuk, hogy csak így megy.
Bármennyire is szeretnénk tudatosak lenni és tudatosak maradni, az idő legnagyobb részében a tudatalatti programjaink irányítanak bennünket. Emlékek, amiket megörököltünk, programok, amiket elfogadtunk, ítéletek, melyekkel azonosulunk, olyan sémák, amelyek alapján megkülönböztetjük magunkat bárki mástól. Mert ránk természetesen soha nem érvényes az, amit másokban kifogásolunk.
A küldetésünkhöz mindannyiunknak el kell jutnia. Be kell töltenünk, szolgálnunk kell, mert addig nem találhatjuk meg a helyünket, amíg céltalanul, a napi rutint ismételve tengetjük az életünket. A küldetés az, amiért a Földön vagyunk. Nem pedig azért, hogy felkeljünk, elmenjünk robotolni, kifizessük számláinkat, a boldogtalanságunkért másokat okoljunk, majd békétlen éjszakai álmunkban is a félelmeinkkel harcoljunk.
Micsoda kérdés! Kitől kérdezzük? Ki az, aki választ adhat erre? És egyébként is, minek mikor lesz már vége? Rossz álomként éljük meg a jelent, miközben rengeteg dolgunk van vele.
