Korlátozó hiedelmeid
A hiedelmek is csak emlékek, programok, amik elhitetik veled, hogy vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, mert eddig így volt, és ez mindig is így lesz.
A hiedelmek a komfortzónán belül laknak, és köszönik, jól elvannak. Folyton kapnak megerősítéseket, visszaigazolásokat, mindig akad valami körülmény, ami még jobban bebetonozza őket. A tudatalatti elme, a programok, emlékek, hiedelmek, félelmek, vélemények és ítéletek tárhelye kész gigantikus mennyiségű adatot felhalmozni, hiszen ezt teszi, mióta Isten az embert megteremtette.
A tudatalatti elme az a részünk tehát, amin a Ho’oponopono tisztításával dolgozni remélünk.
Ilyen hiedelem az, hogy „te ehhez és ehhez kevés vagy”.
Talán még ki sem próbáltál olyan helyzetet, amikor ennek a hiedelemnek az igazsága megdőlhet. Talán ezt hallottad gyermekkorodban, vagy gyermekkorod óta, hiszen az anyagias világ, az iskolarendszer, az intézményesített munka világa jobban hasonlít egy versenyistállóra, mint bármi másra.
Jó hírrel szolgálhatok – és talán már ezért is érdemes volt ezt a néhány inspirációt meghallgatnod: nem vagy kevés semmihez. Isten minden olyan tulajdonsággal, képességgel és tehetséggel áldott meg, ami szükséges a sikeres és boldog földi élethez.
Használd a Ho’oponopono tisztítását kitartóan, elkötelezetten, és megtapasztalod, hogy semmi nincs, amihez kevés vagy túl kicsi lennél az életben. Ha ugyanis megtalálod az utadat, törekszel arra, hogy magadból a legjobbat add, az egész Univerzum melléd áll, és olyan helyzetekben találod magad, amik a fejlődésedre szolgálnak, a küldetésed megtalálása és betöltése felé irányítanak.
Ne sajnáld magadtól a Ho’oponopono képzést, ha már egyszer abban az áldásban van részed, hogy rátaláltál erre a forrásra. És minden körülmények között vigyázz magadra! Ne érd be hamisítvánnyal, önjelölt oktatók és mesterek ajánlatával. Isten segítsen az utadon!
ITT MEG IS HALLGATHATOD.
Tréningről információért írhatsz a [email protected] címre, és küldöm a részleteket.