Nagy úr a kényelem, de nem a legnagyobb. A kényelem kényeztet, igénytelenné, restté, megalkuvóvá tesz. De csak akkor, ha engeded. A kényelmi, azaz komfortzóna olyan állóvíz, langyos terep, ahol semmi nem terem meg. Semmi új nem születik. Egész egyszerűen nem működik.
Kevés olyan dolog van, amit képesek vagyunk a nap 24 órájában, vagyis pillanatról pillanatra működtetni. Észre sem vesszük, mert annyira természetes, hogy alvás közben is ver a szívünk, működik a keringésünk, reggel fel tudunk kelni az ágyból, sőt, hogy egyáltalán felébredünk!
A Ho’oponopono azt tanítja, hogy minden esemény, ami megjelenik az életünkben, arra szolgál, hogy fejlődjünk, növekedjünk, és amikor eljön az ideje, sok-sok terhet letéve hagyjuk itt a földi életünket. Még ha merész gondolatnak tűnik is, az életünket mi választjuk, a döntéseink sorozata határozza meg az életminőségünket. Jó okunk van arra, hogy mit és miért választunk: szükségünk van olyan tapasztalatokra, amiknek még híján vagyunk, amiből sokat tanulhatunk, a tanítások által pedig jobb és erősebb emberekké válhatunk.
Don Miguel Ruiz, a tolték orvos, sámán, aki visszajött a túloldalról, hogy elhozza nekünk a feltétel nélküli szeretet üzenetét, számomra megfogalmazta a földi életünk egyik legnagyobb tanítását: nem írunk bele mások könyvébe.
A másik ember élete az ő műve, amit ő alkotott. Nem írhatsz bele. Az ő élete nem függ tőled.
Soha nem kaptál lelkendező hírt arról, hogy valahova béke köszöntött be. Fizetett hirdetés sem szól arról, ha valahol már nem háború van, hanem béke. Nem szólnak a harsonák, nem kapják fel a médiumok, és nem a békéről szólnak a hírek és a híradók.
A hála emeli a rezgésünket, általa még több áldást vonzunk be az életünkbe. A hála önmagában a problémáink fölé emel, és lehetővé teszi, hogy a szeretet szemével lássunk, ahogy Isten lát.
Elő a korrektort, és kész. Fizikailag, virtuálisan és mentálisan. Nincs olyan hiba, ami ne lenne helyrehozható, csak tudni kell, hogy mihez nyúljunk, mi legyen a varázsszó, és ez a varázsszó hogy használható.
Az oldal cookie-kat (sütiket) használ a kellemesebb felhasználói élmény érdekében. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.ÉrtemNem egyezem bele.
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.