Az iskolában nem tanítottak meg bennünket élni, az érzelmeinket kezelni, a társadalmi elvárásokat a helyükre tenni, a kapcsolatainkat tudatosan megélni…

Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Az iskolában nem tanítottak meg bennünket élni, az érzelmeinket kezelni, a társadalmi elvárásokat a helyükre tenni, a kapcsolatainkat tudatosan megélni…
A legjobbat adod minden pillanatban, amire akkor képes vagy. Lehetséges, hogy visszatekintve másképp tennél, tehetted volna még jobban, de ez a jelen pillanat szemszöge, nem akkor és nem ott van.
Gyönyörűséges májusi nap, az első májusi vasárnap, amit elneveztek Anyák napjának. Nincs köztünk olyan, akit az anya szó ne indítana meg. Talán a legszorosabb emberi kötődés itt a Földön az, amit anya és gyermeke ajándékul kaphat.
Az egyik pillanatban így, a másikban úgy… És vajon mitől függ, hogy hogy érzed magad az egyik pillanatban, és hogy a másikban?
Hamar rávágnánk, hogy az mindig attól függ, mi történik körülöttem, a világban, stb. Pedig a válasz még ennél is egyszerűbb és bizonyosabb: a tudatunktól függ. A tudatunkban tárolt programok és emlékek határozzák meg, mit hogy érzékelünk.
Áldás, hogy így van! Miért kellene kifürkésznünk, hogy Isten mit tartogat nekünk? Hiszen a Földre születésünk előtt megírt élettervünk minden lényeges eseményt és körülményt tartalmaz. Ehhez megkaptunk minden segítséget, és kapunk is, ha élünk a lehetőséggel.
Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?
Minden évben kapunk emlékeztetőt, hogy az élet örök. És ez nem függ kortól, nemtől, vallástól és bőrszíntől. Az élet nem múlik el, legfeljebb átváltozik. Ugyanakkor arra is emlékeznünk kell, hogy a változás az élet velejárója, lételeme, mozgatórugója.
A legnehezebb, legalábbis az egyik legnehezebb iskola a földi élet. És hogy miért? Mert elfelejtettük az előzményeket, és minden problémánk ebből adódik. Egyszerűen nem értjük az életet. Mi, miért történik, és máris hárítjuk valakire vagy valamire a felelősséget.
Nincs közöttünk olyan, aki ne hordozna félelmeket a tudatalatti elméjében. A félelmek jelen vannak a mindennapi életünkben, így hát ezt tartjuk természetesnek. A félelem sokszor segít a fejlődésünkben, motivál, vagy akár kényszerít az elménk korlátai mögüli kimozdulásra, a komfortzónánk elhagyására. Ugyanakkor megnehezítik az életünket a félelmek, mert nem tudjuk, mit kezdjünk velük. Sok esetben fel sem ismerjük őket, vagy ha igen, akkor igyekszünk menekülni előlük, pedig az első lépés a békénk és a harmóniánk megteremtéséhez a félelmeink beazonosítása.
A földi élet a maga dualitásával sok csapdát rejt a lélek számára. A lélek számára, aki azért jött a Földre, hogy éppen ezen a dualitáson keresztül mindazt átélje, ami a fejlődését, az ébredését, az isteni énjéhez való visszatérését szolgálja. És ugyanez a lélek elfelejtette, hogy mi a célja, miről szól a földi életre megírt terve – ez a felejtés IS a terv része.