Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Még mielőtt a Földre születtünk, megírtuk az életünk tervét. Kiválasztottuk a számunkra megfelelő helyet, körülményeket, a legfontosabb szereplőket, köztük a szüleinket. Az vezérelt bennünket, hogy a földi életben tanuljunk, haladjunk, emelkedjünk a lehető legtöbbet, éljünk át olyan dolgokat, amik által tapasztalhatunk mélységet és magasságokat. Igen, tiszta lelkekként készen álltunk arra, hogy jó szándéktól és szeretettől vezetve még közelebb kerüljünk ahhoz, akinek Isten teremtett.
A félelmeink a lehető legnagyobb akadályt jelentik az életünk áramlásában. A félelmeink fogva tartanak, mert hiszünk abban, hogy az a nem kívánt, félelmetes, negatív esemény be fog következni, amit éppenséggel nem akarunk. Berendezkedünk erre, és tényként kezeljük, valósággal várjuk a félelmeink beigazolódását.
A béke vajon létezik? És ha igen, kin múlik?
Soha nem kaptál lelkendező hírt arról, hogy valahova béke köszöntött be. Fizetett hirdetés sem szól arról, ha valahol már nem háború van, hanem béke. Nem szólnak a harsonák, nem kapják fel a médiumok, és nem a békéről szólnak a hírek és a híradók.
Ha valami hiányzik a mai világból, az a spiritualitás. Földhözragadt, az anyagba kapaszkodó, az értéket a pénzpiacon jegyzett mértékegységgel méricskélő ember eltévedt. Útvesztőben találja magát, az elme labirintusában. Gondolkodni csak feketében és fehérben, jobb vagy bal oldalban, mindenesetre, az általa kitalált és felragasztott címkékben képes.
Úgy tartja hiedelemrendszerünk, hogy a családot, a rokonságot nem mi választjuk meg, egyszerűen beleszületünk. Azok a spirituális utak, amelyek számolnak a karmával, az előző életekkel, mást és mást állítanak. Szólhatnak elkerülhetetlen sorsról, de ugyanúgy átírható életútról is. Mindenesetre könnyebb az életünk, ha hiszünk abban, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, képesek vagyunk a hiedelmeink és a korlátaink fölé emelkedni, és vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy nem a mások elvárásai szerint, hanem a saját küldetésünk, életfeladatunk megvalósítása érdekében éljünk.
A helyzetek (a tudatalatti elménkben elraktározott emlékek) addig ismétlődnek, amíg a hozzájuk való viszonyunkat meg nem változtatjuk, ki nem tisztítjuk, majd Isten ki nem törli őket.
Mi az a véletlen? Kissé hihetetlen? Valószínűtlen? Nem várt? Talán mind így, együtt. Az elmének szüksége van némi magyarázatra, mégpedig azért, mert ami hihetetlen, az a számára nem is létezik.
