Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Mindannyian mesterek vagyunk. A Földre születésünk előtt egyezséget kötöttünk az életünkben megjelenő lelkekkel: egymást tanítjuk folyamatosan. A mester ugyanakkor nem feltétlenül a pozitív oldalát jeleníti meg. Előfordul, hogy éppen azzal tanít, hogy így ne tedd.
Gyönyörűséges szakrális nyelvünk, a magyar minden ízében, elemében, különleges egyediségében az egyik legnagyobb mesterünk. Persze csak akkor, ha erre odafigyelünk.
A félelmek, mint minden az életünkben, emlékek. Az emlékek addig ismétlődnek a tudatalatti elménkben (Belső Gyermekünkben – így nevezzük a Ho’oponoponoban), amíg tápláljuk őket, felül nem emelkedünk rajtuk, rá nem jövünk, hogy a félelmeket mi magunk hoztuk létre.
Lányomnak - földi születése napjára
Leírhatatlan, mert nincsenek rá szavak. Hogy is lehetnének, amikor olyan dolgokat élünk át, amiknek a gyökerei megelőzik a földi életet?! Leírhatatlan, mégis kísérletet teszek, hogy elmondhassam, mennyire hálás vagyok érted.
Nevezd úgy a Teremtést, ahogy tetszik neked, ősrobbanásnak, Istennek, természetnek… Az elnevezés csak a szűkös nyelvi készletünkből eredhet, és mint ilyen, soha nem adhatja vissza a fogalmakhoz kapcsolódó milliónyi emléket, programot, hiedelmet, sem a lényeget.
