Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
A legnehezebb, legalábbis az egyik legnehezebb iskola a földi élet. És hogy miért? Mert elfelejtettük az előzményeket, és minden problémánk ebből adódik. Egyszerűen nem értjük az életet. Mi, miért történik, és máris hárítjuk valakire vagy valamire a felelősséget.
A gyermekeink tanítani érkeznek. Bennünket tanítani. És nem fordítva. Ők választják ki a szüleiket a csillagok közül, a számukra legmegfelelőbbeket, és a szülők számára is ők a tökéletes gyermekek. Amíg kicsik, az a dolgunk, hogy vigyázzunk rájuk, példát mutassunk nekik, és engedjük, hogy önmaguk legyenek.
Ez a legjobb, ami történhet veled. Arra utal, azt jelenti, hogy még mindig nem emlékszel, ki vagy és miért jöttél ide.
Nagy úr a kényelem, de nem a legnagyobb. A kényelem kényeztet, igénytelenné, restté, megalkuvóvá tesz. De csak akkor, ha engeded. A kényelmi, azaz komfortzóna olyan állóvíz, langyos terep, ahol semmi nem terem meg. Semmi új nem születik. Egész egyszerűen nem működik.
Amikor a földi életünket megterveztük, meghatároztuk a legfontosabb részleteket, körülményeket. A segítőink velünk vannak, és felbukkannak az életünkben azok a személyek, akik elvállalták azt a szerepet, hogy a terv megvalósításában a segítségünkre lesznek.
Akárhogy is, a Földre a szüleid által érkeztél meg.
Bármilyen emlékeket őrzöl róluk, élhetsz abban a hiedelemben, hogy ezek az emlékek határozzák meg a gyermekkorod, aztán a későbbi fejlődésed, életed.
Emlékeztetlek: te választottad ki a szüleidet. Egy másik dimenzióban, magasabb rezgésen, tanulva a korábbi életeid tapasztalataiból, kijelölted az utat, aminek során megtapasztalhatod azokat a dolgokat, amiket szeretnél átélni.
A Ho’oponopono azt tanítja, hogy minden esemény, ami megjelenik az életünkben, arra szolgál, hogy fejlődjünk, növekedjünk, és amikor eljön az ideje, sok-sok terhet letéve hagyjuk itt a földi életünket. Még ha merész gondolatnak tűnik is, az életünket mi választjuk, a döntéseink sorozata határozza meg az életminőségünket. Jó okunk van arra, hogy mit és miért választunk: szükségünk van olyan tapasztalatokra, amiknek még híján vagyunk, amiből sokat tanulhatunk, a tanítások által pedig jobb és erősebb emberekké válhatunk.
Az ember társas lény – persze. Azért jött ide a Földre, hogy megtapasztalja azokat a dolgokat, amiket beleírt a születése előtt megírt élettervébe.
Bármennyire is szeretnénk tudatosak lenni és tudatosak maradni, az idő legnagyobb részében a tudatalatti programjaink irányítanak bennünket. Emlékek, amiket megörököltünk, programok, amiket elfogadtunk, ítéletek, melyekkel azonosulunk, olyan sémák, amelyek alapján megkülönböztetjük magunkat bárki mástól. Mert ránk természetesen soha nem érvényes az, amit másokban kifogásolunk.
Úgy tartja hiedelemrendszerünk, hogy a családot, a rokonságot nem mi választjuk meg, egyszerűen beleszületünk. Azok a spirituális utak, amelyek számolnak a karmával, az előző életekkel, mást és mást állítanak. Szólhatnak elkerülhetetlen sorsról, de ugyanúgy átírható életútról is. Mindenesetre könnyebb az életünk, ha hiszünk abban, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, képesek vagyunk a hiedelmeink és a korlátaink fölé emelkedni, és vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy nem a mások elvárásai szerint, hanem a saját küldetésünk, életfeladatunk megvalósítása érdekében éljünk.
