Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Az emberiség történetének nagyon fontos pillanatát éljük. Minden változik, mindannyian változunk, mindannyiunkra szükség van, hogy jobb és élhető világot teremtsünk.
Olyan helyzeteken, eseményeken megyünk keresztül, amik segítenek bennünket az ébredésben, egyenként és együttesen. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen képesek vagyunk mindenben meglátni a lehetőséget, fejlődni, növekedni, jobb emberekké válni, új emberiséget teremteni, és ehhez minden pillanatban kapjuk is a segítséget.
A Ho’oponopono azt tanítja, hogy minden esemény, ami megjelenik az életünkben, arra szolgál, hogy fejlődjünk, növekedjünk, és amikor eljön az ideje, sok-sok terhet letéve hagyjuk itt a földi életünket. Még ha merész gondolatnak tűnik is, az életünket mi választjuk, a döntéseink sorozata határozza meg az életminőségünket. Jó okunk van arra, hogy mit és miért választunk: szükségünk van olyan tapasztalatokra, amiknek még híján vagyunk, amiből sokat tanulhatunk, a tanítások által pedig jobb és erősebb emberekké válhatunk.
A családban marad – mondjuk, amikor nem akarjuk kiteregetni a „szennyest”, számítunk a rokonság szolidaritására, reméljük, hogy nem vetnek ránk követ, ha kitudódik… „Előfordul a legjobb családban is” – hát persze, hiszen esendőek vagyunk, ki ne hibázna időnként.
Úgy tartja hiedelemrendszerünk, hogy a családot, a rokonságot nem mi választjuk meg, egyszerűen beleszületünk. Azok a spirituális utak, amelyek számolnak a karmával, az előző életekkel, mást és mást állítanak. Szólhatnak elkerülhetetlen sorsról, de ugyanúgy átírható életútról is. Mindenesetre könnyebb az életünk, ha hiszünk abban, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, képesek vagyunk a hiedelmeink és a korlátaink fölé emelkedni, és vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy nem a mások elvárásai szerint, hanem a saját küldetésünk, életfeladatunk megvalósítása érdekében éljünk.
A küldetésünkhöz mindannyiunknak el kell jutnia. Be kell töltenünk, szolgálnunk kell, mert addig nem találhatjuk meg a helyünket, amíg céltalanul, a napi rutint ismételve tengetjük az életünket. A küldetés az, amiért a Földön vagyunk. Nem pedig azért, hogy felkeljünk, elmenjünk robotolni, kifizessük számláinkat, a boldogtalanságunkért másokat okoljunk, majd békétlen éjszakai álmunkban is a félelmeinkkel harcoljunk.
Vannak, akik emlékeznek rá, ma már nem is kevesen, hogy miként jöttek a Földre. Kiválasztották a legfényesebben ragyogó csillagot, kiválasztották az édesanyjukat. A tiszta, feltétel nélküli szeretet vezérelte őket, hiszen fontos feladattal érkeztek: tanítani a szüleiket.
Lányomnak - földi születése napjára
Leírhatatlan, mert nincsenek rá szavak. Hogy is lehetnének, amikor olyan dolgokat élünk át, amiknek a gyökerei megelőzik a földi életet?! Leírhatatlan, mégis kísérletet teszek, hogy elmondhassam, mennyire hálás vagyok érted.
Leélünk hosszú éveket, akár évtizedeket, anélkül, hogy tudatában lennénk a nevünk jelentőségének. Hihetjük, hogy a vezetéknevünket örököltük az őseinktől, a családunktól, a keresztnevünket pedig a szüleink adták - készen kaptuk tehát őket a Földre születésünkkel együtt.
