fbpx Skip to content

A csillagos ég nem határ

A Ho’oponopono azt tanítja, hogy minden esemény, ami megjelenik az életünkben, arra szolgál, hogy fejlődjünk, növekedjünk, és amikor eljön az ideje, sok-sok terhet letéve hagyjuk itt a földi életünket. Még ha merész gondolatnak tűnik is, az életünket mi választjuk, a döntéseink sorozata határozza meg az életminőségünket. Jó okunk van arra, hogy mit és miért választunk: szükségünk van olyan tapasztalatokra, amiknek még híján vagyunk, amiből sokat tanulhatunk, a tanítások által pedig jobb és erősebb emberekké válhatunk.

Csodákra vagyunk képesek – állítom! Képesek vagyunk megbetegíteni magunkat azért, hogy legyen alkalmunk kijavítani, átírni például a génjeinkbe bevésett programokat, kijöhessünk egy-egy végzetesnek hitt betegségből, azzal, hogy erősen hiszünk magunkban, akarunk és békében vagyunk. Ha megfigyeled, azok az emberek, akik nem ragadnak bele a helyzetbe, látnak tanítást akár egy betegségben, tudomásul veszik, hogy nem test vagyunk, hanem lélek, és a test csupán produkál egy berögzült programot, hiedelmet, törvényszerűségként elfogadott jelenséget, képesek békében élni, akár betegen is. Nem tartják magukat áldozatoknak, mert nem azok.

Mi a teendő? Felülemelkedni a problémákon, megfigyelni a helyzetet, nem azonosulni vele – hiszen a helyzetet mi ugyan bevonzottuk az életünkbe, ily módon felelősek is vagyunk érte, nem vagyunk azonban bűnösök, hiszen tanulni, fejlődni, növekedni jöttünk a Földre.

Nem fontos másokkal megbeszélni, elég egy kis alázat az élet iránt. Kezdetnek elég egy kicsit befelé fordulni – nem vádaskodva, éppen csak annyira, hogy jobban megismerjük magunkat, és felfedezzük, hogy valójában kik is vagyunk. Mert bizonyosan mindannyian nagyobb és fontosabb célért jöttünk ebbe az életbe, mint megszületni, mások elvárásainak megfelelni, állandó stresszben és félelemben élni hol a múlt, hol a jövő miatt.

Most van itt az ideje változtatni, mindenért, amink van, hálát adni, hiszen soha nem tudhatjuk, mi lehetett volna, mit előztünk meg, mit kerültünk el azzal, hogy éltünk az elfogadás és a hála eszközeivel.

Ha a hawaii filozófia szerint, csak annyit mondasz magadban, éppen csak akkor, amikor eszedbe jut: köszönöm vagy szeretlek – megtapasztalod a változást a testedben, a lelkedben, és rájössz, hogy ez tényleg az az út, amit ma olyan sokan keresnek.

ITT MEG IS HALLGATHATOD.