Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
A családban marad – mondjuk, amikor nem akarjuk kiteregetni a „szennyest”, számítunk a rokonság szolidaritására, reméljük, hogy nem vetnek ránk követ, ha kitudódik… „Előfordul a legjobb családban is” – hát persze, hiszen esendőek vagyunk, ki ne hibázna időnként.
Úgy tartja hiedelemrendszerünk, hogy a családot, a rokonságot nem mi választjuk meg, egyszerűen beleszületünk. Azok a spirituális utak, amelyek számolnak a karmával, az előző életekkel, mást és mást állítanak. Szólhatnak elkerülhetetlen sorsról, de ugyanúgy átírható életútról is. Mindenesetre könnyebb az életünk, ha hiszünk abban, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, képesek vagyunk a hiedelmeink és a korlátaink fölé emelkedni, és vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy nem a mások elvárásai szerint, hanem a saját küldetésünk, életfeladatunk megvalósítása érdekében éljünk.
A küldetésünkhöz mindannyiunknak el kell jutnia. Be kell töltenünk, szolgálnunk kell, mert addig nem találhatjuk meg a helyünket, amíg céltalanul, a napi rutint ismételve tengetjük az életünket. A küldetés az, amiért a Földön vagyunk. Nem pedig azért, hogy felkeljünk, elmenjünk robotolni, kifizessük számláinkat, a boldogtalanságunkért másokat okoljunk, majd békétlen éjszakai álmunkban is a félelmeinkkel harcoljunk.
Vannak, akik emlékeznek rá, ma már nem is kevesen, hogy miként jöttek a Földre. Kiválasztották a legfényesebben ragyogó csillagot, kiválasztották az édesanyjukat. A tiszta, feltétel nélküli szeretet vezérelte őket, hiszen fontos feladattal érkeztek: tanítani a szüleiket.
Lányomnak - földi születése napjára
Leírhatatlan, mert nincsenek rá szavak. Hogy is lehetnének, amikor olyan dolgokat élünk át, amiknek a gyökerei megelőzik a földi életet?! Leírhatatlan, mégis kísérletet teszek, hogy elmondhassam, mennyire hálás vagyok érted.
Leélünk hosszú éveket, akár évtizedeket, anélkül, hogy tudatában lennénk a nevünk jelentőségének. Hihetjük, hogy a vezetéknevünket örököltük az őseinktől, a családunktól, a keresztnevünket pedig a szüleink adták - készen kaptuk tehát őket a Földre születésünkkel együtt.
