Az emberiség történetének nagyon fontos pillanatát éljük. Minden változik, mindannyian változunk, mindannyiunkra szükség van, hogy jobb és élhető világot teremtsünk.
Olyan helyzeteken, eseményeken megyünk keresztül, amik segítenek bennünket az ébredésben, egyenként és együttesen. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen képesek vagyunk mindenben meglátni a lehetőséget, fejlődni, növekedni, jobb emberekké válni, új emberiséget teremteni, és ehhez minden pillanatban kapjuk is a segítséget.
Ki kell nyitnunk a szemünket, ki kell tárnunk a szívünket, hogy befogadhassunk eddig nem tapasztalt jeleket és jelenségeket. Ki kell lépnünk a sötétségből, haladnunk kell a fény felé. Gyógyulnunk kell, hogy felül tudjunk emelkedni a nehézségeken, a fájdalmakon, a veszteségekként megélt eseményeken. A félelem, a szegénység, a betegség emléke sokakat rabságban tart, mert egyedül akarják megoldani a problémáikat, vagy éppen kívül keresik a már régóta bennük levő megoldásokat.
A megoldás egyszerű – teljes felelősséget kell vállalnunk a saját életünkért. Kívül hiába keressük a felelőst, amit mi hoztunk magunkkal a tudatalatti elménkben, azt senki más nem változtathatja meg, csak mi magunk. Egyetlen döntés választ el egy új kezdettől – éppen azzal, hogy felelősséget vállalunk. Ez pedig 24 órás elköteleződést, belső munkát kíván meg. És micsoda utazásban lehet részünk: felfedezzük és megismerjük önmagunkat, megvilágosodnak az eddig nem ismert értékek, adottságok, tehetségek, és ha egyszer elindulunk befelé, olyan kincsekre találunk, ami belülről kifelé változtatja meg az egész világunk. Hatunk a környezetünkre, a családunkra, a közösségeinkre, a társadalmunkra, és így tovább, a világ békéjére.
Odafönt egy vagyunk – így ér össze a világunk.
Isten mindannyiunk számára elérhető, mindenkinek a segítségére van, akik nyitottak az ő jelenlétére. Alig várja a lehetőséget, hogy hozzá forduljunk, vele összekapcsolódjunk, és vezethessen minket a számunkra legmegfelelőbb úton.
Minden probléma, minden körülmény ellenére bármelyikünk teremthet magának szebb és könnyebb, harmóniával, békével, fénnyel teli életet. Igen, éppen most, amikor az események azt mutatják, hogy ez így tovább nem mehet.
Túl kell lépnünk a félelemeinken és a korlátozó hiedelmeinken. Éppen ebben van segítségünkre Isten közelsége. A programjaink, a gondolataink, az emlékeink hiába ismétlik, hogy ez lehetetlen, ha nyitottak vagyunk az isteni energiára, semmi nem lehetetlen. Ha készen állunk az áldozati szerep elhagyására, valóban megnyílnak a csodák kapui.
A Ho’oponopono segít a jelenben maradni, Istennel kapcsolatba lépni, békét teremteni és a békét őrizni. Általa megtapasztalhatjuk, hogy minden áramlik az életünkbe, ami szükséges, ehhez azonban helyet kell készítenünk, hogy az új információ, a megoldás, az ötlet, az isteni szikra megtalálja a lelkünket. A legegyszerűbb út a tisztítás, a hálaadás. Ha arra összpontosítjuk a figyelmünket, amink van, nem visznek el a tudatalatti emlékeink a múltba vagy a jövőbe. Előfordul, hogy ki kell lépnünk a komfortzónánkból, át kell lépnünk a félelmeinket, így emelhetjük magasabbra a rezgésünket. Csupán azzal, ha Istenre gondolunk, hálát adunk, már emeljük a rezgésünket. Ezzel óvjuk az immunrendszerünket, kordában tartjuk az érzelmeinket és nyitottakká válunk az isteni inspirációra. Az isteni inspiráció mindig tökéletes. Lehetséges, hogy cselekvésre késztet, de az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg: türelemre és önmérsékletre int, hogy valamit most ne tegyél meg.
Azért vagy itt, hogy szeretetet adj és kapj, hogy betöltsd a küldetésedet, és hogy a világnak hasznára legyél azzal a szolgálattal, amit csak te tudsz valósággá tenni.
A fény ragyogását kívül hiába keresed, hiszen a valódi fény benned van. Erre a Földre már a fényeddel érkeztél, ezért a fényed soha nem fog másoktól függeni, senki nem csökkentheti vagy növelheti. A fény ereje mindig tőled függ.
Te azért vagy itt, hogy ragyogj.
Tárd ki a szíved, töltsd meg fénnyel a saját életed, hogy eloszlasd a benned és körülötted levő sötétséget.
ITT MEG IS HALLGATHATOD.