Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?

Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?

Minden évben kapunk emlékeztetőt, hogy az élet örök. És ez nem függ kortól, nemtől, vallástól és bőrszíntől. Az élet nem múlik el, legfeljebb átváltozik. Ugyanakkor arra is emlékeznünk kell, hogy a változás az élet velejárója, lételeme, mozgatórugója.

A legnehezebb, legalábbis az egyik legnehezebb iskola a földi élet. És hogy miért? Mert elfelejtettük az előzményeket, és minden problémánk ebből adódik. Egyszerűen nem értjük az életet. Mi, miért történik, és máris hárítjuk valakire vagy valamire a felelősséget.

Nincs közöttünk olyan, aki ne hordozna félelmeket a tudatalatti elméjében. A félelmek jelen vannak a mindennapi életünkben, így hát ezt tartjuk természetesnek. A félelem sokszor segít a fejlődésünkben, motivál, vagy akár kényszerít az elménk korlátai mögüli kimozdulásra, a komfortzónánk elhagyására. Ugyanakkor megnehezítik az életünket a félelmek, mert nem tudjuk, mit kezdjünk velük. Sok esetben fel sem ismerjük őket, vagy ha igen, akkor igyekszünk menekülni előlük, pedig az első lépés a békénk és a harmóniánk megteremtéséhez a félelmeink beazonosítása.

Olyan világban nőttünk fel, és a mai világ még a korábbiaknál is több lehetőséget ad arra, hogy a felelős(öke)t a külvilágban, másokban keressük és találjuk meg. Miközben a napnál is világosabb, hogy attól semmi nem fog változni, sőt, még a problémáink terhét sem fogja levenni senki a vállunkról, ha másokra mutogatunk, kifogásokat keresünk, és a kényelmesnem bizonyuló, ám megoldást egyáltalán nem kínáló áldozati szerepbe bújunk bele.

A földi élet a maga dualitásával sok csapdát rejt a lélek számára. A lélek számára, aki azért jött a Földre, hogy éppen ezen a dualitáson keresztül mindazt átélje, ami a fejlődését, az ébredését, az isteni énjéhez való visszatérését szolgálja. És ugyanez a lélek elfelejtette, hogy mi a célja, miről szól a földi életre megírt terve – ez a felejtés IS a terv része.

Ha hiszel abban, hogy mások úgymond „tükröt tartanak neked”, akkor most itt a megállj pillanata: hol a határ? Pontosan kiknek a köre jelenti a „többieket”? És egyébként is, mi a teendőd, ha ennyi rémséget és szörnyűséget mutatnak fel neked, mint amennyit manapság elénk tesz az élet?
Nem is kérdés, ez a megközelítés zsákutca.

Igen! Minden az. Senki nem tudhatja, mi fog történni, még azt sem, mit hoz a következő pillanat.

Egyre gyakrabban, és egyre nehezebbnek tűnő helyzetek és események sokkolják az emberiséget. Úgy tűnik, a helyzetek ismétlődnek, és úgy tűnik, még nem tanultuk meg azt, amit tudnunk kellene.
