Nem elég, hogy ismétlem a varázsszavakat?
Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. Mit is sajnálok? Ki bocsásson meg és miért? Mit és kinek köszönök meg? Szeressem azt, aki éppen az utamba áll?

Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Nem elég, hogy ismétlem a varázsszavakat?
Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. Mit is sajnálok? Ki bocsásson meg és miért? Mit és kinek köszönök meg? Szeressem azt, aki éppen az utamba áll?

Hiába próbál valaki egy vulkán tetejére vastag takarót tenni, hogy eloltsa a tüzet. Kisebb tüzek esetén persze elegendő, hogy az oxigén megvonásával befolyásolja az elemeket. Sem a pénznek, amin a takarót vásárolta, sem a takarónak, sem a szándéknak nincs hatalma a vulkán felett. A vulkán nem fojtható vissza. Ez egy módja az ébresztésnek, amivel az Anyaföldön keresztül Isten figyelmeztet.

Azt hiszem, sokan félnek az egyedülléttől, beazonosítják a magánnyal, az elhagyatottsággal, talán még az áldozati szereppel is. Arra van az elménk programozva, hogy emberekkel kell magunkat körülvenni ahhoz, hogy megtaláljuk a biztonságunkat, a nyugalmunkat, holott éppen az egyedüllét, a csend az, ami lehetőséget ad önmagunk megtalálására, az önmagunkkal való kapcsolódásra.

Amikor a földi életünket megterveztük, meghatároztuk a legfontosabb részleteket, körülményeket. A segítőink velünk vannak, és felbukkannak az életünkben azok a személyek, akik elvállalták azt a szerepet, hogy a terv megvalósításában a segítségünkre lesznek.

Amikor olyan kihívással szembesülsz, amiről azt gondolod, hogy ennek a megoldásához csodára van szükség, itt csak a csoda segíthet – kívülre helyezed a problémát, a probléma megoldását, nem bízol magadban, nem bízol az életben. Fel nem foghatod, hogy még ennek a különleges, soha nem volt helyzetnek is lehet pofonegyszerű, pozitív végkifejlete. Az egyszerű dolgok nem tetszenek az értelemnek, a csodák pedig kívül esnek a képzeleted vagy a hited határain.

Sok helyütt találkozhatsz azzal a „nagy igazság”-nak tűnő kijelentéssel, hogy mindenki tükröt tart neked. Vagyis: magadat látod az undok kollégában, az alkoholista szülőben, az agresszív megmondóemberben, a pletykás szomszédasszonyban… és ne soroljam. Azonnal beindul a védekező mechanizmus – én nem vagyok ilyen! Én nem akarok ilyen lenni! És ez így van jól.

A félelmek, mint minden az életünkben, emlékek. Az emlékek addig ismétlődnek a tudatalatti elménkben (Belső Gyermekünkben – így nevezzük a Ho’oponoponoban), amíg tápláljuk őket, felül nem emelkedünk rajtuk, rá nem jövünk, hogy a félelmeket mi magunk hoztuk létre.

Dr. Ihaleakalá Hew Len tanításai
Ha terpeuta, kócs, tanácsadó, orvos vagy pszichológus vagy és magadra ismersz az alábbiakban - ez neked szól, még van hely.
A manipuláció ott kezdődik, amikor én (mint terapeuta) azzal a gondolattal dolgozom, hogy te vagy a beteg, és én rajtad fogok dolgozni. Ugyanakkor nem manipuláció, ha rájövök, hogy te azért jössz hozzám, hogy lehetőséget adj nekem meglátni azt, ami bennem történik. Nagy különbség.

A béke vajon létezik? És ha igen, kin múlik?
Soha nem kaptál lelkendező hírt arról, hogy valahova béke köszöntött be. Fizetett hirdetés sem szól arról, ha valahol már nem háború van, hanem béke. Nem szólnak a harsonák, nem kapják fel a médiumok, és nem a békéről szólnak a hírek és a híradók.

Talán hallottad vagy olvastad már azt a mondatot, hogy elég annyit mondanod: köszönöm, szeretlek (sajnálom, kérlek, bocsáss meg), és ez elég is.
Van benne igazság: ha ezeket, vagy ezek valamelyikét ismétled magadban, folyamatosan, akkor valóban gyakorlod a Ho’oponopono módszerét.
