Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Ha hiszel abban, hogy mások úgymond „tükröt tartanak neked”, akkor most itt a megállj pillanata: hol a határ? Pontosan kiknek a köre jelenti a „többieket”? És egyébként is, mi a teendőd, ha ennyi rémséget és szörnyűséget mutatnak fel neked, mint amennyit manapság elénk tesz az élet?
Nem is kérdés, ez a megközelítés zsákutca.
Sok helyütt találkozhatsz azzal a „nagy igazság”-nak tűnő kijelentéssel, hogy mindenki tükröt tart neked. Vagyis: magadat látod az undok kollégában, az alkoholista szülőben, az agresszív megmondóemberben, a pletykás szomszédasszonyban… és ne soroljam. Azonnal beindul a védekező mechanizmus – én nem vagyok ilyen! Én nem akarok ilyen lenni! És ez így van jól.
A félelmek, mint minden az életünkben, emlékek. Az emlékek addig ismétlődnek a tudatalatti elménkben (Belső Gyermekünkben – így nevezzük a Ho’oponoponoban), amíg tápláljuk őket, felül nem emelkedünk rajtuk, rá nem jövünk, hogy a félelmeket mi magunk hoztuk létre.
