Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?

Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?

A legnehezebb, legalábbis az egyik legnehezebb iskola a földi élet. És hogy miért? Mert elfelejtettük az előzményeket, és minden problémánk ebből adódik. Egyszerűen nem értjük az életet. Mi, miért történik, és máris hárítjuk valakire vagy valamire a felelősséget.

Nincs közöttünk olyan, aki ne hordozna félelmeket a tudatalatti elméjében. A félelmek jelen vannak a mindennapi életünkben, így hát ezt tartjuk természetesnek. A félelem sokszor segít a fejlődésünkben, motivál, vagy akár kényszerít az elménk korlátai mögüli kimozdulásra, a komfortzónánk elhagyására. Ugyanakkor megnehezítik az életünket a félelmek, mert nem tudjuk, mit kezdjünk velük. Sok esetben fel sem ismerjük őket, vagy ha igen, akkor igyekszünk menekülni előlük, pedig az első lépés a békénk és a harmóniánk megteremtéséhez a félelmeink beazonosítása.

Olyan világban nőttünk fel, és a mai világ még a korábbiaknál is több lehetőséget ad arra, hogy a felelős(öke)t a külvilágban, másokban keressük és találjuk meg. Miközben a napnál is világosabb, hogy attól semmi nem fog változni, sőt, még a problémáink terhét sem fogja levenni senki a vállunkról, ha másokra mutogatunk, kifogásokat keresünk, és a kényelmesnem bizonyuló, ám megoldást egyáltalán nem kínáló áldozati szerepbe bújunk bele.

A földi élet a maga dualitásával sok csapdát rejt a lélek számára. A lélek számára, aki azért jött a Földre, hogy éppen ezen a dualitáson keresztül mindazt átélje, ami a fejlődését, az ébredését, az isteni énjéhez való visszatérését szolgálja. És ugyanez a lélek elfelejtette, hogy mi a célja, miről szól a földi életre megírt terve – ez a felejtés IS a terv része.

Ha hiszel abban, hogy mások úgymond „tükröt tartanak neked”, akkor most itt a megállj pillanata: hol a határ? Pontosan kiknek a köre jelenti a „többieket”? És egyébként is, mi a teendőd, ha ennyi rémséget és szörnyűséget mutatnak fel neked, mint amennyit manapság elénk tesz az élet?
Nem is kérdés, ez a megközelítés zsákutca.

Igen! Minden az. Senki nem tudhatja, mi fog történni, még azt sem, mit hoz a következő pillanat.

Egyre gyakrabban, és egyre nehezebbnek tűnő helyzetek és események sokkolják az emberiséget. Úgy tűnik, a helyzetek ismétlődnek, és úgy tűnik, még nem tanultuk meg azt, amit tudnunk kellene.

Hol is kezdődik? Bizonyára azzal, hogy nem érezzük jól magunkat magunkkal. Aztán elkezdünk keresgélni. Jó esetben megtaláljuk az utunkat, a fájdalmasabb és nehezebb esetben kívülre helyezzük a problémáinkat.
