Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Tudatosan vagy tudatalattiból
Áldás, ha ráhangolódunk a világunk szélsőséges eseményeinek békével történő fogadására, a tudatos megfigyelésre, ahelyett, hogy teret adnánk az érzelmeinknek, azonnal reagálnánk a tudatalattiban ismétlődő emlékeink és programjaink alapján.
Az iskolában nem tanítottak meg bennünket élni, az érzelmeinket kezelni, a társadalmi elvárásokat a helyükre tenni, a kapcsolatainkat tudatosan megélni…
Másokhoz mérni, másokhoz hasonlítani magad egyetlen eredményre vezethet: mindig találsz megszámlálhatatlanul sok különbséget, amik elkedvetlenítenek, elszomorítanak vagy elbizonytalanítak téged.
Az önbizalom a jólléted, a harmóniád, a kiegyensúlyozottságod alapja. Természetesen fontos a fizikai jólléted is, azonban, ha érzelmileg, mentálisan nem vagy kiegyensúlyozott, nem érezheted magad egészségesnek.
Az egyik pillanatban így, a másikban úgy… És vajon mitől függ, hogy hogy érzed magad az egyik pillanatban, és hogy a másikban?
Hamar rávágnánk, hogy az mindig attól függ, mi történik körülöttem, a világban, stb. Pedig a válasz még ennél is egyszerűbb és bizonyosabb: a tudatunktól függ. A tudatunkban tárolt programok és emlékek határozzák meg, mit hogy érzékelünk.
Áldás, hogy így van! Miért kellene kifürkésznünk, hogy Isten mit tartogat nekünk? Hiszen a Földre születésünk előtt megírt élettervünk minden lényeges eseményt és körülményt tartalmaz. Ehhez megkaptunk minden segítséget, és kapunk is, ha élünk a lehetőséggel.
Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?
A legnehezebb, legalábbis az egyik legnehezebb iskola a földi élet. És hogy miért? Mert elfelejtettük az előzményeket, és minden problémánk ebből adódik. Egyszerűen nem értjük az életet. Mi, miért történik, és máris hárítjuk valakire vagy valamire a felelősséget.
Nincs közöttünk olyan, aki ne hordozna félelmeket a tudatalatti elméjében. A félelmek jelen vannak a mindennapi életünkben, így hát ezt tartjuk természetesnek. A félelem sokszor segít a fejlődésünkben, motivál, vagy akár kényszerít az elménk korlátai mögüli kimozdulásra, a komfortzónánk elhagyására. Ugyanakkor megnehezítik az életünket a félelmek, mert nem tudjuk, mit kezdjünk velük. Sok esetben fel sem ismerjük őket, vagy ha igen, akkor igyekszünk menekülni előlük, pedig az első lépés a békénk és a harmóniánk megteremtéséhez a félelmeink beazonosítása.
Olyan világban nőttünk fel, és a mai világ még a korábbiaknál is több lehetőséget ad arra, hogy a felelős(öke)t a külvilágban, másokban keressük és találjuk meg. Miközben a napnál is világosabb, hogy attól semmi nem fog változni, sőt, még a problémáink terhét sem fogja levenni senki a vállunkról, ha másokra mutogatunk, kifogásokat keresünk, és a kényelmesnem bizonyuló, ám megoldást egyáltalán nem kínáló áldozati szerepbe bújunk bele.
