Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
A halál nem az, aminek hittük. Nem vég. Nem tragédia. Nem veszteség az „itt maradók” számára. Idézőjelbe teszem az itt maradót, hiszen a szeretteink akkor is maradnak velünk, ha fizikailag nem látjuk őket. Úgy hisszük, hogy itt van vége az életüknek.
A félelmeink átírhatók.
A félelmeinket túl komolyan vesszük, és ezzel energiát adunk nekik. Azt vonzzuk be, amire folyton gondolunk, akkor is, ha ezt nem tudatosan tesszük, hanem csak hagyjuk, hogy a tudatalatti elménk irányítson, ahol ezek a félelmek megbújnak. A jó hír az, hogy a félelmek nem léteznek sehol máshol, csak az elménkben. Ami pedig az elmében van, azt mi hoztuk létre, és az át is írható.
Az élet nagy kérdéseinek legfontosabbika a teremtés kezdete óta az, hogy KI VAGYOK ÉN?
Abban a hitben növünk fel, hogy emberek vagyunk. Aztán előbb vagy utóbb, megtapasztaljuk, hogy sokkal többről van szó, mint fizikai testről, hiszen ennek számtalan jelét látjuk, érezzük, halljuk. Valami megmozdul bennünk, mintha olykor kicsi lenne a fizikai testünk. Emlékszel olyan esetre, amikor az öröm vagy a fájdalom majd’ szétfeszítette a mellkasod?
Szeretjük a dolgainkat hárítani, a felelősséget kívülre helyezni, mert ráfogni valakire tényleg a legkényelmesebb „megoldás” minden problémára. Ha már egyszer adva van a Mindenható, akkor passzoljuk is, ő tehet a világ minden bajáról.
Az áramszünet kellemetlen, de megbékélünk vele, ha előre jelzik, hogy tervezett karbantartás vagy javítás folyik. Így is, úgy is kellemetlen, de legalább tudjuk, hogy mire számítsunk. De mi van akkor, ha bennünk alszik ki a fény? Ez soha nem előre tervezett, még kevésbé kapunk értesítést arról, hogy mikor és miért történik meg…
Engedjétek a Földet pihenni, mert alattatok megremeg. Gyűlölethullámok, versengés, összeesküvések és összeesküvés-elméletek rázzák meg.
Az ember szerepet téveszt. Vendégségben van itt. Otthonul kapta a bolygót, ajándékba, mint ahogy az életét is.
Túl egyszerű ahhoz, hogy hihető legyen – vélik sokan, de csak olyanok, akik még nem próbálták ki a legegyszerűbb, legkönnyebb, és a nap 24 órájában alkalmazható stresszkezelő és problémamegoldó módszert, vagy nevezzük inkább művészetnek. Mert valóban az – művészet a javából!
A családban marad – mondjuk, amikor nem akarjuk kiteregetni a „szennyest”, számítunk a rokonság szolidaritására, reméljük, hogy nem vetnek ránk követ, ha kitudódik… „Előfordul a legjobb családban is” – hát persze, hiszen esendőek vagyunk, ki ne hibázna időnként.
Ha valami hiányzik a mai világból, az a spiritualitás. Földhözragadt, az anyagba kapaszkodó, az értéket a pénzpiacon jegyzett mértékegységgel méricskélő ember eltévedt. Útvesztőben találja magát, az elme labirintusában. Gondolkodni csak feketében és fehérben, jobb vagy bal oldalban, mindenesetre, az általa kitalált és felragasztott címkékben képes.
Úgy tartja hiedelemrendszerünk, hogy a családot, a rokonságot nem mi választjuk meg, egyszerűen beleszületünk. Azok a spirituális utak, amelyek számolnak a karmával, az előző életekkel, mást és mást állítanak. Szólhatnak elkerülhetetlen sorsról, de ugyanúgy átírható életútról is. Mindenesetre könnyebb az életünk, ha hiszünk abban, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, képesek vagyunk a hiedelmeink és a korlátaink fölé emelkedni, és vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy nem a mások elvárásai szerint, hanem a saját küldetésünk, életfeladatunk megvalósítása érdekében éljünk.
