Amikor a földi életünket megterveztük, meghatároztuk a legfontosabb részleteket, körülményeket. A segítőink velünk vannak, és felbukkannak az életünkben azok a személyek, akik elvállalták azt a szerepet, hogy a terv megvalósításában a segítségünkre lesznek.
Igen, életünk minden egyes szereplője tudatosan van azon a helyen és időben, ahol találkozunk vele, akkor is, ha mindössze töredék másodpercig tart ez a kapcsolat.
Miért vállalták el a szerepüket? Azért, mert szeretnek minket. Azon a magas rezgésen ugyanis, ahol ez a terv született, nincs más, csak szeretet. Másfajta, mint amit a földi életben szeretetnek hívunk. Az inkább cserekereskedelemnek nevezném – hiszen feltételeket szabunk hozzá, kizárólagosságra törekszünk, hűséget kérünk és fogadunk – holott fogalmunk sincs, hogy mi fog történni a jövőben. Ez az elme útja, és nem sok köze van ahhoz, amit a szív diktál. A valódi, feltétel nélküli szeretet, ami a földi életünk előtt motiválta az életünkben felbukkanó személyeket, a legtisztább létforma, hiszen Isten annak teremtette. A feltétel nélküli szeretet nem érzelem, hanem létállapot, amiből jöttünk és ahova megyünk.
Ily módon mindenki, aki szerepel az életünkben, valamiféle tanítást hoz, erősít, emlékeztet bennünket azokra a tapasztalatokra, amiket mi magunk szeretnénk átélni ebben az életben. Mit szeretnénk átélni? Minden olyan helyzetet, aminek esetleg egy másik életben a másik oldalon álltunk, másokkal tettünk, szeretnénk átélni a fejlődés érdekében, alkalmat keresünk arra, hogy bizonyos emlékeket kijavítsunk, a hozzá való viszonyunkat átírjuk. Nincs tehát senki az életünkben, aki valamilyen módon ne lenne a mesterünk. Lehet családon belül vagy kívül, lehet szomszéd, munkatárs, főnök vagy tanárunk, közös bennük, hogy számunkra lehetőséget adnak a változtatásra és a változásra.
Ezért vannak az életünkben olyan helyzetek, amiket problémákként élünk át, hiszen honnan tudhatnánk, mi a feltétel nélküli szeretet, ha valaki vagy valakik nem hoznának olyan helyzetet az életünkbe, ami félelmet vált ki. Honnan tudhatnánk, hogy mi a boldogság, ha nem élnénk át olyan helyzeteket, amikről azt hisszük, hogy a mi boldogságunkat mások teremthetik meg?
A végső tanítás mindannyiunk életében ugyanaz: a szeretet. Ennek a megtapasztalásához segítenek minket számunkra kedves és kiállhatatlan, példamutató és nehezen kezelhető, elfogadható és el nem fogadható emberek.
Ha erre emlékeztetjük magunkat, könnyebbé válik az élet, és rájövünk, hogy mindenkiért hálásaknak kell lennünk. Ki arra tanít, hogy milyenek legyünk, ki arra, hogy milyenek ne legyünk. Mindannyian azért vannak az életünkben, hogy emlékeztessenek valódi lényünkre, önmagunkra. A helyzeteket és az embereket kívülről kell szemlélnünk. Így vagyunk képesek felülemelkedni azokon a programokon, amiket a tudatalatti elménkben hordozunk. Ezért mondom sokszor: nincs más út, csak befelé.
ITT MEG IS HALLGATHATOD.