Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz. Hiába is ígérné, mi magunk teremtünk és vonzunk be mindent az életünkbe. Tőlünk lesz könnyű vagy nehéz. Hajlamosak vagyunk felelőst keresni a saját boldogtalanságunkért, és ki tudja miért, mindig másokon kezdjük. Látjuk, tudjuk, hogy ez nem működik, tapasztaljuk, hogy a másik a kedvünkért nem változik meg. És ennél jobbat nem is tehet!
A küldetésünkhöz mindannyiunknak el kell jutnia. Be kell töltenünk, szolgálnunk kell, mert addig nem találhatjuk meg a helyünket, amíg céltalanul, a napi rutint ismételve tengetjük az életünket. A küldetés az, amiért a Földön vagyunk. Nem pedig azért, hogy felkeljünk, elmenjünk robotolni, kifizessük számláinkat, a boldogtalanságunkért másokat okoljunk, majd békétlen éjszakai álmunkban is a félelmeinkkel harcoljunk.
Hiszem, ha látom – mondta az elme, és már fordult is sarkon, mert amit nem látott, amit nem érinthetett meg, az a számára nem létezett. Így élt hosszú éveken, évszázadokon át, míg nem megsokasodtak a kérdései, és a nem látható dolgokban már nem tudott többé kételkedni.
Abban a hitben él az ember, hogy ha tervez valamit, akkor elkerüli a bizonytalanságot. A bizonytalan, az ismeretlen nem elfogadható, mert az elme nem képes arra, hogy irányítsa, uralja. Ezért elfogadja azt a hiedelmet is, hogy ha hosszabb távra tervez, akkor még kevésbé van kitéve a bizonytalannak. Annak a kezelhetetlen, rémisztő, félelmetes következő percnek, hétnek, évnek vagy korszaknak…
2025.08.24., vasárnap 9:30 - 13:30 INTENZÍV HO'OPONOPONO TRÉNING
Az elmúlt évtizedem során volt alkalmam sok-sok csodát átélni és felismerni. Minden áramlik az életembe, ami szükséges a fejlődésemhez és a küldetésem teljesítéséhez. Mindig éppen akkor, amikor az tökéletesnek bizonyult. Rendszerint onnan, ahonnan nem vártam volna. Áldás, hogy mindig kaptam tanítást is, amit egyre könnyebbé vált elfogadni.
A helyzetek (a tudatalatti elménkben elraktározott emlékek) addig ismétlődnek, amíg a hozzájuk való viszonyunkat meg nem változtatjuk, ki nem tisztítjuk, majd Isten ki nem törli őket.
Vannak, akik emlékeznek rá, ma már nem is kevesen, hogy miként jöttek a Földre. Kiválasztották a legfényesebben ragyogó csillagot, kiválasztották az édesanyjukat. A tiszta, feltétel nélküli szeretet vezérelte őket, hiszen fontos feladattal érkeztek: tanítani a szüleiket.
Az életet könnyűre tervezték
Mázsás súlyokkal haladunk az élet útján, azt gondolva, hogy ez így van rendjén, és mindenkinek megvan a maga terhe. Nem is kérdés - van feladatunk elég. Van feladatunk, mégpedig csak olyan, amit képesek vagyunk elvégezni, aminek a megoldását megtalálhatjuk, és megkönnyebbülve, a jól végzett munka örömével mehetünk tovább.
Bármerre indulunk, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy odabent kell először rendet tennünk, magunkon kívülre csak ez után nézhetünk. Van lehetőségünk bőven a változtatásra, és ami még jobb, a változásra.
Próbáltunk már sokfélét, mióta ember az ember. Próbáltunk felelőst, bűnöst keresni, a saját életünk alakulásáért valaki mást elővenni – mindhiába. Emlékezzünk csak, hogy Ádám és Éva óta egyfolytában mutogatunk a másikra.
