Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Lányomnak - földi születése napjára
Leírhatatlan, mert nincsenek rá szavak. Hogy is lehetnének, amikor olyan dolgokat élünk át, amiknek a gyökerei megelőzik a földi életet?! Leírhatatlan, mégis kísérletet teszek, hogy elmondhassam, mennyire hálás vagyok érted.
Folyton másoknak akarunk megfelelni, miközben megfeledkezünk arról, hogy ez úgy, ahogy van, lehetetlen. Megannyi szerepben éljük az életünket, vagyunk gyermekek, szülők, beosztottak és felettesek, házastársak és szerelmesek, szomszédok, barátok…
Szokás az új év közeledtével fogadkozni, új célokat kitűzni, újra nekiveselkedni régen elhatározott, de meg nem valósított változásoknak. Jó ideje új korban élünk. Minden másképp működik, mint korábban. Talán itt az ideje szakítani a régi szokásokkal, a fogadkozással, az ígéretekkel - még az újéviekkel is!
Idén nem állítunk karácsonyfát - egyeztünk meg. Már elég nagyok vagyunk, ünnepelni így is, úgyis fogunk. Amúgy sem mászkálunk fölöslegesen, levágunk néhány fenyőágat a kertben, vázába tesszük, és majd szépen feldíszítjük...
...continue reading "Harmatcsepp vagy a fenyő könnye? Isten küldte…"Jó néhány éve tanultam egy hamisítatlan hawaii receptet, most eljött az ideje, hogy megosszam veled. Milliók próbálták ki, világszerte, ezért merem ajánlani neked. Bármilyen különös, minden hozzávaló ingyenes. Máris nekikezdhetsz. Ki sem kell mozdulnod, ott helyben, ahol most vagy, az tökéletes!
Amikor nagyon megijedünk, pánikba esünk, vagy a helyzet kilátástalannak tűnik – felnézünk az égre, és segítséget kérünk. Hittel vagy hit nélkül, de nincs más menedékünk: „Add, Uram, hogy…”. Lehetőleg azonnal.
A hála érzése természetes, amikor nekünk tetsző, számunkra hasznosnak és kedvezőnek ítélt dolgok történnek az életünkben, különösen pedig akkor, amikor váratlan, de örömteli eseményeket hoz az élet. Ilyenkor valami megmozdul bennünk, átjárja az egész lényünket, aztán csak akkor bukkan elő újra, ha valami vagy valaki a hálánkat kiváltó eseményre emlékeztet.
Küzdünk a betegség ellen, küzdünk a békéért, csak, hogy küzdhessünk valamiért… Nem hiszem, hogy azért születtünk a Földre, hogy folyamatosan kivont karddal, csatasorba kelljen állnunk. Nem hiszek abban, hogy mindig találnunk kell valamit, ami ellen, vagy amiért harcoljunk.
Annyira hozzászoktunk a szenvedéshez, hogy természetesnek vesszük. A világ összeomlani látszik, tele van elképesztő, rémisztő, fájdalmas és tragikus eseményekkel (természetesen a megfelelő csatornák gondoskodnak arról, hogy mindannyiunkhoz el is jussanak a híreik), hogy egyre kétségbeesettebben keressük a felelőst, a kiutat, jó esetben a saját helyünket ebben a lehetetlen világban.
„A probléma nem probléma, hanem ahogy reagálunk a problémára, az a probléma.”
Dr. Ihaleakalá Hew Len
Ismerősen cseng ez a nehezen megjegyezhető név? Jó néhány évvel ezelőtt már találkozhattál vele a Magyarországon először megjelent Ho’oponopono-könyv lapjain. Ő az a pszichológus-sámán, aki egy hawaii állami kórház veszélyes bűnözőként fogva tartott, elmebetegeknek titulált pácienseit úgy gyógyította meg, hogy nem is látta őket. Csupán a kórlapjaikat vette elő, és a Ho’oponopono technikáját alkalmazva tisztította az erőszakkal, a betegségekkel és az illető rabokkal kapcsolatos, több életen át felhalmozódott emlékeket.
