Skip to content

Angyalok vigyáznak ránk

Az elmúlt évtizedem során volt alkalmam sok-sok csodát átélni és felismerni. Minden áramlik az életembe, ami szükséges a fejlődésemhez és a küldetésem teljesítéséhez. Mindig éppen akkor, amikor az tökéletesnek bizonyult. Rendszerint onnan, ahonnan nem vártam volna. Áldás, hogy mindig kaptam tanítást is, amit egyre könnyebbé vált elfogadni.

Elkezdtem olyan dolgokat látni, amiket mások nem, vagy korábban én magam sem. A tisztító ¾ pohár víz buborékjaiban kirajzolódtak bizonyos események, sok tisztítandó emléket felidéző arcok, nevek. Ugyanígy a felhőkben is, tökéletesen felismerhetően. Meghallom a víz, elkapom a fűszál üzenetét. Nincs kétségem felőle, hogy minden él.

Időnként felvillanó fehér fényt tapasztaltam a közelemben, rendszerint olyan helyzetekben, amikor tökéletes nyugalomban voltam. Tudtam, hogy minden rendben van, és ahogy emelkedik a rezgésem, a Föld rezgése, ahogy haladok én magam a saját utamon, úgy ezekről egyre több visszajelzést is kapok.

Feltűnt, hogy egyre gyakrabban botlottam az ’angyal’ szóba, több Angyal vezetéknevű követőm is felbukkant a közösségi oldalaimon, külföldön és itthon is folyton-folyvást szív alakú köveket, vízcseppeket, virágokat és leveleket találtam. Nem kérdés, hogy honnan kaptam őket.

Tavaly ősszel azután fantasztikus élményben volt részem. A szemem láttára hullott alá számtalan, jó maroknyi fehér tollpihe, éppen a kapunk előtt az úttestre. Nem járt arra senki, nem volt hangjelenség, csupán a szemem előtt zajló vizuális élmény. Éppen abban a pillanatban, amikor ott voltam. Éppen azon a helyen, ahol ott voltam. Hófehér, semmi másnak, csak angyali tollaknak nevezhető tünemények. 

Nem sokkal később találtam rá a felismerésre, egy mexikói angyalterapeuta Facebook-posztjában: az angyalok, a segítőink mindig jelen vannak, mellettünk vagy körülöttünk, és segítenek kapcsolatba lépnünk Istennel, a feltétel nélküli Szeretettel.

Valaki írt nekem egy vallomást, hogy milyen csodában volt része, aminek a főszereplője éppen egy tollpihe. Emeleti lakás ablaka előtt lebegett egy tollpihe, megállt – neki állt meg -, és elindult fölfelé…  

Ha pénzérmét találsz, az sem véletlen. Véletlenek nincsenek. Ezeket a jeleket is angyalok küldhetik. Velem is előfordult ilyen. A legemlékezetesebb, és legbeszédesebb eset: Spanyolországba utazva a repülőn az előttem levő újságtartóban találtam egy másik utas által ottfelejtett magazint, aminek az egyik oldalán ALOHA nevű bár hirdetését találtam, majd visszatéve a magazint a helyére, a szőnyegpadlón egy réginek tűnő pénzérmét pillantottam meg, aminek a hátoldalán domború liliom (ez az egyik tisztító eszközünk!) volt.

És a legcsodálatosabb, hogy számtalan, sokféle formában megjelenő angyal formájú felhők úsznak az égen. Jómagam megszámlálhatatlan angyal-felhő fotót őrzök, elsősorban a saját kertünk felett vagy Budapest más területein látottakról, de az ország más városaiból is. Ezeket rendre kiposztolom a közösségi oldalaimon, mert meggyőződésem, hogy azért szólnak nekem, hogy a követőim között terjesszem.

Aztán ki tudja, még milyen szépséges és váratlan módon érkezhetnek angyali jelek. Isten ötletei, kreativitása, humorérzéke és szeretete kimeríthetetlen forrás.

Nem kerestem angyalokra, angyalterapeutára, angyali jelekre – rámtaláltak. Mert az életben minden csodálatosan és tökéletesen van irányítva, az Univerzum rendje lenyűgöző. Mindig annyit kapunk, annyit látunk és hallunk, amire fel vagyunk készülve, amit elbírunk, amit kezelni vagyunk képesek. És ez igaz az életünk minden területére. Hiszen éppen azért vagyunk a Földön, hogy fejlődjünk, haladjunk az úton a saját elme-korlátaink fölé emelkedve.

Felértem. Ho’oponopono, az életem. Ez a második, új könyvem, amiben még többet írok az angyalokról. Isten angyalok segítségével is dolgozik, általuk küld szeretet-jeleket, gyakran emberi testet öltve, mert így még jobban képes növelni a hitünket. Sok-sok csodát és angyalságot megosztok veled, ha azt választod, és elolvasod a könyvemet.

ITT MEG IS HALLGATHATOD. EGYELŐRE REKLÁMMENTES A YOUTUBE CSATORNÁM, BÁR A TULAJDONOS NEMRÉGIBEN JOGOT FORMÁLT MAGÁNAK MINDEN FELTÖLTÖTT FILM ELÉ/ALATT/UTÁN REKLÁMOT ELHELYEZNI...

ITT TALÁLSZ MINDEN INFOT AZ ÚJ KÖNYVEMRŐL.