Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Vannak, akik emlékeznek rá, ma már nem is kevesen, hogy miként jöttek a Földre. Kiválasztották a legfényesebben ragyogó csillagot, kiválasztották az édesanyjukat. A tiszta, feltétel nélküli szeretet vezérelte őket, hiszen fontos feladattal érkeztek: tanítani a szüleiket.
Bármerre indulunk, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy odabent kell először rendet tennünk, magunkon kívülre csak ez után nézhetünk. Van lehetőségünk bőven a változtatásra, és ami még jobb, a változásra.
Próbáltunk már sokfélét, mióta ember az ember. Próbáltunk felelőst, bűnöst keresni, a saját életünk alakulásáért valaki mást elővenni – mindhiába. Emlékezzünk csak, hogy Ádám és Éva óta egyfolytában mutogatunk a másikra.
Mindannyiunknak vannak félelmei, nem is kevés. Függetlenül nemtől, kortól, társadalmi és anyagi helyzettől, iskolai végzettségtől és bőrszíntől. Azt hisszük, hogy nem egyszerű kezelni a félelmeket. Hogy miért? Mert valóságos fenyegetésnek éljük meg azt a helyzetet, ami félelmet kelt bennünk. Elképzeljük, lepörgetjük, általában egyetlen lehetséges kimenetellel, pontosan azzal, ami a legnagyobb félelmet kelti bennünk. És lám, a vonzás univerzális törvénye működik, a nem kívánt helyzetet részben vagy egészben, előbb vagy utóbb be is vonzzuk az életünkbe…
Amikor nagyon megijedünk, pánikba esünk, vagy a helyzet kilátástalannak tűnik – felnézünk az égre, és segítséget kérünk. Hittel vagy hit nélkül, de nincs más menedékünk: „Add, Uram, hogy…”. Lehetőleg azonnal.
Mi az a véletlen? Kissé hihetetlen? Valószínűtlen? Nem várt? Talán mind így, együtt. Az elmének szüksége van némi magyarázatra, mégpedig azért, mert ami hihetetlen, az a számára nem is létezik.
