Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Nagy úr a kényelem, de nem a legnagyobb. A kényelem kényeztet, igénytelenné, restté, megalkuvóvá tesz. De csak akkor, ha engeded. A kényelmi, azaz komfortzóna olyan állóvíz, langyos terep, ahol semmi nem terem meg. Semmi új nem születik. Egész egyszerűen nem működik.
Észrevetted, hogy folyton a múltban jársz, mit tettél rosszul, milyen rossz döntést hoztál, minek „iszod most a levét” vagy menekülsz a jövőbe, és törekszel megfejteni, kitalálni, lemodellezni azt, ami majd ezután, valamikor, esetleg megtörténik? És amikor ezek valamelyike miatt elkezded rosszul érezni magad, jó esetben elkezdesz tisztítani, ezzel magadat a jelenbe, az itt és most-ba visszahozni.
Amikor olyan kihívással szembesülsz, amiről azt gondolod, hogy ennek a megoldásához csodára van szükség, itt csak a csoda segíthet – kívülre helyezed a problémát, a probléma megoldását, nem bízol magadban, nem bízol az életben. Fel nem foghatod, hogy még ennek a különleges, soha nem volt helyzetnek is lehet pofonegyszerű, pozitív végkifejlete. Az egyszerű dolgok nem tetszenek az értelemnek, a csodák pedig kívül esnek a képzeleted vagy a hited határain.
Hajt a kíváncsiság, folyton a jövőbe terel, mert egyszerűbb, mint szembesülni a jelennel. Fantáziálunk, képzelődünk, tervezgetünk, „előre látunk” – ahelyett, hogy élveznénk azt, amink van, azzal, hogy a jelenben vagyunk.
Az emberiség történetének nagyon fontos pillanatát éljük. Minden változik, mindannyian változunk, mindannyiunkra szükség van, hogy jobb és élhető világot teremtsünk.
Olyan helyzeteken, eseményeken megyünk keresztül, amik segítenek bennünket az ébredésben, egyenként és együttesen. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen képesek vagyunk mindenben meglátni a lehetőséget, fejlődni, növekedni, jobb emberekké válni, új emberiséget teremteni, és ehhez minden pillanatban kapjuk is a segítséget.
Az elfogadás nem jelent tétlenséget. Nem jelent beletörődést, tehetetlenséget, feladást. Nem. Éppen ellenkezőleg. Az elfogadás lehetőség a létező legtökéletesebb megoldás megtalálására, a saját békénk megteremtésére, a probléma, nehéz helyzet, sérelem, kilátástalanság Istennek történő átadására.
Beivódott a tudatalattiba, hogy „Vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani.”
El is hiszed, hogy „Vannak emberek, akiknek nem tudsz megbocsátani.”
És hol marad a legfontosabb? Te magad, aki hordozod a fájdalmat, a szenvedést, a megbocsáthatatlannak kódolt tudatalatti emléket?!
Nem először, sokadjára. Pénzügyi válságról harsognak a hírek, de ha nem is harsognának, naponta érzékeled.
Nem elég a háború, a járvány, az energiaválság, az éhínség, még mindennek a tetejébe jön az infláció… A pénz elértéktelenedése, a pénz romlása, a pénz értékének romlása. Nos, a pénz nem értéktelenedik el. A pénz nem romlik el. Minden ilyesmivel az ember ruházza fel, ahogy az ember, emberek egy csoportja, érdekköre viszonyul hozzá.
Egyedül érkezel és egyedül mész el.
Ez van összhangban a földi életre irt terveddel.
Mindaddig, amíg a Földön vagy, sok szereplő tűnik fel, egytől egyig szerepet játszanak, a te érdekedben. Segítenek, fölemelnek, kísérnek vagy ébresztenek – mindannyian önként vállalták, mert szeretnek téged.
Akárhogy is, a Földre a szüleid által érkeztél meg.
Bármilyen emlékeket őrzöl róluk, élhetsz abban a hiedelemben, hogy ezek az emlékek határozzák meg a gyermekkorod, aztán a későbbi fejlődésed, életed.
Emlékeztetlek: te választottad ki a szüleidet. Egy másik dimenzióban, magasabb rezgésen, tanulva a korábbi életeid tapasztalataiból, kijelölted az utat, aminek során megtapasztalhatod azokat a dolgokat, amiket szeretnél átélni.
