Az elfogadás nem jelent tétlenséget. Nem jelent beletörődést, tehetetlenséget, feladást. Nem. Éppen ellenkezőleg. Az elfogadás lehetőség a létező legtökéletesebb megoldás megtalálására, a saját békénk megteremtésére, a probléma, nehéz helyzet, sérelem, kilátástalanság Istennek történő átadására.

Ez az a pont, ahol sok a feladat. Istennel kapcsolatot teremteni, a kapcsolatot fenntartani, az Ő megoldására nyitott szívvel készen állni, az inspirációt megérezni, meghallani, meglátni – napi 24 órás munkát igényel. Mégpedig belső munkát.
Első pillantásra meghökkentő – hiszen ki képes napi 24 órában bármilyen munkát végezni? A válasz: mindenki! Ahogy képes lélegezni, mozogni, a keringését működtetni, ugyanúgy képes ezt a spirituális munkát végezni. Ugyanaz a részünk, a tudatalatti elménk (belső gyermekünk) ugyanis akkor is működteti ezeket a funkciókat, amikor mi annak nem vagyunk tudatában. (Ezért az elnevezés: tudatalatti.)
Míg az életfunkcióink folyamatos működését természetesnek vesszük, a belső munkára, a Ho’oponopono által tisztításnak nevezett feladatunkra egy kicsivel nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Mégpedig azért, mert ahogy a Földre érkeztünk, sok olyan emlékkel, programmal együtt jöttünk, amit éppen a tudatalatti elménk őriz a teremtés kezdete óta. A földi életünknek pontosan az a legfontosabb célja, hogy átéljük azokat a tapasztalatokat, élethelyzeteket, amiket mi magunk írtunk bele az életünk tervébe. Ehhez pedig meg kell haladnunk, Isten segítségével zéróvá kell alakítanunk a belénk vésődött, örök érvényűnek tartott, magunkkal hozott hiedelmeket, adatokat, gondolatokat.
Ez a bizonyos tudatalatti elme (belső gyermek), amely a tudatos elmével együtt alkotja a lelket, képes arra, hogy segítségünkre legyen ebben a munkában is: megtanítható, edzhető, kérhető az ilyen belső munka elvégzésére, ami végül válhat éppen olyan automatikussá, mint például az ember légzése.
Ez a belső gyermek működteti tehát a testünket, őrzi az emlékeinket, és kezeli az érzelmeinket is. Ha azt szeretnénk, hogy ő jól érezze magát, együttműködjön velünk, meg kell teremtenünk és őriznünk kell a belső békénket. Ennek egyszerű és követhető, követendő módja az elfogadás.
Bármi, ami történik, felbukkan, megjelenik az életemben, tudomásul veszem, elfogadom, hogy dolgom van vele, hiszen én vonzottam be, van bennem valami, ami ezt létrehozta. Ezért felelős vagyok, valószínűleg szerepel az életem tervében, amit a magasabb rezgésről a Földre érkezésemkor elfelejtettem. Felelősséget vállalok tehát, tudom, hogy mindig van segítségem, elkezdem a tisztítást (Köszönöm, Szeretlek, Liliomvirágot teszek a helyzetre, fogyasztom a napoztatott kék vizet stb.), ezzel egyidejűleg már át is adom a problémának látszó helyzetet Istennek.
Ezt az utat Istenhez a belső gyermek járja be. Isten pedig haladéktalanul válaszol a tisztítási kérésünkre, dolgozik a problémát kiváltó emlék, program energiájának semlegesítésén, és törli is ezt az okot, amikor én arra készen állok.
Ez az Ő része. Az enyém pedig az, hogy legyek nyitott az ő megoldásaira, törekedjek folyamatosan kapcsolatban maradni vele, és cselekedjek aszerint, amit az inspiráció által üzen nekem.
Az elfogadás tehát a legbiztosabb módja annak, hogy elcsendesedjek, haladéktalanul elkezdjem a tisztítást, ezzel megtaláljam a békémet – békében pedig minden áramlik, ami az élethez szükséges.
Az elfogadás nem tétlenség. Nem egyetértés, nem azonosulás, nem meghasonulás. Ellenkezőleg. A rezgésünk emelése, oltalom, a létező legteljesebb szabadság.
ITT MEG IS HALLGATHATOD.