Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Ha hiszel abban, hogy mások úgymond „tükröt tartanak neked”, akkor most itt a megállj pillanata: hol a határ? Pontosan kiknek a köre jelenti a „többieket”? És egyébként is, mi a teendőd, ha ennyi rémséget és szörnyűséget mutatnak fel neked, mint amennyit manapság elénk tesz az élet?
Nem is kérdés, ez a megközelítés zsákutca.
Igen! Minden az. Senki nem tudhatja, mi fog történni, még azt sem, mit hoz a következő pillanat.
Egyre gyakrabban, és egyre nehezebbnek tűnő helyzetek és események sokkolják az emberiséget. Úgy tűnik, a helyzetek ismétlődnek, és úgy tűnik, még nem tanultuk meg azt, amit tudnunk kellene.
Hol is kezdődik? Bizonyára azzal, hogy nem érezzük jól magunkat magunkkal. Aztán elkezdünk keresgélni. Jó esetben megtaláljuk az utunkat, a fájdalmasabb és nehezebb esetben kívülre helyezzük a problémáinkat.
Hála S. Miller András barátomnak, a Sláger FM-en elhangzott beszélgetés sokakhoz eljutott, és hála Istennek, fel is ébresztette az érdeklődést a Ho’oponopono iránt azokban, akik pontosan érzik, hogy változtatni kellene az életükön.
Lehet bármilyen sötét, egyetlen szikra is elég, hogy a sötétség megszűnjön létezni.
Erőlködhet a sötétség, hiheti azt, hogy terjed, a fény azonban nem állítható meg.
Még mielőtt azt gondolnánk, hogy ami nem zöld, az nem is ér semmit, lássunk csodát: már a pénzügyeink is lehetnek zöldek. Egyáltalán, ügyet csinálunk belőle…
A Ho’oponoponoban azokkal az emlékekkel és programokkal dolgozunk, melyeket javarészt magunkkal hoztunk és örököltünk. Előző életeinkből, a családfánktól, a kultúránkból, a társadalmunkból. Számol tehát az előző életeinkkel.
A gyermekeink tanítani érkeznek. Bennünket tanítani. És nem fordítva. Ők választják ki a szüleiket a csillagok közül, a számukra legmegfelelőbbeket, és a szülők számára is ők a tökéletes gyermekek. Amíg kicsik, az a dolgunk, hogy vigyázzunk rájuk, példát mutassunk nekik, és engedjük, hogy önmaguk legyenek.
