Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Az egyik pillanatban így, a másikban úgy… És vajon mitől függ, hogy hogy érzed magad az egyik pillanatban, és hogy a másikban?
Hamar rávágnánk, hogy az mindig attól függ, mi történik körülöttem, a világban, stb. Pedig a válasz még ennél is egyszerűbb és bizonyosabb: a tudatunktól függ. A tudatunkban tárolt programok és emlékek határozzák meg, mit hogy érzékelünk.
Áldás, hogy így van! Miért kellene kifürkésznünk, hogy Isten mit tartogat nekünk? Hiszen a Földre születésünk előtt megírt élettervünk minden lényeges eseményt és körülményt tartalmaz. Ehhez megkaptunk minden segítséget, és kapunk is, ha élünk a lehetőséggel.
Legyél hálás mindenért, ami tetszik, és ami nem.
És máris közbeszól az elme: hogy lehetnék hálás a veszteségeimért? És a fájdalmaimért? A mások részéről tapasztalt hálátlanságért? A szegénységért?
Minden évben kapunk emlékeztetőt, hogy az élet örök. És ez nem függ kortól, nemtől, vallástól és bőrszíntől. Az élet nem múlik el, legfeljebb átváltozik. Ugyanakkor arra is emlékeznünk kell, hogy a változás az élet velejárója, lételeme, mozgatórugója.
A legnehezebb, legalábbis az egyik legnehezebb iskola a földi élet. És hogy miért? Mert elfelejtettük az előzményeket, és minden problémánk ebből adódik. Egyszerűen nem értjük az életet. Mi, miért történik, és máris hárítjuk valakire vagy valamire a felelősséget.
Amikor felfedezed, hogy szeretned kell magad, és nem okozhatsz magadnak több kárt, azzal szembesülsz, hogy ezzel másokból ellenállást váltasz ki.
Hiába próbál valaki egy vulkán tetejére vastag takarót tenni, hogy eloltsa a tüzet. Kisebb tüzek esetén persze elegendő, hogy az oxigén megvonásával befolyásolja az elemeket. Sem a pénznek, amin a takarót vásárolta, sem a takarónak, sem a szándéknak nincs hatalma a vulkán felett. A vulkán nem fojtható vissza. Ez egy módja az ébresztésnek, amivel az Anyaföldön keresztül Isten figyelmeztet.
Függővé válhatunk a szenvedéstől, ha nem értjük meg, kik vagyunk valójában, és nem vállalunk az életünkben történő dolgokért 100%-os felelősséget.
Még ha gyakran meg is feledkezünk róla, lélek vagyunk, aki ebben a testben inkarnálódott, hogy tapasztaljon, fejlődjön, tanuljon. Sokszor előfordul, hogy azonosulunk emberi mivoltunkkal, holott az emberi lét csak egy állomás, életeink egyike, ami valóban kivételes lehetőségeket kínál az életünk tervének megvalósítására.
Ahogy haladunk az utunkon, egyre világosabbá válik, hogy nem a testünk vagyunk, hanem lélek, aki azért jött a Földre, hogy növekedjen, fejlődjön, emelkedjen, különösen azokon a területeken, amiket magának kiválaszt, ahol meg kell erősödnie, tapasztalatokat kell szereznie. A lélek a Földre születése előtt megírja az élete tervét, ír bele fájdalmakat, viharokat, ellentéteket, elutasítást is, ha arra van szüksége, és nincs benne félelem, hogy ezeket át is élje.
