Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Az életet könnyűre tervezték
Mázsás súlyokkal haladunk az élet útján, azt gondolva, hogy ez így van rendjén, és mindenkinek megvan a maga terhe. Nem is kérdés - van feladatunk elég. Van feladatunk, mégpedig csak olyan, amit képesek vagyunk elvégezni, aminek a megoldását megtalálhatjuk, és megkönnyebbülve, a jól végzett munka örömével mehetünk tovább.
Bármerre indulunk, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy odabent kell először rendet tennünk, magunkon kívülre csak ez után nézhetünk. Van lehetőségünk bőven a változtatásra, és ami még jobb, a változásra.
Próbáltunk már sokfélét, mióta ember az ember. Próbáltunk felelőst, bűnöst keresni, a saját életünk alakulásáért valaki mást elővenni – mindhiába. Emlékezzünk csak, hogy Ádám és Éva óta egyfolytában mutogatunk a másikra.
Az ember találgat, számítgat, valószínűsít, képzeleg és falra fest. Ez utóbbi esetben az ördögöt szokta festeni, egyéb esetekben pedig próbálja kitalálni, hogy mit hoz a következő pillanat. Igyekszik kiszámítani képletek segítségével, hogy az eddigiek alapján a jövő görbéje hogy alakulhat.
A közösségi oldalak tele vannak negatív hírekkel. Mindannyiunknak vannak ismerősei, akik csupa szomorú, lehúzó hírt osztanak meg. Biztos, hogy szükség van erre? És vajon miért teszik? Biztos, hogy megéri ilyen hírekkel mérgezni az életünket?
Naponta figyelsz a tisztaságra, a ruházatodra, a frizurádra. Minden reggel tükörbe nézel, mert fontosnak tartod, hogy lásd magad „külső” szemmel.
Akkor érzed jól magad, ha a tükör szerint nagyjából rendben vagy. És vajon folytatod-e tovább? Vajon mit mutat az aurád? Amikor a tükör jó képet mutat, de nem látod a rezgésedet, a gondolataidat, a tudatalatti emlékeket, ítéletek, véleményeket, programokat…
Tudod jól, hogy vigyáznod kell magadra, mert ezt senki más nem teheti meg helyetted. Talán már azt is tudod, megértheted, hogy ha magadra vigyázol, vigyázol mindannyiunkra is. Mert közös az élettér, mert a feladat most nagyon egy: emelnünk kell a rezgésünket, a tudatossági szintünket.
Az élet megy tovább. Beszűkül a fizikai élettér, magunknak kell hát kitágítanunk a saját határainkat. A lehetőségeink száma végtelen. Megválaszthatjuk, hogy mivel töltjük ki az időnket, hogy mire fordítunk figyelmet, mennyire vagyunk tudatosak – hiszen jól tudjuk, hogy amire fókuszálunk, azt vonzzuk be az életünkbe. Annak adunk energiát, amit a fejünkben pörgetünk.
Már nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Nincs is miért. Vélt és valós „igazunk” hajtogatása olyan világot teremtett, amilyenben élünk. Versengünk, igazságot osztunk, öljük egymást…
Létezik a könnyebb út, és én rátaláltam. Nem is adnám semmiért: békét hozott az életembe, segít minden helyzetben, és amióta ezt az utat járom, minden könnyebben, sőt, könnyen érkezik.
A legokosabb, ami hirtelen kicsusszan a szánkon, ha valakit könnyek között találunk: ne sírj! Miért is ne? Kényelmetlen. Kívül esik a komfortzónánkon. Félünk, hogy magával ragad, meghatódunk, vagy eszünkbe jut valami saját sírnivalónk, és máris kész a „baj”…
Mindannyiunknak vannak félelmei, nem is kevés. Függetlenül nemtől, kortól, társadalmi és anyagi helyzettől, iskolai végzettségtől és bőrszíntől. Azt hisszük, hogy nem egyszerű kezelni a félelmeket. Hogy miért? Mert valóságos fenyegetésnek éljük meg azt a helyzetet, ami félelmet kelt bennünk. Elképzeljük, lepörgetjük, általában egyetlen lehetséges kimenetellel, pontosan azzal, ami a legnagyobb félelmet kelti bennünk. És lám, a vonzás univerzális törvénye működik, a nem kívánt helyzetet részben vagy egészben, előbb vagy utóbb be is vonzzuk az életünkbe…
Különleges képességű emberek mindig voltak. Zsenik, felfedezők, tudósok, polihisztorok kápráztatnak el bennünket olyan dolgokkal, amire az egyszerű halandó nem képes. Legalábbis hite szerint nem az. A jó hír az, hogy új korban élünk, és ezen a Földön már minden lehetséges. Vannak, akik az emberiség legsötétebb korszakának hívják, mások szerint aranykor, földi paradicsom. Döntsd el magad. De emlékezz, akárhogy is, a te világodat te magad teremted. Sötétnek vagy aranynak.
...continue reading "Minden él"