Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Akárhogy is, a Földre a szüleid által érkeztél meg.
Bármilyen emlékeket őrzöl róluk, élhetsz abban a hiedelemben, hogy ezek az emlékek határozzák meg a gyermekkorod, aztán a későbbi fejlődésed, életed.
Emlékeztetlek: te választottad ki a szüleidet. Egy másik dimenzióban, magasabb rezgésen, tanulva a korábbi életeid tapasztalataiból, kijelölted az utat, aminek során megtapasztalhatod azokat a dolgokat, amiket szeretnél átélni.
Ne félj! – olvasható számtalanszor a Bibliában, bármelyik fordítást is nézed. De nem is szükséges a Bibliára hivatkoznunk, könnyen beláthatjuk, hogy a félelem amolyan „népbetegség”. Nincs olyan ember, akinek ne lenne valami félelme. Rendszerint nem is egy, hanem számos, legfeljebb az tesz különbséget közöttük, hogy mennyire hat bénítólag, mennyire zárja börtönbe a saját gondolkodásunkat, életmódunkat, szabadságunkat.
Még mielőtt a Földre születtünk, megírtuk az életünk tervét. Kiválasztottuk a számunkra megfelelő helyet, körülményeket, a legfontosabb szereplőket, köztük a szüleinket. Az vezérelt bennünket, hogy a földi életben tanuljunk, haladjunk, emelkedjünk a lehető legtöbbet, éljünk át olyan dolgokat, amik által tapasztalhatunk mélységet és magasságokat. Igen, tiszta lelkekként készen álltunk arra, hogy jó szándéktól és szeretettől vezetve még közelebb kerüljünk ahhoz, akinek Isten teremtett.
Van, aki a Messiást várja, van, aki azért fohászkodik, hogy a világ változzon meg egycsapásra. Azt akarják, hogy teremjen béke a háború helyén, és olyanok is vannak, akik fegyverekkel remélik elérni a háború végét.
Az élet nagy kérdéseinek legfontosabbika a teremtés kezdete óta az, hogy KI VAGYOK ÉN?
Abban a hitben növünk fel, hogy emberek vagyunk. Aztán előbb vagy utóbb, megtapasztaljuk, hogy sokkal többről van szó, mint fizikai testről, hiszen ennek számtalan jelét látjuk, érezzük, halljuk. Valami megmozdul bennünk, mintha olykor kicsi lenne a fizikai testünk. Emlékszel olyan esetre, amikor az öröm vagy a fájdalom majd’ szétfeszítette a mellkasod?
Szeretjük a dolgainkat hárítani, a felelősséget kívülre helyezni, mert ráfogni valakire tényleg a legkényelmesebb „megoldás” minden problémára. Ha már egyszer adva van a Mindenható, akkor passzoljuk is, ő tehet a világ minden bajáról.
Az áramszünet kellemetlen, de megbékélünk vele, ha előre jelzik, hogy tervezett karbantartás vagy javítás folyik. Így is, úgy is kellemetlen, de legalább tudjuk, hogy mire számítsunk. De mi van akkor, ha bennünk alszik ki a fény? Ez soha nem előre tervezett, még kevésbé kapunk értesítést arról, hogy mikor és miért történik meg…
Ha valami hiányzik a mai világból, az a spiritualitás. Földhözragadt, az anyagba kapaszkodó, az értéket a pénzpiacon jegyzett mértékegységgel méricskélő ember eltévedt. Útvesztőben találja magát, az elme labirintusában. Gondolkodni csak feketében és fehérben, jobb vagy bal oldalban, mindenesetre, az általa kitalált és felragasztott címkékben képes.
Naponta figyelsz a tisztaságra, a ruházatodra, a frizurádra. Minden reggel tükörbe nézel, mert fontosnak tartod, hogy lásd magad „külső” szemmel.
Akkor érzed jól magad, ha a tükör szerint nagyjából rendben vagy. És vajon folytatod-e tovább? Vajon mit mutat az aurád? Amikor a tükör jó képet mutat, de nem látod a rezgésedet, a gondolataidat, a tudatalatti emlékeket, ítéletek, véleményeket, programokat…
Tudod jól, hogy vigyáznod kell magadra, mert ezt senki más nem teheti meg helyetted. Talán már azt is tudod, megértheted, hogy ha magadra vigyázol, vigyázol mindannyiunkra is. Mert közös az élettér, mert a feladat most nagyon egy: emelnünk kell a rezgésünket, a tudatossági szintünket.
Már nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Nincs is miért. Vélt és valós „igazunk” hajtogatása olyan világot teremtett, amilyenben élünk. Versengünk, igazságot osztunk, öljük egymást…
Létezik a könnyebb út, és én rátaláltam. Nem is adnám semmiért: békét hozott az életembe, segít minden helyzetben, és amióta ezt az utat járom, minden könnyebben, sőt, könnyen érkezik.
