Az áramszünet kellemetlen, de megbékélünk vele, ha előre jelzik, hogy tervezett karbantartás vagy javítás folyik. Így is, úgy is kellemetlen, de legalább tudjuk, hogy mire számítsunk. De mi van akkor, ha bennünk alszik ki a fény? Ez soha nem előre tervezett, még kevésbé kapunk értesítést arról, hogy mikor és miért történik meg…
Nagyon más a helyzet, ha magunk kapcsolódunk le a forrásunkról. Akarva-akaratlanul vannak pillanatok, napok, amikor egyszerűen képtelennek érezzük magunkat a békére, a nyugalomra, a természetes életvitelre. Találhatunk rá milliónyi okot, amivel saját magunknak megmagyarázzuk ezt a jelenséget, kezdve a hormonjainktól, folytatva a szokatlan időjárási tényezőkkel, és zárva a sort az éppen aktuális félelemkeltő hírekkel, kampányokkal, vagyis: a külvilággal.
Jól tudjuk, hogy minden velünk kezdődik, mi határozzuk meg, hogy mihez hogy viszonyulunk, és hogy a választásra minden egyes pillanatban van lehetőségünk. Az elménk azonban közbeszól, és szeret folyamatosan arra emlékeztetni, hogy ez a helyzet most egészen más, most tényleg van okunk a félelemre, és nincs mese – már bújunk is bele a hírekbe. Kíváncsian várjuk a naprakész rémségeket, beleásunk a legmélyére, és mindennél komolyabban vesszük a médiumok szolgáltatta rémhíreket.
Nos, a sötétséget lehet fokozni. Lehet mindent elhinni, komolyan venni, lehet nem észrevenni, hogy a félelmeinket az elménk szüli. Márpedig nem szükséges a félelmeknek nagyobb hitelt adni, mint bármi másnak, amit az elménk teremt meg.
Megfeledkezünk arról, hogy nem szenvedni jöttünk a Földre, nem bűnhődni, rettegni, hanem valami egészen mást csinálni. Például a küldetésünket betölteni, az élet szépségeit élvezni, békében élni és szeretni. Nem vesszük észre, hogy minden háború, betegség, szegénység azért jelenik meg az életünkben, hogy mi magunk változzunk meg. Felelősséget kell vállalnunk a saját életünkért, az általunk bevonzott emberekért, eseményekért és jelenségekért.
Amint észrevehettük az emberiség története során, soha, de soha nem működött, ha másokat akartunk megváltoztatni. Várhatunk életünk végéig, ha mi akarunk a saját világunkon kívül rendet tenni. Ha azonban belátjuk, hogy a belső munka kincset ér, saját magunkon bármikor dolgozhatunk a békénkért, és még hajlandók is vagyunk időt és energiát befektetni a változásért, minden elkezd áramlani az életünkbe. Rendelkezésünkre áll minden, ami szükséges. Nem félünk, mert nincs mitől félnünk. Van elegendő fény és forrás bennünk – nevezhetjük Istennek, Istenségnek, Természetfelettinek – az elnevezés tényleg mindegy.
Ne tartsunk „áramszünetet”, használjuk a végtelen és kiapadhatatlan belső erőnket! A segítség mindig megérkezik, ha kérjük, ha nem állunk ellen, nem zárkózunk be a félelmeinkbe, az ítéleteinkbe, a programjainkba, az emlékeinkbe.
Nem nehéz tudomásul venni, felébredni, felismerni, hogy az Univerzum nem ellenünk, hanem értünk dolgozik. Hálát kell adnunk mindenért, ami az életünkbe érkezik. Egyetlen döntés – és visszakapcsolhatjuk a fényforrásunkat, mert odabent soha nincs áramszünet. Csak akkor, ha mi magunk döntünk úgy, hogy inkább választjuk a sötétséget. Bármit is választunk – az a mi döntésünk. A külvilág soha nem fog felelni értünk!
ITT MEG IS HALLGATHATOD.