Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
A Ho’oponopono technikáit tisztításnak nevezzük, a tudatalattiban a teremtés kezdete óta felhalmozott emlékek, programok, adatok, ítéletek, vélemények átadását a miénknél intelligensebb elme, és nevezd, ahogy a hited engedi, Isten kezébe.
Amikor felfedezed, hogy szeretned kell magad, és nem okozhatsz magadnak több kárt, azzal szembesülsz, hogy ezzel másokból ellenállást váltasz ki.
Nem elég, hogy ismétlem a varázsszavakat?
Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. Mit is sajnálok? Ki bocsásson meg és miért? Mit és kinek köszönök meg? Szeressem azt, aki éppen az utamba áll?
Hiába próbál valaki egy vulkán tetejére vastag takarót tenni, hogy eloltsa a tüzet. Kisebb tüzek esetén persze elegendő, hogy az oxigén megvonásával befolyásolja az elemeket. Sem a pénznek, amin a takarót vásárolta, sem a takarónak, sem a szándéknak nincs hatalma a vulkán felett. A vulkán nem fojtható vissza. Ez egy módja az ébresztésnek, amivel az Anyaföldön keresztül Isten figyelmeztet.
Azt hiszem, sokan félnek az egyedülléttől, beazonosítják a magánnyal, az elhagyatottsággal, talán még az áldozati szereppel is. Arra van az elménk programozva, hogy emberekkel kell magunkat körülvenni ahhoz, hogy megtaláljuk a biztonságunkat, a nyugalmunkat, holott éppen az egyedüllét, a csend az, ami lehetőséget ad önmagunk megtalálására, az önmagunkkal való kapcsolódásra.
Függővé válhatunk a szenvedéstől, ha nem értjük meg, kik vagyunk valójában, és nem vállalunk az életünkben történő dolgokért 100%-os felelősséget.
Ez a legjobb, ami történhet veled. Arra utal, azt jelenti, hogy még mindig nem emlékszel, ki vagy és miért jöttél ide.
Az élet motorja, a szeretet központja, az isteni énünk szimbóluma a szív. Ezen keresztül hidalunk át minden fizikai távolságot, hangolódunk egymásra, a szeretet hullámhosszára.
Még ha gyakran meg is feledkezünk róla, lélek vagyunk, aki ebben a testben inkarnálódott, hogy tapasztaljon, fejlődjön, tanuljon. Sokszor előfordul, hogy azonosulunk emberi mivoltunkkal, holott az emberi lét csak egy állomás, életeink egyike, ami valóban kivételes lehetőségeket kínál az életünk tervének megvalósítására.
Ahogy haladunk az utunkon, egyre világosabbá válik, hogy nem a testünk vagyunk, hanem lélek, aki azért jött a Földre, hogy növekedjen, fejlődjön, emelkedjen, különösen azokon a területeken, amiket magának kiválaszt, ahol meg kell erősödnie, tapasztalatokat kell szereznie. A lélek a Földre születése előtt megírja az élete tervét, ír bele fájdalmakat, viharokat, ellentéteket, elutasítást is, ha arra van szüksége, és nincs benne félelem, hogy ezeket át is élje.
