Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Az élet nagy kérdéseinek legfontosabbika a teremtés kezdete óta az, hogy KI VAGYOK ÉN?
Abban a hitben növünk fel, hogy emberek vagyunk. Aztán előbb vagy utóbb, megtapasztaljuk, hogy sokkal többről van szó, mint fizikai testről, hiszen ennek számtalan jelét látjuk, érezzük, halljuk. Valami megmozdul bennünk, mintha olykor kicsi lenne a fizikai testünk. Emlékszel olyan esetre, amikor az öröm vagy a fájdalom majd’ szétfeszítette a mellkasod?
Szeretjük a dolgainkat hárítani, a felelősséget kívülre helyezni, mert ráfogni valakire tényleg a legkényelmesebb „megoldás” minden problémára. Ha már egyszer adva van a Mindenható, akkor passzoljuk is, ő tehet a világ minden bajáról.
Hiszem, ha látom – mondta az elme, és már fordult is sarkon, mert amit nem látott, amit nem érinthetett meg, az a számára nem létezett. Így élt hosszú éveken, évszázadokon át, míg nem megsokasodtak a kérdései, és a nem látható dolgokban már nem tudott többé kételkedni.
Abban a hitben él az ember, hogy ha tervez valamit, akkor elkerüli a bizonytalanságot. A bizonytalan, az ismeretlen nem elfogadható, mert az elme nem képes arra, hogy irányítsa, uralja. Ezért elfogadja azt a hiedelmet is, hogy ha hosszabb távra tervez, akkor még kevésbé van kitéve a bizonytalannak. Annak a kezelhetetlen, rémisztő, félelmetes következő percnek, hétnek, évnek vagy korszaknak…
2025.08.24., vasárnap 9:30 - 13:30 INTENZÍV HO'OPONOPONO TRÉNING
Az elmúlt évtizedem során volt alkalmam sok-sok csodát átélni és felismerni. Minden áramlik az életembe, ami szükséges a fejlődésemhez és a küldetésem teljesítéséhez. Mindig éppen akkor, amikor az tökéletesnek bizonyult. Rendszerint onnan, ahonnan nem vártam volna. Áldás, hogy mindig kaptam tanítást is, amit egyre könnyebbé vált elfogadni.
Vannak, akik emlékeznek rá, ma már nem is kevesen, hogy miként jöttek a Földre. Kiválasztották a legfényesebben ragyogó csillagot, kiválasztották az édesanyjukat. A tiszta, feltétel nélküli szeretet vezérelte őket, hiszen fontos feladattal érkeztek: tanítani a szüleiket.
Az életet könnyűre tervezték
Mázsás súlyokkal haladunk az élet útján, azt gondolva, hogy ez így van rendjén, és mindenkinek megvan a maga terhe. Nem is kérdés - van feladatunk elég. Van feladatunk, mégpedig csak olyan, amit képesek vagyunk elvégezni, aminek a megoldását megtalálhatjuk, és megkönnyebbülve, a jól végzett munka örömével mehetünk tovább.
Már nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Nincs is miért. Vélt és valós „igazunk” hajtogatása olyan világot teremtett, amilyenben élünk. Versengünk, igazságot osztunk, öljük egymást…
Létezik a könnyebb út, és én rátaláltam. Nem is adnám semmiért: békét hozott az életembe, segít minden helyzetben, és amióta ezt az utat járom, minden könnyebben, sőt, könnyen érkezik.
A legokosabb, ami hirtelen kicsusszan a szánkon, ha valakit könnyek között találunk: ne sírj! Miért is ne? Kényelmetlen. Kívül esik a komfortzónánkon. Félünk, hogy magával ragad, meghatódunk, vagy eszünkbe jut valami saját sírnivalónk, és máris kész a „baj”…
