A félelmeink a lehető legnagyobb akadályt jelentik az életünk áramlásában. A félelmeink fogva tartanak, mert hiszünk abban, hogy az a nem kívánt, félelmetes, negatív esemény be fog következni, amit éppenséggel nem akarunk. Berendezkedünk erre, és tényként kezeljük, valósággal várjuk a félelmeink beigazolódását.
Az Univerzum pedig együttműködik velünk, és ha folyton a félelmünk tárgyára fókuszálunk, sikerül is bevonzanunk a nem kívánt eseményt.
Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez ne így legyen? Kiléphetünk a félelmeink komfortzónájából is, és bebizonyíthatjuk saját magunknak, hogy a félelmünk ellenére képesek vagyunk megtenni dolgokat. Mi lehet hitelesebb annál, mint a saját bőrünkön megszerzett tapasztalat? Az esetek többségében kiderül, hogy nem volt érdemes táplálni a félelmünket, hiszen mindig van segítségünk. Ha a félelmünket – ugyanúgy, mint minden más problémánkat – átadjuk Istennek, vagyis folyamatosan tisztítunk, akkor képesek vagyunk békében maradni, még ha olyan fenyegetőnek is látszik valami. A Ho’oponopono békéje nem tesz különbséget: minden körülmények között, mindenki számára elérhető és fenntartható.
Fontos, hogy képesek legyünk a megfigyelő szerepében látni a saját gondolatainkat, és amint ezt sikerül elérnünk, mondjunk köszönetet a félelemnek. Mantrázzunk olyan sokáig, ahogy csak tudunk: köszönöm, szeretlek, köszönöm, szeretlek… Nem kell átérezni, nem szükséges hinni benne, csak mondani, csak megtenni. Annyira egyszerű a dolgunk – ezzel a mantrával átadjuk az irányítást Istennek, hamar megtaláljuk a békénket, és ha békében vagyunk, a félelem képtelen úrrá lenni rajtunk. A játszmához ketten kellenek – és mi magára hagytuk a félelmet!
ITT MEG IS HALLGATHATOD.