Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Azt tanultuk, hogy felelőtlenek vagyunk, ha nem aggódunk olyan helyzet miatt, aminek a kimenetele bizonytalan, nem sok jóval kecsegtet, vagy szimplán csak állunk egy feladat előtt, és nem lehet egy pillanat alatt megoldani, méghozzá úgy, ahogy nekünk tetszik… Megtapasztalhattuk, hogy az aggódás nem működik. Se nem hoz megoldást, se nem könnyíti meg az életünket. Akkor hát mire való?
Lehet, hogy igen, sőt, talán vannak is olyan emlékeid, friss vagy kevésbé friss spirituális élményeid, amelyek azt igazolják, hogy léteznek előző életek.
Talán azok közé tartozol, akik mereven elutasítják az újraszületés gondolatát is.
Aztán vannak azok, akik egyszerűen belátják, hogy minden sokkal könnyebb az életben, ha elfogadjuk, hogy van valami korábbi előzménye, amiről persze sokszor fogalmunk sincs, de ha egyszer megkönnyíti átélni a napi történéseket, a betegségeket, a látszólag indokolatlanul ismétlődő eseményeket…
A halál nem az, aminek hittük. Nem vég. Nem tragédia. Nem veszteség az „itt maradók” számára. Idézőjelbe teszem az itt maradót, hiszen a szeretteink akkor is maradnak velünk, ha fizikailag nem látjuk őket. Úgy hisszük, hogy itt van vége az életüknek.
A félelmeink átírhatók.
A félelmeinket túl komolyan vesszük, és ezzel energiát adunk nekik. Azt vonzzuk be, amire folyton gondolunk, akkor is, ha ezt nem tudatosan tesszük, hanem csak hagyjuk, hogy a tudatalatti elménk irányítson, ahol ezek a félelmek megbújnak. A jó hír az, hogy a félelmek nem léteznek sehol máshol, csak az elménkben. Ami pedig az elmében van, azt mi hoztuk létre, és az át is írható.
Az élet nagy kérdéseinek legfontosabbika a teremtés kezdete óta az, hogy KI VAGYOK ÉN?
Abban a hitben növünk fel, hogy emberek vagyunk. Aztán előbb vagy utóbb, megtapasztaljuk, hogy sokkal többről van szó, mint fizikai testről, hiszen ennek számtalan jelét látjuk, érezzük, halljuk. Valami megmozdul bennünk, mintha olykor kicsi lenne a fizikai testünk. Emlékszel olyan esetre, amikor az öröm vagy a fájdalom majd’ szétfeszítette a mellkasod?
Szeretjük a dolgainkat hárítani, a felelősséget kívülre helyezni, mert ráfogni valakire tényleg a legkényelmesebb „megoldás” minden problémára. Ha már egyszer adva van a Mindenható, akkor passzoljuk is, ő tehet a világ minden bajáról.
Az áramszünet kellemetlen, de megbékélünk vele, ha előre jelzik, hogy tervezett karbantartás vagy javítás folyik. Így is, úgy is kellemetlen, de legalább tudjuk, hogy mire számítsunk. De mi van akkor, ha bennünk alszik ki a fény? Ez soha nem előre tervezett, még kevésbé kapunk értesítést arról, hogy mikor és miért történik meg…
Engedjétek a Földet pihenni, mert alattatok megremeg. Gyűlölethullámok, versengés, összeesküvések és összeesküvés-elméletek rázzák meg.
Az ember szerepet téveszt. Vendégségben van itt. Otthonul kapta a bolygót, ajándékba, mint ahogy az életét is.
A családban marad – mondjuk, amikor nem akarjuk kiteregetni a „szennyest”, számítunk a rokonság szolidaritására, reméljük, hogy nem vetnek ránk követ, ha kitudódik… „Előfordul a legjobb családban is” – hát persze, hiszen esendőek vagyunk, ki ne hibázna időnként.
Ha valami hiányzik a mai világból, az a spiritualitás. Földhözragadt, az anyagba kapaszkodó, az értéket a pénzpiacon jegyzett mértékegységgel méricskélő ember eltévedt. Útvesztőben találja magát, az elme labirintusában. Gondolkodni csak feketében és fehérben, jobb vagy bal oldalban, mindenesetre, az általa kitalált és felragasztott címkékben képes.
