Ho'oponopono magyarul, hiteles forrásból
Szeretjük a dolgainkat hárítani, a felelősséget kívülre helyezni, mert ráfogni valakire tényleg a legkényelmesebb „megoldás” minden problémára. Ha már egyszer adva van a Mindenható, akkor passzoljuk is, ő tehet a világ minden bajáról.
Az áramszünet kellemetlen, de megbékélünk vele, ha előre jelzik, hogy tervezett karbantartás vagy javítás folyik. Így is, úgy is kellemetlen, de legalább tudjuk, hogy mire számítsunk. De mi van akkor, ha bennünk alszik ki a fény? Ez soha nem előre tervezett, még kevésbé kapunk értesítést arról, hogy mikor és miért történik meg…
Engedjétek a Földet pihenni, mert alattatok megremeg. Gyűlölethullámok, versengés, összeesküvések és összeesküvés-elméletek rázzák meg.
Az ember szerepet téveszt. Vendégségben van itt. Otthonul kapta a bolygót, ajándékba, mint ahogy az életét is.
Túl egyszerű ahhoz, hogy hihető legyen – vélik sokan, de csak olyanok, akik még nem próbálták ki a legegyszerűbb, legkönnyebb, és a nap 24 órájában alkalmazható stresszkezelő és problémamegoldó módszert, vagy nevezzük inkább művészetnek. Mert valóban az – művészet a javából!
A családban marad – mondjuk, amikor nem akarjuk kiteregetni a „szennyest”, számítunk a rokonság szolidaritására, reméljük, hogy nem vetnek ránk követ, ha kitudódik… „Előfordul a legjobb családban is” – hát persze, hiszen esendőek vagyunk, ki ne hibázna időnként.
Ha valami hiányzik a mai világból, az a spiritualitás. Földhözragadt, az anyagba kapaszkodó, az értéket a pénzpiacon jegyzett mértékegységgel méricskélő ember eltévedt. Útvesztőben találja magát, az elme labirintusában. Gondolkodni csak feketében és fehérben, jobb vagy bal oldalban, mindenesetre, az általa kitalált és felragasztott címkékben képes.
Úgy tartja hiedelemrendszerünk, hogy a családot, a rokonságot nem mi választjuk meg, egyszerűen beleszületünk. Azok a spirituális utak, amelyek számolnak a karmával, az előző életekkel, mást és mást állítanak. Szólhatnak elkerülhetetlen sorsról, de ugyanúgy átírható életútról is. Mindenesetre könnyebb az életünk, ha hiszünk abban, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, képesek vagyunk a hiedelmeink és a korlátaink fölé emelkedni, és vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy nem a mások elvárásai szerint, hanem a saját küldetésünk, életfeladatunk megvalósítása érdekében éljünk.
A küldetésünkhöz mindannyiunknak el kell jutnia. Be kell töltenünk, szolgálnunk kell, mert addig nem találhatjuk meg a helyünket, amíg céltalanul, a napi rutint ismételve tengetjük az életünket. A küldetés az, amiért a Földön vagyunk. Nem pedig azért, hogy felkeljünk, elmenjünk robotolni, kifizessük számláinkat, a boldogtalanságunkért másokat okoljunk, majd békétlen éjszakai álmunkban is a félelmeinkkel harcoljunk.
Hiszem, ha látom – mondta az elme, és már fordult is sarkon, mert amit nem látott, amit nem érinthetett meg, az a számára nem létezett. Így élt hosszú éveken, évszázadokon át, míg nem megsokasodtak a kérdései, és a nem látható dolgokban már nem tudott többé kételkedni.
