Fordulóponthoz érkeztünk, új naptárat nyitottunk, jobban oda kell figyelnünk a keltezésekre, és bele-belelapozunk a jövő évi eseményekbe, milyen naptári napra is esnek azok. Névnapok, születésnapok, nemzeti ünnepek és munkaszünetek…

A belső munkát ugyanúgy, sőt, még elmélyültebben és még nagyobb hittel kell folytatnunk. Megtapasztaltuk minden téren a mélységeket: járvány, háború, energiaválság, infláció, emberi kapcsolataink minősége… A mélységeket a félelem generálta, az attól való félelem, hogy áldozataivá válunk valaminek, ami rajtunk kívül van.
Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy mindannyian a saját tempónkban haladunk, bár egyformán sok a feladatunk. Minden, amit átélünk, ami jelentősnek tűnik az életünkben, megfogalmaztuk a Földre születésünk előtt, és most jött el az ideje, hogy megtanuljuk azt, amit tudnunk kell.
Mindannyian más és más tervvel érkeztünk, ennek megfelelően kell haladnunk és ébrednünk. Eltérő tudatossági szinttel, sokféle személyiséggel élünk itt a Földön. Nehéz elfogadni vagy sem: nem létezik más, csak a jelen.
Az idő illúzió, és ugyanígy illúzió az idő múlása, a naptári évek bűvölete, az eljövendő események tudása. Csak Isten tudja, mi történik és mi fog történni. Az elménk ehhez kevés.
Nem véletlenül vagyunk tanúi annak a folyamatnak, ami egyre inkább sürgeti a befelé fordulást, az önismeretet és az inspirációból való cselekvést.
Össze kell kapcsolódnunk az isteni énünkkel, hiszen megszerzett tudással és ismerettel lehetetlen kezelnünk azokat a dolgokat, amik fenyegetően hatnak ránk és egyre csak félelmet generálnak. Ez van a felszínen. A mélyben pedig hatalmas tudás, magunkkal hozott bölcsesség, amitől oly mértékben eltávolodtunk, hogy most, amikor egyre közelebb kerülünk hozzá – hála a tisztításunknak, az emlékeink és programjaink tisztulásának – rácsodálkozunk. Semmi nincs a földi életben, amire ne lenne megoldás. Semmi nem véletlen az életünkben, ami ne lenne a helyén. Senki nem szerepel az életünkben, aki ne hozna nekünk valami tanítást. Az egyetlen lehetőségünk arra, hogy képesek legyünk kezelni a feladatainkat, a megfigyelés. Egy filmnek a nézői vagyunk, melyet ítéletektől és érzelmi reakcióktól mentesen kell megfigyelnünk, és engednünk, hogy Isten segítségével nyitottakká váljunk a bőségre, a végtelen lehetőségekre, a tökéletes megoldásokra. Nem kell a jövővel gondolnunk – elég feladatot ad az a munka, hogy a jelenben maradjunk.
Volt alkalmunk a múlt hibáiból tanulni, azokat kijavítani, és volt elég lehetőségünk gyakorolni, hogy az aggodalmainktól és a félelmeinktől megszabaduljunk. Itt a pillanat, hogy lapozzunk egyet a saját, belső naptárunkban, ami mindig csak a jelent mutatja. Nincs szükségünk összegzésre, nem kell végigzongoráznunk a múltat – csak azért, mert így szokás, mert a számvetés annyira emberi. A jelen sokkal izgalmasabb: lehetőség a szeretetre, a békére, a szolgálatra. A legtöbb, amit tehetünk, hogy pillanatról pillanatra tudatosan élünk, ajándékként fogadjuk a jelent, ami lehetőség a legteljesebb életre.
Fénnyel és ragyogással teli új évet kívánok, amit a magunk teremtette békénk tesz élhetővé.
ITT MEG IS HALLGATHATOD.