Skip to content

Újraszületés

A Ho’oponoponoban azokkal az emlékekkel és programokkal dolgozunk, melyeket javarészt magunkkal hoztunk és örököltünk. Előző életeinkből, a családfánktól, a kultúránkból, a társadalmunkból. Számol tehát az előző életeinkkel.

A mi kultúránk, a hagyományaink, a neveltetésünk nem tartalmaz erre vonatkozó ismereteket, de az útkeresésünk során találkozunk vele: több életünk is van, folyamatosan jelen vagyunk a fizikai világban, vissza-visszatérünk. 

Így tehát csak arra hagyatkozhatunk, amit magunk is megtapasztalunk, adott esetben üzenet formájában válik világossá a jelen életünk célja, küldetése, de a legmeggyőzőbbek azok a vallomások, amiket olyan személyek tesznek közkinccsé, akik emlékeznek előző életeikre, gyakran regressziós hipnózison keresztül, vagy spontán módon. Napjainkban gyakori ez a spontán emlékezés kicsi gyermekeknél, akik elkezdenek egy másik életükről beszélni. Van szerencsénk ismerni Kincső történetét, aki pontosan emlékszik előző életére, és arra is, ahogy újraszületett ugyanabba a családba. Tévedés lenne azt gondolni, hogy a reinkarnáció csak azokban a kultúrákban fordul elő, ahol élnek az ezzel kapcsolatos hiedelmek, de kétségtelen, hogy az első eseteket Keleten dokumentálták.

Jó tudni, hogy az életutunknak egy epizódját éljük most a sok közül. Mi magunk választjuk meg, hogy hova és melyik családba születünk, és ezt mindig az előző életeink történései határozzák meg. Vagyis: a születés nem az életünk kezdete. Egy fejezet az életutunkból, melynek során tanulunk valamennyit. Az élettervünket elfelejtettük, ezért sok olyan helyzet adódik az életünkben, amit nem értünk, nem tudunk hová tenni és igazságtalannak tartunk. Ez a sors – mondjuk. Amit ebben az életünkben teszünk, az kihat a következő életeinkre.

Könnyebbé válik az utunk, ha mindennek tudatában felismerjük, hogy az életünk célja végső soron a szeretet kifejezésének fejlesztése és az ego leépítése. Ez ugyanis az út a valódi boldogsághoz.

Világos, hogy egyetlen élet alatt nem végezhetünk el minden faladatot, de minden életben, minden inkarnációban tanulunk egy keveset. A tanultak összeadódnak, és visszük magunkkal tovább. Erre a legjobb bizonyítékként szolgálnak azok az esetek, amikor alig néhány éves kisgyermekek olyan művészi fokon zenélnek, amit az életkorukat tekintve lehetetlen volt megtanulniuk. És ugyanígy van ez a folyamat a lélek szeretet képességének kifejezésével is.

Tömegesen ébred az emberiség, mert felhalmozódik az előző életekben megszerezett tapasztalata. És ezzel együtt az evolúció velejárójaként szép lassan felhagy az áldozati szereppel (miért éppen én?).

Az, amit életünknek ebben a fejezetében teszünk, meghatározója a következőknek. Ha most az életem tele van konfliktussal, harccal, csalással, becstelenséggel, a következőt erre építem. Ok és okozat – azt aratjuk le, amit elvetünk. Ez univerzális törvény.

Ha valaki gyilkos, nem várhatja, hogy fizikai halála után jó helyre kerüljön, természetesen büntetés vár rá. Nyilvánvalóan nem örökre, ahogy azt az egyház tanítja. A spirituális világban nincs örökös büntetés. Nem cél. Az a cél, hogy haladjunk az evolúció útján. Ezt pedig a tetteink határozzák meg. A tudatosság, amellyel viszonyulunk a saját életünkhöz, a felelősség, amellyel éljük az életünket. A választás a miénk, a döntéseinket mi magunk, nem pedig mások hozzák meg.  

Egyetlen lélek sem azzal a szándékkal jön a Földre, hogy kárt okozzon – ez a szabad választás következménye. Nem árthat azonban korlátlanul és örökké bárkinek! A kör korlátozott, azokra szorítkozik, akikkel karmikus kapcsolata van.

Az életünk akkor kezd megváltozni, amikor megértjük, hogy a saját élettervünket éljük a Földön, de minden egyes pillanatban szabad választásunk van, hogy az evolúció folyamatában haladunk-e, vagy beleragadunk a jelen állapotba és fejlettségi szintbe. A megfelelő kérdés tehát nem az, hogy miért éppen én, miért a családom, miért az én pénzem az, akivel vagy amivel ez történik, amit most átélek. A megfelelő kérdés az, hogy mit akar nekem tanítani az a helyzet, amiben vagyok.

Kívánom, hogy Isten segítsen a megértés útján, hogy ebben és minden következő inkarnációdban fénnyel teli és csodás életet élhess.

HO'OPONOPONO TRÉNING LEGKÖZELEBB: 2023.01.29., VASÁRNAP, BUDAPEST

ITT MEG IS HALLGATHATOD.