fbpx Skip to content

Fogadd el magad!

A fényeddel és az árnyékoddal

Még ha tisztában is vagy azzal, hogy mindenki szerepet vállalt és azt játssza el a földi életedben, hogy segítse a fejlődésedet, időnként (vagy talán nap, mint nap) erről megfeledkezel, és azt a programot, tudatalatti emléket táplálod magadban, hogy kevés vagy, nem vagy elég jó, neked nincs esélyed, megfelelő iskolád, nincs adottságod, tehetséged.

Keresed a megoldást, és többedszer is ugyanabba a csapdába esve – kívül keresed, úgy véled, hogy mások elfogadásában, elismerésében találod meg. És így bújsz bele egy, az élettervedben megírt helyett egy másik szerepbe. Fontosnak tartod, amit mások mondanak, gondolnak rólad, és így nem vagy önmagad, mert szeretnél a külső elvárásoknak megfelelni.  

Hogy is lehet tehát felülemelkedni azokon a helyzeteken, amikor éppen nem tisztítasz, és a programjaid erősebbeknek bizonyulnak, mint a tudatos jelenléted?

Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy! A környezeted mindig fog minősíteni téged, mindig el fogja látni ’jó’ vagy ’rossz’ címkével, amit teszel. Hiszen ezt hozzuk magunkkal már az óvodából, az iskolából, sőt, már ezt megelőzően a családunkból. Ne ez legyen a mércéd! Arra fókuszálj, aki te valójában vagy. Nem az a pozíció, ahol dolgozol. Nem az az iskolai végzettség, amit megszereztél. Egyik sem a lényeged. Az vagy, amit magaddal hoztál: a fejlődni akaró és képes lélek, akiben gyönyörű, egyedi tehetség és adottság lakozik, és akinek a küldetése az, ahol ezeket ki is teljesítheti. Fogadd el, tiszteld és szeresd magad! Emlékezz, hogy amit mások mondanak, az ő címkéik nem határoznak meg téged. Csupán lehetőséget adnak arra, hogy tovább dolgozhass magadon – sok esetben éppen az önszereteten és az elfogadáson.

Ha valóban tudod, hogy ki vagy, nem tulajdonítasz ennél nagyobb jelentőséget a külső elfogadásnak. Ez a tudatosság tesz téged igazán szabaddá.

Emlékezz, hogy sokkal fontosabb az, ami benned történik, mint amit a külvilág mutat. A döntéseidet és a tetteidet az határozza meg, amit te akarsz. Ha az a fontos, amit mások mondanak, akkor elveszíted az erődet – és mások döntenek helyetted. Megengeded ugyanis, hogy mások határozzák meg, hogy te hogy érezd magad.

Mindaddig, amíg a döntéseid és a választásaid nem lépik át mások korlátait, nincsenek közvetlen hatással más emberek integritására, miért adnád fel az erődet? Miért ne tennéd azt, amit te szeretnél? Élvezd a szabadságodat, és ne add át nekik az erődet.

Szeretni magad, magadat első helyre tenni nem jelent egoizmust. A társadalom, a családunk, az iskolarendszer azt tanította nekünk, hogy mindig másokat helyezzünk előtérbe. Szakíts ezzel a programmal! Ezt a sémát építsd el. Tisztítsd a gondolataidat, amint a magad leértékelésére, a mások magad elé helyezésére, a ’mindenki fontosabb nálad’ elméletre utaló adat, helyzet, emlék jelenik meg az életedben. Az önmagad szeretetének semmi köze nincs az önzéshez.

Önző az, aki mások jólétének rovására tesz szert a saját jólétére. Az, aki elsősorban önmagát szereti, értékeli önmagát, a megérdemelt fontosságot tulajdonítja önmagának, és annak, hogy tiszteli magát - semmi köze az önzéshez. Te vagy az első. Emlékezz: ha te jól vagy, mindenki jól lesz. 100%-ban vállalod a felelősséget a saját életedért, és mindenki másnak is vállalnia kell a sajátjáért. Nincs miért félni, nincs miért aggódni.

Szeresd magad! Ez kell, hogy a legfontosabb üzenet legyen, amit megtanulunk a szüleinktől, és ez a legfontosabb üzenet, amit a saját példánkon keresztül át kell adnunk a gyermekeinknek.

Mindannyiunknak jólesik, ha elfogadnak. Ez van benne a kultúránkban: elismerésért dolgozunk, kerüljük a büntetést. Akkor kerül porszem a gépezetbe, ha megengeded, hogy mások elfogadása irányítsa a lekiállapotodat.  

Mondok egy példát: amikor készítem nektek az ilyen tanításokat, mint például ez is, és kapok tőletek pozitív visszajelzéseket, örömmel töltenek el. Persze, átjárja a lelkem a hála, ha csak egyvalaki van is, akinek a fejlődését előmozdíthattam. De nincs rá szükségem. Nem ettől függ a lelkiállapotom, akkor is folytatom, ha egyetlen sort sem írtok nekem.

Emlékezz, hogy a boldogság csak tőled függ – nem mások elfogadásán múlik. Ha engeded, hogy mások irányítsák az érzelmeidet, veszélyes pályára lépsz. Ha ugyanis szűkében vagy a külső elismerésnek, a szomorúságnak és az elégedetlenségnek nyitsz utat.  

Vigyázz magadra! Élvezd az elismerést, de ne függj tőle!

Emlékezz: te nem az vagy, amit mások mondanak. Nem a környezeted véleménye határoz meg téged. A boldogság nem kívül van. A boldogság abban rejlik, hogy képes vagy magadat és másokat szeretni. Elsősorban szeresd magad. És másodsorban másokat.

ITT MEG IS HALLGATHATOD.