Az élet megy tovább. Beszűkül a fizikai élettér, magunknak kell hát kitágítanunk a saját határainkat. A lehetőségeink száma végtelen. Megválaszthatjuk, hogy mivel töltjük ki az időnket, hogy mire fordítunk figyelmet, mennyire vagyunk tudatosak – hiszen jól tudjuk, hogy amire fókuszálunk, azt vonzzuk be az életünkbe. Annak adunk energiát, amit a fejünkben pörgetünk.
Fordíthatjuk arra a felszabadult időnket, hogy magunkba fektessük. Hogy miként és mivel – ez a személyes döntésünk. Érdemes jól megválasztanunk, hogy mivel foglalkozunk, mi az, ami épít bennünket, mi az, amiből hosszú távon profitálunk. És itt nem az üzleti befektetésre gondolok. Annál most nagyobb a tét: a saját lelkünk békéje, a most, de bármikor ugyanígy lehetséges, szokatlan és ismeretlen helyzetek kezelése.
Kell, hogy fontosak legyünk saját magunknak. Vigyáznunk kell magunkra, befelé kell fordítanunk a figyelmünket, és óvni a belső értékeinket. Nem csak most, hanem mindig.
Érdemes tudatában lennünk, hogy minden pillanatban mi magunk választjuk meg, hogy mit olvasunk el, az olvasottaknak, látottaknak, hallottaknak mennyire adunk hitelt. Soha nem véletlen az, amibe éppen „belebotlunk”, ugyanakkor lehetünk elővigyázatosak, és sokat tehetünk ezért, hogy a lehető legstabilabb maradjon a lelki egyensúlyunk.
Sokat és sokszor hangoztatom, hogy a hála mennyire emeli a rezgésünket, és magasabb rezgésen könnyebb fenntartani az egészségünket, óvni az immunrendszerünket, kikapcsolni az életünkből mindazt, ami fölösleges. Mindig van miért hálát adni, sokkal több, mint gondolnánk. És az elme máris ugrik, hogy megmagyarázza, hogy ellentmondjon, mert azonnal van száz, meg száz kifogása…
Érvényes ez mindenkorra, nem csak a bezártság érzet kezelésére, hanem általában a „normál” hétköznapokra. És lám, az ún. normális életről az derül ki most, hogy mennyivel több a stressz, mennyire felemészti az időnket, milyen sok alkalmat kínál az ellenkezésre, a vitára, a hiábavaló, de szent meggyőződésből vívott kis küzdelmeinkre.
Itt a fogódzó, itt a lehetőség, hogy most tanuljuk meg azt, amit a „dolgos” hétköznapokon hitünk szerint nem lehet. Kereshetünk olyan eszközöket, amivel kordában tartjuk a figyelmünket. Megválogathatjuk a hírforrásainkat, de még a virtuális térben élő kapcsolatainkat is, és nem történik tragédia, ha egy-egy, eddig követendőnek vélt értékünk most áthelyeződik a nemkívánatosak listájára. Jó a változás, a változás mindig új lehetőségeket rejt. Ha eddig nem is, most fordíthatunk időt a spirituális életünkre, elmélyedhetünk a számunkra megfelelő, a legnagyobb és tartós békét kínáló út megismerésében, és gyakorolhatjuk az önbecsülést, a kreativitásunk kiteljesítését, az ötleteink megvalósítását, a korábban elfelejtett vagy értéktelennek címkézett adottságaink felfedezését.
Nem kérdés, hogy új világrend épül. Új korban élünk régóta, de ahhoz nem volt elég húsbavágó, hogy az emberiség megváltozzon. Megváltoztassa a Földhöz való viszonyát, az egymáshoz fűződő kapcsolódásait, a saját magáról alkotott képet, a küldetésébe vetett hitet, és ami a legfontosabb, hogy értékelni kezdje az életet. Mindent természetesnek veszünk, holott minden ajándék. Ajándék az élet, az öröm és a bánat – hiszen minden azért van, hogy kiteljesedjünk, jobb emberekké váljunk, lehetőség szerint még itt a Földön. Vigyáznunk kell magunkra, mindig, hiszen senki nem teheti meg helyettünk. Ez most mindannyiunknak azonos feladata. Tudatában kell lennünk, hogy ha vigyázunk saját magunkra, akkor vigyázunk a másikra is.
Talán nehéz elfogadni, mégis rá kell hangolódni, hogy mi, emberiség, egy vagyunk. Soha jobb alkalom nem adódhat, mint most, átélni az egységet, az önsegítésben felfedezni a kollektív segítséget, belülről kifelé haladva – ez ugyanis az élet legkönnyebb útja.
ITT MEG IS HALLGATHATOD.