A napokban már érezhető volt, hogy valami készül. Írtam erről, a Liliomvirágokról az Aloha Hírekben. És ma, a tízmilliószoros napon, tíz napra a nyári napfordulótól, a következő személyes tréningünktől, a CSUPA FÉNY HO'OPONOPONO-tól és a FÉLELEMOLDÓ-tól - már szavakat sem találok... Hívatlanul, váratlanul, a legnagyobb meglepetésemre Vele kezdtem a napot.
Ki másra gondolnék, mint a Belső gyermekemre.
(Egészen biztosan ráférne még több dédelgetés, még több együttműködés, még több tisztítás, elengedés. Teszem a legjobbat, amit csak tehetek.)
De ma különleges nap van, tízmilliószoros! Hívnom, kérnem sem kellett Őt, reggel óta mégis megjelenik néhány percenként, és mosolyra késztet: leteszi (vagy simán elengedi?) a kezében levő labdát, és tapsikol örömében. Megszámolni sem tudom, hogy ma hányszor történt ez meg.
Aztán amikor kitapsikolja, kiörömködi magát, felemeli és felém nyújta a kezét, hogy fogjam meg, és menjünk kézen fogva tovább...
Így indultunk a mai szokásos gyaloglásra, kézen fogva. Úgy éreztem magam, mint egy klasszikus Disney-mesében: pillangók röpködtek körülöttünk, és vagy háromszor botlottunk szabályos tűzliliom-mezőbe.
Mosolygunk mindenen, amit csak látunk. És nem azért, mert "pozitív a gondolkodásunk". Az nem létezik. Azért, mert ez jön a tudatalatti emlékek, a félelmek és aggodalmak helyére. Ez a Ho'oponopono tisztításának következménye.
Ma teliholdas éjszaka lesz. Még tovább ragyoghatunk a Fényben, Isten feltétel nélküli szeretetében.
A Fény kitart. Az energia nem szűnik meg. Tovább kísér minket.