Skip to content

PRÓBA – TÉTEL

Amikor a saját életünkben jelenik meg valami megoldhatatlannak, kezelhetetlennek látszó helyzet, hajlamosak vagyunk próbatételként, megpróbáltatásként fogadni. Valami, amivel meg kell küzdeni, meg kell birkózni, amit le kell győzni.

Ha elfogadjuk, esetleg emlékeztetjük is magunkat adott helyzetben, hogy mi magunk írtuk meg az életünk tervét, akkor máris átírjuk a próbatétel jelentését: próbája annak, hogy képesek vagyunk-e használni a teremtő erőnket, egy tétel a sok közül, ami tekinthető lehetőségnek. Hiszen azért jöttünk a Földre, hogy újra felfedezzük az isteni énünket.
A tudatosság áldás: mennyi mindentől megkímélhetjük magunkat, ha végre letesszük a magunkkal hozott és örókölt sémáinkat. Nincs olyan, hogy a sors keze, nincs olyan, hogy Isten büntet vele (Isten soha nem büntet, csupán tanít), nincs semmi, ami miatt félni vagy szenvedni kellene.
Csak annyit tennénk meg, hogy kapcsolódunk a bölcsebb énünkhöz, és ehhez az első lépés a tisztító eszközeink használata, folyamatos ismétlése. Ennyire egyszerű, igen. Felszabadító, megnyugtató, felemelő – ez maga a jelen. A múltat letehetjük – a jövőt nem elképzeljük. Jön az magától!
ITT MEG IS HALLGATHATOD. TRÉNING LEGKÖZELEBB BUDAPESTEN 2025.02.02-ÁN.