Skip to content

MEGÉRTEM

Megértem. Azt hiszem, mostanra tényleg megértem. Annyira mindenesetre, hogy megértem mindazt, ami velem történt. Amiért éppen ezt a tervet írtam meg egykor, mielőtt ideérkeztem a Földre, ezt választottam, ezzel kell megbékélnem.

Megértem arra, hogy felfogjam, ez egy állomása a lelki fejlődésemnek, aztán megyek tovább, az ismeretlenbe, a csalogató, békét és nyugalmat ígérő végtelen Szeretetbe.
Sok éve rájöttem, hogy Isten végig fogta és fogja a kezemet. Ha nem így lenne, egészen biztosan nem menekültem volna meg – elsősorban saját magamtól, a tévhiteimtől, a megszerzett, de nem sok mindenre használható, az iskoláimban és a környezetemtől szerzett tudásomtól.
Hálás vagyok azért, hogy beléphettem az új dimenzió kapujába, hogy láthatok és hallhatok olyan dolgokat, amiket azelőtt még soha. Hálás vagyok, hogy már nem ismerem a félelmet, ami minden bizonnyal a legnagyobb ellensége az emberiségnek. Az ellenség, amit az elménkben teremtünk meg, mert nem hiszünk, és nem bízunk eléggé Istenben.
Nincs mitől félni. Talán ez a legfontosabb üzenete ennek a könyvnek, amit végül azért osztok meg veled, hogy neked segíthessek. Megértem, és te is megérsz akkor, amikor arra a tökéletes pillanat elérkezik. Megérted, hogy miért jöttél a Földre, megtalálod a küldetésed, ami boldoggá tesz, és valóban elkezd áramolni minden az életedbe. Lehet, hogy nem az, amit hittél, amit reméltél, de ha Isten útját választod, megnyílik az elképzelhetetlen csodák birodalma, olyan csodáké, amiket eddig nem vettél észre, pedig előtted hevertek vagy melletted voltak, karnyújtásnyira.
Jó tudni, hogy Istennek mindenre van felülmúlhatatlan terve.
Hálás vagyok Isten közelségéért, az Inspirációért, az írás képességéért, a kifejezés gyönyörűségéért, és mindenkiért, aki megjelent az életemben, hogy mostanra az lehessek, aki vagyok. Családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek, iskolatársaknak, munkatársaknak és mestereknek, de mindenekelőtt életem csodájának, a lányomnak, aki már születése előtt a mesterem lett, kristálygyermekként beragyogja az életemet, és megtanított arra, hogy nem létezik más, csak a Szeretet.

A KÖNYVEMRŐL ÍRTÁTOK:

"Nem győzöm olvasni könyveid és egyéb irásaid, mindig találok valami ujat, ami megszólít, s ami után mintha megkönnyebbülnék.
Köszönöm, hogy vagy, és hogy Velem vagy!"

"Kedves Klára! Ahogy megkaptam a könyvét, 2-3 este ki is olvastam. Gratulálok hozzá és főleg az életútjához, hogy megtalálta azt, hogy miért is született le a Földre. Úgy gondolom, hogy ez keveseknek adatik meg, bár ezt a kérdést sokan felteszik maguknak."

"Kedves Klára! Hihetetlen, hogy repül az idő! Már két hónap eltelt azóta, hogy megkaptam "Megértem" című könyvét, és még mindig nem reagáltam. Úgy döntöttem, akkor írok, amikor elolvastam, de még mindig nem végeztem, ugyanis az inspirációk részt szép lassan olvasgatom, naponta párat. Csodálatos élmény, amikor leülök egy kicsit a teraszon és a kávém mellett hangosan felolvasok magamnak. Annyi mondanivalóm lenne, de ide a szavak már nem elegendőek, érzéseimet, felismeréseimet csak a szív képes közvetíteni. Hálásan köszönöm, hogy ez a könyv csodálatos utam része lehet."

"Kedves Klára! Nagyon bánatos voltam egy rosszul sikerült dolog miatt már több hónapja. Igaz, folyamatosan, napi szinten mondom a Köszönöm. Szeretlek-et, ahogy tanítottad. Ma kiolvastam ismét a Megértem c. könyvedet, le sem tettem, amíg a végére nem értem, és közben azt éreztem, hogy fel tudok ismét lélegezni, teljesen másképp értékelem a helyzetemet. Köszönöm és hálás is vagyok érte. Ezt meg kellett, hogy írjam, sokat segítettél."

"Kedves Klára!

Szeretném megköszönni a könyvet. Megérkezett, két nap alatt kiolvastam. Az azóta elmúlt napokban rengeteget alkalmaztam az olvasottakat. Azóta újra tudok hinni, megnyugtatott és úgy érzem elindultam a helyes úton.

Korábban állandóan félelemben éltem, az elmúlt időszakban nem tudtam már aludni sem. A könyv rengeteget segített, úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér.

Hálás szívvel köszönöm!"

"Kedves Klára! Olvasom a könyved, (többedszer) folynak a könnyeim, és ez jó! Köszönöm 💜💜💜"

"Kedves Klára,
Ma megérkezett a könyv, és mivel éppen itthon vagyok betegen, tökéletes volt az időzítés, mert már az inspirációknál tartok. Csak annyit tudok mondani: Köszönöm, Szeretlek. Úgy érzem, megérkeztem, és megtaláltam, amit annyira kerestem éveken át."

"Hálásan köszönöm! Én már lassan a könyvveddel alszom, mert letenni nem tudom. Hálásan köszönöm! Áldás és szeretet neked, kedves Klárika!" 

"Hála és köszönet a Könyvedért, ami maga a CSODA! Köszönöm, hogy VAGY!"

"Kedves Klára! Hálás vagyok ezért a könyvért, egyszerüen csodálatos, alig bírom letenni. Olyan energiát érzek belöle, ami egész lényemet boldogsággal tölti el. Köszönöm szépen ❤"

"Kedves Klára!
Talán 2 éve annak, hogy felhívtalak telefonon és Te nagyon kedvesen válaszoltál a kérdéseimre. Már akkor nagyon megfogott az alázatod és segítőkészséged.
A könyvről:
A könyved olyan hatással volt rám, hogy ha nem szakította volna meg egy erős fejfájás, le sem tettem volna, amig a végére nem érek. Minden szónak helye és súlya van. Nálam nagyon célba ért a mondanivaló, azt kaptam amit keresek! Ettől több, nem kell! A stílusa és nyelvezete egyszerűen fantasztikus, nagyon magával ragadott!

Biztos vagyok benne, nem véletlen, hogy most jött el az idő, hogy jobban megismerjem a Ho'oponoponót!
Köszönöm, hogy ilyen kincset kaphattam a könyved által!"

"Drága Klára! Gratulálok a könyvedhez, és nagyon hálás vagyok, hogy a Teremtő Hozzád és a módszerhez irányított. Nagyon nehéz hónapokon vagyok túl, a Ho'oponopono nélkül nagyon mély gödörben lennék, de mivel tudom hogy az emlékek, a programok futottak, futnak és ennek mi a tisztítási módja, így tisztítok és tisztítok."

"Többször méltattam a könyvedet. A tisztítás mellett, nélkülözhetetlen segítség volt/van/ lesz számomra, ugyanis hamisíthatatlan gyógyír, hatásos szellemi  orvosság. Garantáltan hat mindenféle nyavalyára,  érzelmi  kínokra, testi-lelki szenvedésre, ébresztésre sarkall.  Receptre kéne felírni a társadalomnak. Mellékhatása nincs, gyógyereje vitathatatlan és azonnali enyhülést ad. Nekem rengeteget segített. Ahogy korábban is utaltam rá, a könyved a  bibliám. Hiszem, hogy a következő ugyanolyan értékes drágakő lesz. Én biztosan vevő leszek rá, ki nem hagynám 🙂 "

"A könyvben leírtak a szívhez szólnak, sok-sok igazsággal, tapasztalattal. Köszönöm ❤️❤️❤️ "

"Minden szóval egyetértek a könyvet méltató idezetből! 🥰 ❤ Hálásan köszönöm, hogy olvashattam! Köszönöm! Szeretlek! ❤ "

"Hálás vagyok a könyvedért, mely szintén hatalmas segítség volt a nehézségeim leküzdésében. Erőt adott, kapaszkodót, bölcs tanácsot, kivétel nélkül mindig az aktuális "problémákra".  Felbecsülhetetlen értékű varázskönyv! Még ma is gyakran felütöm csak úgy, kedvtelésből, kíváncsiságból: vajon melyik inspirációnál nyílik ki a könyv és téved rá a szemem? Milyen ajándékkal örvendeztetnek meg az inspirációk vagy éppen mit kell megtanulnom? A tanulásnak soha  nincs vége, nem lehet kényelmesen hátradőlni. Nagyon szeretem a könyvedet.  Igazi csoda!"

"Tisztelt Klára! Szeretnék kérni még egy könyvet, amit ajándékba adok a barátnőmnek. A sajátomat elolvastam és hihetetlen élményben volt részem. Köszönöm."

"Amióta gyakorlom a technikákat és elkezdtem a könyvedet, bármilyen kérdésem felmerül, azonnal megkapom a választ. ❤️❤️❤️Köszönöm ❤️"

"Köszönöm az élményt, hogy olvashattam könyvedet. Hála és köszönet a napi megerősítő gondolataidért, amit naponta megosztasz a neten."

"Nagyon jó könyv, sokat segít. Köszönöm, hogy időt és energiát szántál a megírására. ⚜🙏💓"

"Csak ajánlani tudom mindenkinek! Nagyon hasznos és tartalmas a mondanivalója! Köszönöm szépen és további sok sikert kívánok neked, sok szeretettel! ❤😊🙏"

"Néhány oldal van már csak hátra. Lassan olvasom a végét, hogy sokáig tartson. 😊 Köszönöm. Szeretlek. 💗"

"Csak ajánlani tudom, egy élmény volt olvasni."

"Kedves Klára! Köszönöm szépen a könyvet, tegnap megkaptam és addig le sem tettem, amíg ki nem olvastam. KÖSZÖNÖM!" 

"Igazán csodás ez a könyv, hiszen íróját Isten inspirálta, és vezette megalkotása alatt. Hálásan köszönjük! 🙏 Áldás! ♥️"

"Kedves Klára! Megérkeztek a könyvek, amit Ön írt, azt olvasom most, a 45. oldalnál tartok, pedig nemrég hozta a postás. Nagyon-nagyon tetszik. Hálásan köszönöm!"

"Elolvastam júliusban, majd újra és újra kézbevettem... minden gondolata megérintett... Köszönöm! Szeretlek! ❤❤ "

"Nagyon tetszett. A tartalom nagyon érdekes, olvasmányos. Jól szerkesztett a rövid fejezetekkel és a nagyobb méretű betűkkel, így könnyen lehetett haladni. Nagyon hamar a végére értem. A napi inspirációk pedig nagyon találóak, lehet emésztgetni őket. A könyv hatására elővettem a többi Hoponopono könyvemet is és újraolvasom őket. És végre talán magamra találok. Köszönet érte, hogy megírtad."

"Ma megkaptam a könyvet. Köszönöm. Elkezdtem olvasni, és az első fejezet után tudom, hogy jó könyv. Olyasvalaki írta, aki éli is azt, amit tanít, amiről beszél."

"Elolvastam. Ez a könyv maga a Csoda! Már az előszó  bevezető mondatai lúdbőrös borzongással hatottak rám, pár perc múlva pedig sírtam. Így töltöttük mi kettesben a további  időt a könyvvel: borzongással és sírással, rengeteg villámcsapásszerű felismeréssel, AHA élménnyel, ámulattal, rácsodálkozással,  és sok-sok tanulással. Néhol  egyetértően bólogattam.  Az inspirációk  egyszerűen elvarázsoltak, fantasztikusak.  Nehéz megszólalni a könyv olvasása után. Minden egyes szó a lelkemig hatolt, teljesen a hatása alatt vagyok. Iskolában kötelező tantárgyként kellene tanítani." 

"Valóban nagyon jó könyv. 2 nap alatt kiolvastam. Nem lehet letenni! 🙏😊♥️"

"Imádom, és igen, fantasztikus kívül-belül!"

"A könyveddel alszom el, és ébredek. Köszönöm."

"Elolvastam a könyved. A Jóisten áldjon meg érte! Nem lehet leírni, mert olyan csodálatosan van megírva. Ezt nem lehet másképp... 💖"

"Köszönöm, hogy megvehettem. Hála minden betüjéért."

"Ahogy a kezembe vettem és végigsimítottam a fedőlap felületén, a napok óta stabil békém - keresem a megfelelő szavakat, hiszen érzéseket, energiákat nehéz szavakba önteni - még mélyebbé vált. Nem ez a legmegfelelőbb kifejezés... A napfonat környékén, a hasamban  észlelek  egyfajta várakozó, boldog izgalmat,  mint egy kisgyermek, aki  közvetlenül az ajándék átadása előtti pillanatokat éli meg. 🙂

Belenéztem. Csodálatos szellemi kincs, valódi, hamisíthatatlan drágakő. Már most szeretem. A polcom roskadozik a különböző ezoterikus kiadványoktól (is),  melyekbe hiába ástam bele magam, tartós békét, egyensúlyt egyik sem adott. Becsuktam a könyvet, majd kinyitottam. Könnyes szemmel olvastam azon inspirációt, amelyre először esett a pillantásom. "...Nem függök senkitől..." Fantasztikus könyv. Jelen pillanatban éppen ez az élethelyzet, illetve annak megvalósítási folyamata  zajlik az életemben..."

"Nagyon szépen köszönöm. A könyv felénél tartok jelenleg. Elképesztő, hogy olyan inspirációkat kaptál az írása alatt, ami jelenleg nagyon aktuális, és sokat segít. És hogy épp sikerült most kiadni. Tehát Isten mindíg a megfelelő dolgokat teszi, a megfelelő időben. Akit ezek a dolgok nem győznek meg, azt semmi. Továbbra is hiszek és bízom, maradok a Ho'oponopono elkötelezett követője és alkalmazója. Isten áldjon, drága Klára!"

"Megérkezett a könyved, hálásan köszönöm!!! ❤️ Már érintésre is fantasztikus energiát ad, úgyhogy teljesen biztos vagyok benne!!! És átadtam anya kezébe és ő is érezte, vissza sem akarta adni! Köszönöm szépen drága Klára, kincsként fogom őrizni!"

"Köszönöm a könyvedet, nagyon tetszik, főleg az inspirációs szösszenetek!"

"Ez a könyv egész egyszerűen fantasztikus. Áldás és köszönet érte 😍"

"Kedves Klára ❤️ a könyv megérkezett jókor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Folytonos megerősítést keresem, és találom ezen az úton. És nem szabad megállnom, és ehhez újabb löket a könyved, köszönöm. Nagyon inspiráló a hozzáállásod, az elköteleződésed és az erőd. Példa vagy előttem. Köszönöm ❤️"

"Már ki is olvastam, nagyon tetszett a nyelvezete. Sőt egy évig minden napra jut inspiració. 🙂 csak ajánlani tudom mindenkinek. ⚜️⚜️⚜️"

"Szia kedves Klàra, olvastam a könyvedet, nagyon tetszett.
Köszönöm szépen. Hála
😍"

"Csodálatos könyv, hálás vagyok hogy olvashattam. 🙏❤"

"Nagyon jó szîvvel és sok szeretettel ajánlom!"

"Olvastam a könyvet! Nagyon tetszett! Többször használtam! Csoda jó!"

"Ez a könyv szembeállít magaddal! Velem ezt tette! Egy nap alatt elolvastam. Nem lehet letenni! Köszönöm!🙏♥️☺"

"Olvasom a könyvedet! Csodálatos, felemelő. Köszönöm."

"Nagyon szépen köszönöm hogy megírtad a könyvet és hogy olvashattam, és biztos vagyok benne, hogy még fogom is olvasni! Fantasztikus! Erőt, kitartást és energiát ad! Köszönöm szépen, hála, áldás érte Neked!"

Az alábbi visszajelzést egy kórházban dolgozó hallgatónktól kaptam, a veszélyhelyzet 54 napján: "Szia! Felolvastam a betegeknek a könyvedből - sokan jobban lettek, mosolyogtak. 🙏 Köszönöm. Nekem is rengeteg erőt ad nap, mint nap. ❤️🙏 Párszor elveszítettem pedig a fonalat. Köszönöm ❤️❤️"

"Hálásan köszönöm a könyvet! Nagyon hamar megérkezett! Minden szava épít!"

"Most kaptam meg a könyvet, 🙏 csodálatos élmény számomra. 🙏🙏 Köszönöm szeretlek 💕🙏"