A minap műszaki vizsgáról hoztam el az autómat, és éppen egy kórház mellett haladtam el, amikor erős késztetést éreztem, hogy lassítsak. Láttam, hogy egy mentőautó parkol az én oldalamon, de ezen nem csodálkoztam, hiszen tudtam, hogy a túloldalon évtizedek óta egy kórház működik. Amiatt kellett megállnom, hogy fotót készítsek nektek. A mentőautó felirata: Aloha… Melegség öntötte el a szívemet.
És itt még nincs vége: azonnal érkezett az inspiráció is. Azokat, akik átkelnek, elhagyják a földi járművüket, már várják odaát. Soha nem egyedül kelnek át. Jönnek értük, és segítséget nyújtanak, ahogy azt a mentőszolgálat is teszi…
Az egónk nem érti, nem értheti, hogy a lelkünk – mint minden más fontos körülményt - megválasztja az átkelése idejét is. Előfordul az is, hogy ezt csoportosan teszik, valami nagy tanítást magukra vállalva, ami az összefogásra, a szeretetre hivatott emlékeztetni. (Ismerős a távol-keleti cunami?)
Amikor idejövünk, egy szerződéssel, élettervvel érkezünk, és ennek a szerződésnek van „dátuma”. Tanulnivalók, szereplők, helyzetek, események – mindezt a segítőinkkel terveztük meg. Önként döntöttünk úgy, hogy idejövünk.
Senki nem hal meg egyedül. Ugyanúgy történik ez, mint amikor baleset van, és kihívjuk a mentőket. A mentők és az orvosok segítségül érkeznek, és segítik a testet a gyógyulásban.
A léleknek sokszor nagy szüksége is van erre a kíséretre: hirtelen felismeri, hogy volt teste, nincs teste… Így könnyebb eljutnia az anyagi világ gyakran nehéz és zavaros tapasztalataitól az éteri tapasztalatig, és fokozatosan emlékeznie, hogy folytatódik az élete.
Hiábavaló annak a megítélése, véleményezése, hogy egy embernek hogyan kellett volna meghalnia, hogy túl fiatal volt-e vagy sem; ez az ő lelkének a terve volt. Az ő ideje.
Az ittléted, a földi életed jutalma az, hogy hazamehetsz, és megértheted, hogy az élet csodálatos, az élet ünnep, ha te magad annak teremted.
SORSFORDÍTÓ DÁTUM 2026.11.21. MEGTANULHATOD, HOGYAN TEREMTHETSZ CSODÁLATOS ÜNNEPET.