A liliomvirág rejtélye: Egy történet a szeretetről és a háláról.

Egy történet a szeretetről és a háláról.

Nem kell sok időt eltöltened velem, hogy lásd, mennyire szeretem és mennyire bízok ennek a kedves Virágnak a hat szirmában, amit Liliomvirágnak nevezünk. Többek között szerepel a karkötőimen, a kitűzőimen és a weboldalaimon. Sőt, energiájával, tisztító és életeket átformáló erejével megtölti a szívem és a lelkem. Működik mindenki számára, aki elfogadja.

Még mindig emlékszem arra a napra, amikor belépett az életembe. Mint minden nagy ajándék, titokzatosan és csöndesen érkezett. Izraelben egy kávézóban ültem. Lenéztem, és ott úszott a Virág a kapucsínóm habján. Mosolyogtam, anélkül, hogy tudtam volna, a lelkem megremeg. Sokkal több volt ebben, mint a pultos művészete. Tagadhatatlan energia volt mögötte. Libabőrös lett a hátam. Visszajelzést kaptam arról, hogy ez tisztító eszköz, amely megszabadíthat bennünket és megváltoztathatja az életünket. Azonnal kapcsolatba léptem a mesteremmel, Dr. Ihaleakalával, aki megerősítette az érzésemet. Azt mondta, hogy a Virág tisztító eszköz volt, amely az állandó háborúk vérontásának emlékétől és azoknak a gondolatoknak, helyszíneknek, helyzeteknek és hiedelmeknek a rabságából szabadít fel, amelyek folyamatos konfliktusokat váltanak ki.

“Az elménk állandó harcban áll saját magunkkal”, mondta nekem. “Használati módja pedig így szól: ‘Liliomvirágot teszek erre a helyzetre’”.

Ezek a szavak a szívembe hatoltak, tudtam, hogy amit mond, igaz. A legrémesebb háborúk mindig az elménkben zajlanak, mert igaz, hogy a gondolataink, a hiedelmeink, a véleményeink és az ítéleteink a legrosszabb ellenségeink. Kihívást jelentő harc. Egy kis kapucsínóval az Univerzum kétségtelenül nagyszerű eszközt nyújtott át nekem, hogy segítsen megnyernem ezt a csatát.

A Virág bölcsessége természetesen már évezredek óta jelen van. Bár hagyományosan a francia királyi házat reprezentálja, használata Jézus Krisztus korába vezet vissza. A mexikói Teotihuacán piramisaiban is találtak ilyet, majd St. Germainnál is megtalálható, akinek az volt az egyedülálló küldetése, hogy minden szívbe helyezze el a Liliomvirágot, mint a hármas isteni lángot.

Ezt első kézből fedeztem fel a Mount Shasta-i spirituális utunk során. Idegenvezetőnk St. Germaint csatornázta le. Amint befejezte a lecsatornázást, azt mondta nekünk, hogy itt az ideje abbahagynunk a beszélgetést és elindulni vásárolni. Megkérdeztem, hogy vehetünk-e valamit neki. Egy kis szünet után kedvesen azt válaszolta, hogy szeretne egyet a Liliomvirág kitűzőimből.

Még mindig libabőrös leszek, ha erre a pillanatra gondolok. Ugyanaz az érzés, mint amit az előző évben éreztem, amikor őt csatornázták le, és ő azt mondta, hogy hálás nekem azért a munkáért, amit a Földön végzek.

St. Germain üzenete természetesen világos. A Liliomvirág ajándék, amely mindannyiunké. Mást nem is kell kérnünk. Bevonzzuk az életünkbe. Legyünk tisztában vele, hogy a választás kizárólag a miénk. Szenvedhetünk, aggódhatunk és folytathatjuk a harcot a saját elménkkel. Vagy hihetünk abban, hogy a ‘béke velem kezdődik’ és így választhatjuk a ‘Liliomvirágot teszek erre a helyzetre’.

Megértem, hogy az élet lehet kihívás és ahogy Dr. Ihaleakalá szívesen hangoztatta, “minden lehetséges segítségre szükségünk van”. A Liliomvirág nagyon hatékony eszköze a tisztításnak. Olyan, mint egy örvény, ahol a problémák átalakulnak, és a helyükbe lehetőségek lépnek. Szeretetben teremtett eszköz, egyike a leghatékonyabbaknak azok számára, akik használják.

A világ minden táján a saját bőrömön érzékeltem, ahogy férfiak, nők és gyermekek találtak különféle módokat, hogy bevonzzák az életükbe a Liliomvirágot. Fotókra, mobiltelefonokra, dokumentumokra és számítógépekre ragasztják rá a Liliomvirágot. Használják a képernyővédőt, használják a karkötőket és a kitűzőket. Láttam csodákat és átváltozásokat is, amikor valaki ezt az energiát és ezt a hatalmat a magáévá tette, mindezt egyszerűen a Liliomvirágot teszek erre a helyzetre használatával. Hat hatékony szó, amely összecseng a hat szirommal.

Még mindig mosolygok ezen a kapucsínón. Az én ajándékom az Univerzumtól. Olyan ajándék, ami Isten szeretetének erejét hivatott kimutatni, hogy segítsen azoknak, akik segíteni akarnak saját magukon.

Az a vágyam, hogy a Liliomvirág emlékeztetőül fog szolgálni, hogy végezd a tisztítást, amely megszabadít téged az elmédtől és megváltoztatja az életed.

Az a vágyam, hogy a Liliomvirág a jelenlét szimbólumául szolgál, az egyetlen hely jelképéül, ahol meg fogod találni a békét.

Az a vágyam, hogy a Liliomvirág szeretett bolygónk új korának szimbólumául szolgál, amelyben a küldetésünk együtt-teremtői vagyunk, hogy tiszta szívű Emberekké váljunk, az Emberiség szolgálatának élve.

Engedd, hogy a Liliomvirág mint valami végbemenő hatalmas változás szimbólumául szolgáljon, annak ígéretével, hogy jó hírek érkeznek, ahol a sötétség fénnyé alakul és ahol mindannyian felfedezzük a saját hatalmunkat a vidám, bőséges és békés élet megtapasztalásához.

Mabel

A legutóbbi izraeli utam során sok helyen találtam Liliomvirágot, de ezúttal a kapucsínóimban szíveket és más formákat is találtam.

Itt találod az én Liliomvirág áruházamat , ahol sok olyan termék van, ami segíteni fog téged, hogy több békét vonzzál be az életedbe, napi 24 órán át.

Ha jó volt St. Germainnek, mindannyiunknak jó. :)