Már nem söpörhetjük a szőnyeg alá

Már nem söpörhetjük a szőnyeg alá

Ismét volt szerencsém házigazdaként részt venni Mabel Katz hétvégi budapesti Ho’oponopono szemináriumán, majd két hét múlva kísérni őt madridi útjára, ahol több, mint 400 fős hallgatóság töltötte meg a termet. Így, a közelében – talán ahogy ő tanult a mestere, Dr. Ihaleakalá Hew Lentől –, az oldalán sokszorosát tanultam az életről, az elengedésről, a Ho’oponoponoról, és jutottam közelebb sok lépéssel önmagamhoz is.

Ho’oponopono rovatom számára összegyűjtöttem a megfelelőnek és aktuálisnak hitt kérdéseket, és rendre meg is kaptam rájuk a választ.

A budapesti tanfolyam persze, hogy sikeres volt, soha ennyi gyermek nem vett még részt rajta, mint most. Sok hallgatónk az öt évvel ezelőtti első szemináriumon már elköteleződött, és minden évben ismételnek. Mindig mást és mást kapunk, mi magunk is mások vagyunk. Mabel is más… (fotó ide)

Mabel innen közvetlenül Indiába repült, ahova egy nemzetközi békekonferenciára volt hivatalos, mint békenagykövet. Élményeiről így mesél:

„India kivételes ország. Földrész, ahogy ők nevezik, és valóban az. Jövőre visszamegyek, mert nagyon sok tanulnivalóm van. Azt hiszem, mindenkinek el kellene mennie Indiába, hogy még jobban értékelni tudja mindazt, amije van. Ott valóban meg lehet tanulni, hogy legyünk boldogok, hogy lássuk másképp világot. Tokióban is tanítottam a közelmúltban, érdekes látni a különböző kultúrákat, programokat, emlékeket, szokásokat. Számomra a legfőbb tanulság, megerősítés, hogy nem tudjuk, mi a jó és mi a rossz. Azt hiszem, végső soron Indiában sokkal kevesebbre van szükség a boldogsághoz. Ez a legfontosabb, amit meg kell tanulnunk. Bámulatra méltó, hogy mennyire spirituálisak az indiaiak. India megváltoztatja az embert, bár nehéz ezt szavakkal leírni. Bárcsak mindenkinek lenne lehetősége megismerni Indiát ebben az életben! 2017-ben elkísérhettek engem.”

Sok interjúban, minden szemináriumon, de még a madridi kávézás közben is felvetődik az előző életek kérdése. Hallottunk már erről persze sok alkalommal, a Ho’oponopono szemszögéből is, de most ez a kérdés mindent vitt. Sokaknak érkezik információ, akár több előző életükről is, mások pedig elutasítják még a gondolatát is. Feletettem hát Mabelnak is a kérdést: Valóban könnyebbé válik az életünk, ha elfogadjuk az előző életeinket?

„Az előző életek nagyon fontos téma. Már nem tagadhatjuk, nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Nem kell, hogy nekem higgyetek. Higgyetek csak a Google-nak. Üssétek be keresőszónak hogy előző élet + tudomány, és meglátod, micsoda listát hoz fel.

Mára rengeteg tudományos információ is a rendelkezésünkre áll. Sok olyan gyermek él közöttünk, akik képesek visszaemlékezni a múltjukra. Sokan vannak, akik most könyveket írnak az élményeikről. Sokszor említem a szemináriumaimon, az interjúkban az amerikai agykutató, Dr. Jill Bolte Taylor nevét, aki Mennybe döngölve című könyvében ír egy agyvérzés tapasztalatairól, melynek során teljesen elveszítette a bal agyféltekéje működését. De visszajött, mindenre emlékszik, pedig hosszadalmas rehabilitációra volt szüksége – és ezt most mind leírta nekünk.

Egy másik név Anita Moorjani Meghaltam, hogy önmagamra találjak címmel írt remek könyvet. Végső stádiumúnak diagnosztizált rákbetegségből jött vissza, mert küldetése volt, hogy átadja az élményeit. Járja a világot, több alkalommal Eben Alexander idegsebésszel együtt tart előadást, aki szintén járt a túloldalon, és A mennyország létezik című könyvében számol be nagyon hasonló élményekről. Nagyon ajánlom ezeket az olvasmányokat, mert ki kell nyitnunk az elménket, rá kell jönnünk, hogy nem tudunk semmit, és így könnyedén válhatunk alázatossá, amire napjainkban nagyon nagy szükség van.

Már nem mondható tehát, hogy ez nem létezik, nem hiszek benne. Ebben a korban, amiben most élünk, különös jelentősége van az előző életeknek. Fontos felébrednünk, tudnunk, hogy kik vagyunk, hogy meglássuk azokat a lehetőségeket, amiket az Új Kor kínál nekünk a változásra, a programoknak és emlékeknek a törlésére, hogy új világot teremthessünk. A Ho’oponopono erre remek eszközöket kínál, bárhol, bármikor végezhető, gyakorolható. Biztosan állíthatom – ahogy első könyvem címe is ez: A legkönnyebb út. Most minden lehetőségünk megvan, bízom benne, hogy élünk velük, kihasználjuk őket.” – zárja a gondolatot Mabel, és már repül is tovább, hiszen rengeteg dolga van.

Sokszor ad annak hangot, különösen az utóbbi hónapokban, hogy ő nem tervez, mert rájött, hogy Isten tervei mindig sokkal jobbak, mint amilyeneket ő képes lenne szőni. Talán a mi közös munkánk megerősítést nyer az Univerzum részéről, és tovább segít minket, hogy 2017-ben itt is találkozhassunk – ha ez a megfelelő és tökéletes mindannyiunk számára.

„Remélem, hogy visszamegyek Budapestre, mert Magyarországon még nagyon sok embert kell felébresztenünk. Meglátjuk, Isten tervez-e nekünk valamit Budapestre. Meglátjuk…”

Köszönöm a lehetőséget, Mabel. Isten oltalmazzon az utadon!