Isten létezik?

A Puente Grande (Nagy Híd) börtönben

Szeretném megosztani veled, mennyire hálás vagyok azokért a lehetőségekért, amelyek itt a mexikói Guadalajarában nyíltak nekem. Voltam a Puente Grande (Nagy Híd) börtönben, egy fiatalokat nevelő intézetben, és most szombaton pedig békekonferenciát fogok tartani. Megható, hogy Isten rám bízta ezeket a feladatokat.

Az ok és okozat alapelve az okozatot akkor is az okból vezeti le, ha az nem látható.
Ha egy madarat repülés közben eltalál egy golyó, feltételezzük, hogy lelőtték, akkor is, ha ezt nem láttuk. Nem szükséges tehát minden esetben látni valamit ahhoz, hogy tudjuk a létezését. Kivétel nélkül minden esetben ugyanaz történik: ha megfigyeljük az hatást, felismerjük az okokat.
Az óra létezése igazolja az órás létezését: a mechanizmus leleményessége teszteli az órás intelligenciáját és tudását. Ha egy óra megadja nekünk a számunkra szükséges információt, azt gondoljuk, hogy ő intelligens?
Ugyanezt mondhatjuk el az Univerzum mechanizmusáról is: Isten nem mutatkozik, de munkája igazolja a létezését.

Hogy segítsek neked emlékezni, hogy is működik ez, összeállítottam egy négyrészes Ho’oponopono video alapkurzust, melyről őszintén remélem, hogy segítségedre lesz megtalálni a legkönnyebb utat, ahogy én is megtaláltam, és ami megváltoztatta az egész életem. Segített megtalálni a küldetésem, a békém és a boldogságom. Megosztok veled egy olyan eszközt is, ami napi 24 órán keresztül tisztít helyetted, akkor is, amikor alszol.

« visszalépés