fbpx Skip to content

Az a híres hawaii kórház

„A probléma nem probléma, hanem ahogy reagálunk a problémára, az a probléma.”
Dr. Ihaleakalá Hew Len

Ismerősen cseng ez a nehezen megjegyezhető név? Jó néhány évvel ezelőtt már találkozhattál vele a Magyarországon először megjelent Ho’oponopono-könyv lapjain. Ő az a pszichológus-sámán, aki egy hawaii állami kórház veszélyes bűnözőként fogva tartott, elmebetegeknek titulált pácienseit úgy gyógyította meg, hogy nem is látta őket. Csupán a kórlapjaikat vette elő, és a Ho’oponopono technikáját alkalmazva tisztította az erőszakkal, a betegségekkel és az illető rabokkal kapcsolatos, több életen át felhalmozódott emlékeket.

Az eset híre robbanásszerűen terjedt el a világban, hála Joe Vitale marketingguru több nyelvre lefordított könyvének. Azóta ennek a mindenki számára remekül működő technikának magyar nyelvű szakirodalma is kerekedett, hiszen nagy igény volt és van arra, hogy az idegen nyelvet nem beszélők is hozzáférjenek a forrásmunkákhoz, cikkekhez, videókhoz, könyvekhez. Jómagam - ugyancsak elolvasva ezt a könyvet - elhivatottságot éreztem e módszer iránt, és azonnal nekiálltam a fordításnak. Belevágtam a könyvkiadásba is, megtanultam videókat feliratozni, és ma már elmondhatom, hogy bárki bármilyen problémájára keres megoldást a Ho’oponoponoban, megtalálhatja.

De mi is valójában a probléma? Mert úgy tűnik, mindannyiunknak van belőle bőven. Ha nincs elég, akkor csinálunk magunknak… Problémának tekintünk mindent, amit nem tudunk azonnal, csípőből megoldani, ami váratlanul bukkan fel, ami arra késztet, hogy kilépjünk az oly kényelmes komfortzónánkból, és valami újat próbáljunk ki, ha végre más eredményt akarunk elérni. Problémákról beszélgetünk a családban, az ismerőseinkkel, a barátainkkal – mert azt hisszük, hogy ha megosztjuk, akkor kisebb súllyal nehezedik a mi vállunkra. Egy szó, mint száz – a saját problémáinkon kívül magunkra vesszük a másokéit is.

Elővesszük tehát a hitünk szerint jól bevált és társadalmilag is elfogadott, sőt, szentesített eszközeinket.

1. Elkezdünk aggódni. Akarva-akaratlanul, automatikusan, hiszen ezt tanultuk, ezt örököltük, talán párszor a fejünkhöz is vágták, hogy felelőtlenek (!) vagyunk, mert nem aggódunk. Mintha az aggódás segítene bármin is! Az aggódás elvisz a jövőbe, elképzeljük a nem kívántat, a negatív kimenetelt, de még abból is a legrosszabbat, mert az elme már csak ilyen. Nem tud kilépni a saját korlátaiból. Az aggódás csak félelmet szül; a legrosszabb, amit tehetünk, ha probléma merül fel.

2. Elkezdünk gondolkodni, hogy is oldjuk meg a problémát. Nos, a gondolkodás ritkán vezet eredményre. Miért? Mert amint elkezdünk a problémán gondolkodni, máris a múltban vagyunk, ottragadunk, egyik emlék felidézi a másikat, és már azt sem tudjuk, hogy miért is szálltunk magunkba. Lehetséges, hogy jön valami jónak látszó ötlet, de hogy valóban jó-e és megoldást nyújt-e a problémánkra, azt bizony nem tudjuk. Sejtjük, elképzeljük, reméljük. Igen ám, de nem vesszük figyelembe, hogy a világ pillanatról pillanatra változik, és miközben mi a megoldáson gondolkodunk, fényévekkel megy el mellettünk az élet. Meg aztán nem is számolunk, nem is vagyunk képesek számolni minden lehetőséggel, még ha oly élénk is a fantáziánk. Kihagyunk valamit vagy valakit a számításainkból.

Akkor nincs is másik kijárat? Zsákutca az egész életünk?

A jó hír az, hogy van megoldás. Nem a probléma a probléma, hanem ahogy reagálunk a problémára, az a probléma. Hogy csináljuk? Hogy reagáljunk másképp?

Ahogy Eckhart Tolle mondja: „Amint észreveszed, hogy nem vagy jelen, máris jelen vagy. Valahányszor képes vagy megfigyelni az elmédet, már ki is léptél annak csapdájából.” Ez így rendben is van, de hogy szabaduljunk az elménk fogságából? Hogy törjük össze a sablonokat, amiket olyan jól megtanultunk? Hogy hozzuk magunkat a jelenbe? És ami még izgalmasabb, hogy maradjunk a jelenben?

A létező legegyszerűbb problémamegoldó módszer a Ho’oponopono. A szó hawaii eredetű, azt jelenti: hibát kijavítani, helyrehozni. Javítható általa tehát a hozzáállásunk, a tudatosságunk, a reagálásunk mikéntje. Helyrehozható sok, fájdalmat és bosszúságot okozó program, amely megakadályozza, hogy képesek legyünk élvezni a jelen pillanatot, és újra meg újra ugyanazt csináljuk – más eredményt várva. Ahogy Einstein mondta, ez őrültség!

Tehát: a jelenléthez kezdésként elegendő néhány mantrát ismételni magunkban, mint például a Köszönöm, Szeretlek. Ezzel leállítjuk az elme folytonos fecsegését, nem engedjük elkalandozni, okoskodni. Ezeket a kulcsszavakat alkalmazta Dr. Hew Len is a hawaii intézetben, és ért el ragyogó eredményeket. Amint észrevesszük, amint tudatossá válunk arról, hogy megoldandó helyzet adódott az életünkben, mantrázzuk ezeket az egyébként is pozitív, az elménket a múltból és a jövőből visszahozó szavakat. Ha erre figyelünk, a jelenben vagyunk, kezdetben talán csak néhány másodpercig, de gyakorlással egyre hosszabb ideig őrizhetjük a békénket. Ha békében vagyunk, akkor pedig jöhet az inspiráció, a tökéletes megoldás, a váratlanul érkező remek ötlet vagy gondolat. Erről az univerzum gondoskodik!

A Ho’oponopono számos könnyű és hatékony eszközt kínál a követőinek, hogy ki-ki ízlése és hite szerint megtalálja közülük azt, ami számára a legjobban működik. Érdemes tehát kipróbálni, mert garantáltan működik a technika.

Hála Drága Mesterünknek, Dr. Ihaleakalá Hew Lennek. 1939 - 2022 -

Ha szívesebben hallgatod, mint olvasod, kattints ide: