A tréningekről a gyakorlatba

Volt szerencsém körbeutazni a világot, Belgrádtól Indiáig, Izraeltől Argentináig, és visszatérni az Egyesült Államokba, segítve a hívő útkeresőket, hogy megtalálják Az Élet Legkönnyebb Útját. Mi több, sok igazságot osztottam meg, melyekről remélem, hogy segítenek az embereknek felelősséget vállalni a saját életükért, hogy elérjék a boldogságot és a mentális békét.

A személyes felelősség az első lépés a tudatosabb élethez. A tudatosság gyógyít.

Azok, akik már részt vettek legalább egy tanfolyamomon, tudják, hogy az egyik legfontosabb teendőnk a saját gondolatainkért való felelősségvállalás. Ahogy mindig elmondom, meg kell állítanuk a házi őrültet. Tudod, mire utalok. Ez az a részünk, amely folyamatosan beszél hozzánk. Az a részünk, amely véleményektől, ítéletektől és beállítottságoktól terhes. Ezt az őrült elmét kell leállítanunk, hogy ne ő irányítsa az életünket; ez az egyetlen módja annak, hogy jelen legyünk, kevesebbet reagáljunk és elérjük a tényleges belső békét.

A tréningjeimen ezt a kihívást azzal kezdjük kezelni, hogy megszeretjük és elfogadjuk magunkat. Tudjuk, hogy nem kell tökéleteseknek lennünk. Sőt, tudjuk, hogy úgy vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk. Azt is tudjuk, hogy a magunk elfogadása és szeretete az egyetlen módja a bolygó átváltoztatásának.

Nos, tudni az igazságot egy dolog, de azt áttenni a gyakorlatba nagyon más. Itt kezdődik az igazi varázslat.

Semmi nem tud olyan boldoggá tenni, mint amikor látom a hallgatóimat, hogy a tanfolyamokon magukévá teszik a tanult igazságokat és elkezdik azokat alkalmazni a saját életükben. Ez az, miért itt vagyunk, nem csak azért, hogy felfedezzük, HOGY éljünk nyugodtabban, hanem azért is, hogy valóban könnyebben ÉLJÜNK.

Őrizve magamban ezt a gondolatot, nagyon boldoggá tett, amikor az egyik hallgatómtól, Larissától egy emailt kaptam. Ő, mint sok más hallgatóm, visszaigazolja a tanfolyam alatt és után kapott inspirációt. Larisa a belgrádi tanfolyamomon vett részt, előtte egy héttel ott volt a zágrábi tanfolyamomon. Valójában ez volt a hetedik alkalom.

Költői szavai élő emlékeztetők, mire vagyunk képesek, ha felébredünk. Élvezzétek. Én már megtettem!

AZ ÉN BÉKÉM A VILÁGBÉKÉÉRT: Larisa gondolatai Belgrádban

Szia, Mabel! Úgy érzem, meg kell veled osztanom annak a mély átváltozásnak az élményét, amit a tanfolyamaidon keresztül éltem át a múlt hónapban Zágrábban és Belgrádban.

Néhány nappal a tanfolyam előtt az történt, hogy az emberek kétségbe ejtettek, mindegy, hogy ismerősök voltak vagy sem. Nem számított. Mindenki kétségbe ejtett, minden különösebb ok nélkül.
Néhányan olyan dolgokat mondtak, amik nem tetszettek nekem, mások olyan dolgokat tettek, amiket én nem tettem volna, és voltak, akik csupán azzal zavartak, ha egy légtérben voltam velük.

Nem menekülhettem az emberek elől, nem segíthettem magamon. Belső csatát vívtam, győztes nélkül. Ez néhány napig tartott. Miközben ez történt, úgy tűnt, mintha én lennék a világ legokosabb és legboldogabb embere.

Ugyanekkor közvetítették a vukovári eseményeket a televízióban. Hatalmas háborúban harcolt az országom. Nem volt több, mint egy konfliktus – áldozatok és győztesek.

Az elmém tiltakozott: az erőszak semmilyen fajtáját nem szeretem. Nem kellene ennek történnie ember és ember között. Nem szeretem átélni a múltat, vétkeseket keresni és mutogatni rájuk.

És máris olyanná váltam, aki a bolygó legokosabb embere, azokra mutogatva, akik másképp gondolkoznak. Hogy lehet, hogy nem értik? A háborúnak nincs győztese... mindkét fél veszít! Nem kellene megismétlődnie annak, ami Vukovárban történt, a világ egyetlen részén sem... Afganisztán... Palesztína... Izrael... Senkinek nem kellene gyűlölnie a másikat a faja, a vallása vagy a színe miatt. Senkinek nem kellene “bűnösnek” éreznie magát, csak azért, mert különbözik!

Egy pillanat... amikor közelebbre néztem... ugyanígy tápláltam a háborút. Most láthatom! Igaz, hogy nem tartok a kezemben fegyvert, de vajon nem ugyanazt teszem? Valahányszor vitatkozom, ítélek, kritizálok... vagy ahányszor mindentudóvá válok, mások hibáit sorolom magamban, anélkül, hogy egyetlen szót szólnék.

Ugyanazt tettem. Mutogattam. Moralizáltam. Megsértettem másokat a gondolataimmal. Nem volt szükségem fegyverzetre. Mindegy, hogy vitatkoztam, rossz kedvű voltam vagy semmibe vettem másokat. Mások szívébe kést szúrtam. Az enyémekébe is. Belső csatát vívok, és nincs győztes.

Ez a felismerés nem hangolt le, nem tartott vissza és nem alázott meg. Azért érkezett, hogy tisztább, gyógyultabb, szabadabb és közlékenyebb legyek. És elég a mások és a magam büntetéséből! Csak szeretnem kell. Nem kell mutogatnom a politikusokra, a kormányokra, az elnökökre, az államfőkre vagy a háború vezetőire.

Minden tőlem függ. Nem több és nem kevesebb.
Minden! A Világbékéért.

Ez a felismerés nem véletlenül érkezett. Mindennek így kellett történnie. Arra volt szükségem, hogy szélsőségre jussak. Két abszurd dolog történt ugyanabban az időben, a világgal való összeférhetetlenségem és a rettenetes erőszak Vukovárban. Ezek az elmémben történtek, nem máshol, hogy a lelkem elérkezzen arra a pontra...

Ki szenved, amikor másokat ítélek el?
Kit utasítok el, amikor másokat utasítok el?
Kit vádolok, amikor másra mutogatok?

El tudom fogadni, hogy vannak más emberek, mint én?
Akik másképp gondolkodnak…
El tudom fogadni azokat, akik nem értenek egyet velem? Akkor is, ha olyan dolgokat tesznek, amiket én nem tennék?
Akkor is, ha nem értem? Akkor is, ha dühösek rám?
Képes vagyok rá?
Képes vagyok nyugodt maradni, ha valaki kétségbe ejt? …ha valaki engem zavar? …ha nekem olyan dolgokat mondanak, amikkel nem értek egyet? …amikor nem értem?

Kinek tartozom a békémmel? Másoknak... vagy magamnak?

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy társulnom kell azokhoz, akik nem tetszenek. Nem kell velük töltenem az időmet. Nem kell, hogy a legjobb barátjuk legyek. Mégis szerethetem őket.

A szeretet belső dolog.
Szeretni könnyű.
Ez az, amit tehetek a világbékéért.
Csak ez.
Nem több és nem kevesebb.

Köszönetet mondok Larisának, amiért elmondta a történetét. Szép. Nagy ébresztés. Jó lecke mindannyiunknak. Hogy ne ártsunk tovább magunknak. Hogy gyakoroljuk az önelfogadást, a hálát és a megbocsátást.

Azt hiszem, hogy ha elég gyakran jössz vissza és elkötelezed magad a gyakorlat mellett, a saját paradicsomodban fogod élni az életed. Nos, kezdjük az Új Évet azzal, hogy engedélyt adunk magunknak, hogy önmagunk legyünk, és tudatosabbá válunk. Ha ezt tesszük, jobb világot teremthetünk magunknak, a gyermekeinek és mindannyiunknak.

Azt hiszem, ez csodálatos lenne.

Boldog Új Évet 2017-re mindenkinek!

Mabel

« visszalépés