A béke velem kezdődik

A béke velem kezdődik / Őszinte beszélgetés Mabel Katz-cal

A béke velem kezdődik, kár kívül keresni azt, ami bennem van. Minden megoldás kulcsa a törlés és javítás, ehhez pedig itt vannak a varázsszavak: Köszönöm, Szeretlek!
Szerző: Frenyó Krisztina Publikálás: 2015-12-09.

Melyik a Te utad?
Ahogy mindig mondom, azt kell tenned, ami a te számodra működik. Nincs kétségem, hogy a megerősítések és a vizualizáció működhetnek. Ilyen hatékonyak vagyunk. Teremtünk a gondolatainkkal. Holott sokkal egyszerűbb ismételni a “szeretlek” és a “köszönöm” szavakat, elengedni, és engedélyt adni Istennek, aki minket teremtett és mindenkinél jobban ismer minket. (Mabel Katz)

Ugye ismeritek azt az érzést, amikor a jóleső izgalom és gyermeki kíváncsiság kéz a kézben járnak? Valahogy így készültem jómagam is erre a különleges interjúra. És, hogy mitől volt olyan különleges? Mabel Katz, aki ez esetben a beszélgetőtársamként foglalt helyet mellettem, önmagában is különleges ember, emellett az életútjaként felvállalt Ho’oponopono valóban igazgyöngyként ragyog a mindennapok egyhangúságában. Számomra a Ho’oponopono – ahogy azt egy korábbi írásunkban is említettem – egy “ismeretlen ismerős” köszöntése, hiszen a gondolatok, érzések visszaköszönő jó barátként tűntek fel a régmúltból, csupán egy jóval egyszerűbb, könnyebben emészthetőbb és szerethetőbb köntösbe bújtatva. Ezen a napon újra szíven “ütött” az a valami ……………..

az, amit már oly régóta kerestem, és ehhez a felismeréshez még csak el sem kellett utaznom sehová. Meg kellett értenem, hogy a béke valóban velem kezdődik. Mabel egyszerű őszintesége, szemeinek csillogása, és az a leírhatatlanul lélekemelő hangulat amely végig jelen volt közöttünk a szálloda halljában, mintegy megkoronázta a beszélgetésünket. Szívből remélem, hogy ezzel az írással, sikerül számotokra is átadnom néhány megfontolandó gondolatot, amely elér a szívetekhez.

F. K: – Szívből köszöntelek Mabel Magyarországon, igazán nagy öröm számomra, hogy találkozhatunk. Hetedik alkalommal érkeztél hozzánk Budapestre, hogy megtaníts bennünket magyarokat is, a Ho’oponopono alapjaira. A hetes szám az élet több területén is különlegességet rejt magában, misztikus jelentőséggel bír. Hogyan éled meg a magyarországi látogatást, a felkészülést a tanfolyamra, könyvbemutatóra, van-e érzelmi többlete az ittlétednek a hetedik alkalom kapcsán, és végül, de nem utolsósorban, mit jelent számodra a Ho’oponopono a mindennapokban?

M. K: – Igazából nem is tudtam, hogy ez a hetedik látogatásom nálatok, Klára emlékeztetett rá, amikor beszélgettünk az alkalmakról, ám előfordulhat, hogy a tudatosságot mellőzve, mégis ennek köszönhető, hogy ilyen különlegesen boldognak érzem most magam. A hetes szám valóban különleges és a hawaiiak számára igen nagy jelentőséggel bír, hiszen az Istennel való egységet jelenti. A felkészülésről pedig csak annyit mondanék, hogy a Ho’oponopono megkönnyíti mindezt, nagyon egyszerű használni a mindennapokban, a mi feladatunk igen egyszerű a készülődés során, hiszen az Univerzum, vagy Isten – bárhogyan nevezhetjük – mindent elvégez helyettünk. Nekem ebben az egészben annyi volt a szerepem, hogy eljöjjek és természetesen nagyon fontos, hogy itt akarjak lenni, készen álljak elengedni. A Ho’oponoponoval kapcsolatban, annyit még hozzátennék, hogy amikor készen álltam rá, hogy mindent elengedjek, ez valóban békét hozott az életembe.

F. K: – Szerencsésnek érzem magam, hogy Móra Klára jóvoltából olvashattam az Élet legkönnyebb útja című könyvedet. Ebben a könyvben természetes egyszerűséggel mesélsz a gondolataidról a Ho’oponoponoval kapcsolatban. Megragadt bennem egy mondat, amelyet még nem igazán értek, így hangzik: minél nagyobb az ellenállás, annál nagyobb az áldás. Kérlek fejtsd ki nekem ezt a gondolatsort bővebben. Következő kérdésem az új könyvedre irányul, amely ,,Elmélkedéseim a Ho’oponoponoról ” címmel került kiadásra. Mennyiben tér el ez az írás, az eddigi megjelent könyveidtől?

M. K: – Értem a kérdést, arra gondoltam itt az általad említett idézetnél, hogy amikor ellenállunk, akkor reagálunk valamire, és ha reagálunk, akkor nem tudunk elengedni és amikor mindenáron meg akarjuk érteni a problémákat, panaszkodunk, másokat hibáztatunk és magunkon kívül keressük az okokat, akkor nem vállalunk 100 %-osan felelősséget a tetteinkért és ez megnehezít mindent. Tulajdonképpen így vagyunk kódolva, ezt a programot tanultuk meg, amikor felmerül egy probléma, mi azonnal reagálunk, véleményeket és ítéleteket alkotunk, pedig mennyivel egyszerűbb lenne hátradőlni és elengedni mindent. Mégsem tudjuk. A könyvemben is azt próbálom átadni, hogy mennyire fontos az elengedés, az, hogy át tudjuk adni a problémáinkat a saját magunk azon részének, amely sokkal jobban tud mindent.

F. K: – Mabel, sok mindent olvastam rólad, számos videódat láttam, végignéztem a veled készült interjúkat és egyre több helyen hallom a sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek szavakat. Mégis arra lennék kíváncsi, hogy neked, Mabel Katznak, aki a legközelebb állsz valamilyen szinten a tisztításhoz, a Ho’oponoponohoz, mit is jelentenek igazán a köszönöm, szeretlek szavak. A béke velem kezdődik, ahogy említed számtalan alkalommal, ezért az lenne a következő kérdésem, hogy én jómagam, hogyan kezdhetem el a gyakorlatban a tisztítást, a gyógyítást saját magamon belül, hogy aztán a körülöttem lévő világ is jobbá váljon?

M.K: Tulajdonképpen ezek a szavak, hogy köszönöm és szeretlek, mind jelszavai az elengedésnek. A Ho’oponopono, a tetteinkért, valamint a mindenért felvállalt 100 %-os felelősség. Amikor azt mondjuk sajnálom és kérlek, bocsáss meg, valójában bocsánatot kérünk mindazért, és sajnáljuk mindazt, ami bennünk van és előidézte ezt a helyzetet, memóriákat, emlékeket, amelyek folyton pörögnek bennünk, legyen bármi is az. Amikor szembesülünk egy problémával, kétféle választás lehetséges, az egyik, hogy reagálunk és ítéleteket fogalmazunk meg, a másik pedig az, hogy elengedjük. Egy analógiával érzékeltetem mindezt, amikor a számítógépen dolgozunk, és megjelenik a képernyőn egy hibaüzenet, akkor is kétféleképpen viselkedhetünk, elkezdhetünk beszélni a képernyőhöz, azaz ellenállunk, – hisz a gép nem tud mit tenni, ám a probléma megmarad – vagy megnyomhatjuk a törlés gombot. A Ho’oponoponoban használt köszönöm és szeretlek szavakkal ugyanúgy törlünk, mint a számítógépünkön. Így valóban teszünk valamit a hibák kijavítása érdekében. Ahogy megtanuljuk az elengedés folyamatát a folytonos reagálás helyett, így fog tudni a béke egyre nagyobb teret nyerni az életünkben és így tudjuk megtalálni a valós megoldásokat. Amennyiben mi magunk megtaláljuk a békénket, és változtatunk a dolgainkon, így körülöttünk is minden változni fog, hiszen minden ami körülöttünk van, az valójában csak tükörképe a bennünk játszódó folyamatoknak. Épp úgy, ahogy a számítógépes példánál a képernyő.

F. K: – A béke kapcsán fogalmazódott meg bennem az a kérdés, hogy a 2012-ben elnyert Világbéke Nagykövete cím, azután később egy internetes szavazáson egy másik nagy kitüntetés, a Közönség Békedíja, amely szintén téged illetett, megváltoztatta – e a mindennapi életedet, mit jelentett neked mindez? Ide kapcsolódik még a sokszor említett mondatod, amely így szól: ,,a belső béke maga a világbéke”, hogyan járulhatunk mi hozzá a saját kis békénkkel a világbékéhez?

M. K: – Amikor 100 %-ban felelősséget vállalunk valamiért, akkor az szabaddá tesz bennünket, mert ez az egyedüli dolog, amely fel tud bennünket szabadítani, békét hoz számunkra. A panaszkodásunkkal csak a régi emlékképeket játsszuk le újra. Fontos azonban tudni, hogy a felelősségvállalás nem egyenlő a bűntudattal. A felelősségvállalásnál törüljük a régi emlékeket, ami nem könnyű feladat, hiszen a régi, berögzült képek és minták folytonosan pörögnek a tudatalattinkban. Nehéz felfogni mindazt, hogy ezeket a történéseket, ,,lemezeket ” mi vonzzuk be és játsszuk le újra. Semmi sem történik rajtunk kívül. Amint megtanuljuk az elengedés technikáját, szabaddá válunk és megváltozunk mi magunk, ahogyan mi változunk, úgy változik körülöttünk is a világ, Amikor megtaláljuk magunkban a békét, az én békéjét, akkor körülöttünk is kialakul ez a békés állapot. Nagyon fontos, hogy mi magunk ott belül tudjuk, felismerjük, hogy a belső békénket nekünk kell megtalálnunk, ne várjuk kívülről a segítséget, ne higgyük, hogy egyszer csak majd magától lesz olyan, hogy világbéke, hanem fel kell ismernünk az erőnket és, hogy mi a mi szerepünk a világbéke elérésében. A legfontosabb út, eljutni a mindenkiben létező bölcsebb részhez, a természetes bölcsességhez, amely minden problémára tudja a megoldást, Amikor elérjük a belső bölcsességet, akkor ott megtaláljuk összességében a világbékére is a megoldást. A díjak önmagában nem jelentettek semmi különöset, mindemellett természetesen örültem nekik, hiszen általuk sokkal több emberhez el tudom juttatni az üzenetemet. Ajtók nyíltak meg számomra, így a gondolataimat, felismeréseimet megoszthatom másokkal, célom, hogy az üzenetemmel, a küldetésemmel minél több emberhez eljussak, épp úgy, ahogy ezzel az interjúval is.

F. K: – Az egyik veled készült interjúban felfigyeltem arra, ahogyan beszéltél a pénzről és a pénzhez fűződő viszonyodról. Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy nem társítod a szegénységet a szeretethez, sőt…

azaz nem feltétlenül kell szegénynek lennünk ahhoz, hogy az embertársainkat szerethessük. Régóta foglalkoztat a gondolat, miszerint hogyan szeressük úgy a pénzt, hogy közben ne váljunk a rabjává, miként tanuljunk meg elvonatkoztatni az anyagiak állandó jelenlététől, eljutva odáig, hogy ne uralkodhassanak rajtunk, a mértékletesség fogalmát szem előtt tartva? A pénz sokkal inkább eszköz kell hogy legyen, mintsem egy bálvány, szükséges, hiszen a segítségével boldoggá tehetünk vele másokat és magunkat is. Megosztanád velünk az ezzel kapcsolatos gondolataidat?

M. K: – Ez összetett kérdés, és a válaszom is épp ilyen összetett lesz, de nem gond, mert szeretek beszélgetni a pénzről is. Nincs azzal semmi baj, ha élvezzük az anyagiakat és okosan használjuk a pénzt a mindennapokban. Egyszerűen nagyon sokan csak úgy vagyunk programozva, hogy ezt másképp látjuk, ám az is nagyon fontos üzenet, hogy nincs szükség a pénzre ahhoz, hogy boldogok legyünk, vagy, hogy megtaláljuk a békénket. Ám igaz, hogy nem mindenki azzal a feladattal érkezett erre a világra, hogy meggazdagodjon, viszont ugyanolyan nagy igazság az is, hogy senki sem azért született, hogy szenvedjen, illetve, hogy szegénységben és szükségben éljen. Mindannyiunknak szüksége van valamennyi pénzre ahhoz, hogy a küldetésünket elérhessük, teljesíthessük. Ennek okán, jó, ha tudjuk, hogy az áldozat szerep nem a legcélravezetőbb út, ezért fontos, hogy ezeket a tanult, hozott szerepeket lerombolhassuk, de közben mindvégig tudatában legyünk annak, hogy mindenki más tapasztalásokat kell, hogy megéljen külön – külön.

F. K: – Mabel, tudom rólad, hogy nagyon szereted a gyermekeket és szeretsz a köreikben lenni. Mit jelent számodra a saját gyermekeiddel és a világ gyermekeivel való kapcsolat?

M. K: – Jól tudod, nagyon szeretek a gyermekekkel lenni, azért is olyan fontosak ők a számomra, mert a szeretetet és a békét a leginkább ők tudják majd megvalósítani, övék a jövő, mert bennük még ezek a futó programok nem olyan erősek, mint bennünk felnőttekben. Ezentúl, több oka is van, hogy szeretek velük együtt dolgozni, mert azok a dolgok amikről beszélek, sokszor nem tűnnek logikusnak, ám tőlük több megerősítést kapok a-felől, hogy ha bár nem is mindig logikusak a megosztott gondolataim, mégis igazak. Még egy fontosat kiemelnék a gyerekekkel kapcsolatban, mégpedig, hogy sokat tanulhatunk tőlük, így minden szülőnek azt javasolnám, hogy figyeljenek oda a gyermekeik szavára, hiszen ők tényleg tudják az igazságot és a lényeget. Amikor a gyermekeknek szóló szemináriumokat tartom, olykor jómagam is meglepődöm, mennyi mindenre tanítanak. Nemrég Mexikóban egy ilyen képzésen, feltettem nekik a kérdést, hogy ki az, akinek van láthatatlan barátja, és noha többnyire 13-14 éves gyermekek körében voltam, nagyon sok kéz emelkedett a levegőbe.

F. K: – Számtalan kérdés kavarog bennem és tudom, hogy nincs most annyi időnk, hogy mindegyikre sor kerüljön. Ami nagyon a fejemben és a szívemben is itt motoszkál a Klárával való találkozásom óta, hogy valójában lehet – e a földön mindenkit szeretni egyszerre? A másik kérdésem, szintén Móra Klárával folytatott hosszas beszélgetésünk kapcsán merült fel, mégpedig az, hogy amikor reggel felébredünk a legjobb amit tehetünk, hogy nem tervezünk meg semmit, hiszen amikor kilépünk az ajtón, van úgy, hogy minden a feje tetejére áll és teljesen megváltozik a napunk. A “nagy tervező” odafönt átírja a terveinket. Mit gondolsz erről, tényleg ne tervezzünk semmit?

M. K: – Akkor elsőként az első részre válaszolok, hogy mindenkit tudunk e egyszerre szeretni a világon? Sok szerencsét kívánok hozzá! Komolyan visszatérve a kérdésre, fontos, hogy mindenkire olyan szemszögből tekintsünk, hogy ő is Isten terve és Isten rendszerének a része. Jó, ha tudjuk, hogy minden ember az emlékeink megtestesülése, és azért is találkozunk velük, hogy az úgynevezett “gombjainkat” erőteljesen nyomogassák, illetve olyan dolgokat hozzanak a felszínre, amelyekkel dolgoznunk kell, és, hogy folyton tisztítsunk, töröljünk. Természetesen az életünk során számtalan emberrel élünk és dolgozunk, így elkerülhetetlen a nehéz, megoldandó dolgok felszínre kerülése, a lényeg, hogy mindvégig maradjunk tudatosak és ne reagáljunk, hogy tudatában legyünk a folyton pörgő emlékeknek, hogy így jobban és könnyebben tudjunk tisztítani. Vannak emberek akiknek könnyebben, míg mások számára nehezebben megy, hogy minden embert szeressenek. A tervezésről annyit, hogy nálam ez nagyon igaz, leginkább tervek nélkül szeretek élni, ám ehhez nagyon nagy bizalom kell, és én megtanultam, hogy az Istennek, vagy Univerzumnak, – nevezzük bárhogyan – ennek a nálunk intelligensebb valaminek sokkal jobb tervei vannak velem kapcsolatban, mint amit én ki tudnék magamnak dolgozni. Sodródom az áramlattal és megengedem a dolgoknak, hogy azok megtörténjenek velem, de ez olykor nehéz, főleg az elején. Minden tanulás és gyakorlás kérdése.

F. K: – Közeledik az év egyik legszebb ünnepe, a karácsony, amely a szeretetteli együttlétről szól. Mit jelent számodra ez az időszak, hol és kivel töltöd az ünnepeket?

M. K: – A karácsony számomra nemigen jelent semmi különöset, hiszen zsidó vagyok, de semmilyen vallásos ünnepet nem tartok, hiszen egyik vallásban sem hiszek. Amiben én hiszek, az a spiritualitás és, hogy mindannyian egy család vagyunk. Az idén a karácsonyt és az újévet is egy barátommal töltöm Svájcban, a legidősebb fiam is ellátogat hozzám szilveszterre, ezért ez nagyon fontos lesz számomra. Mindig is nagyon fontos volt az új év, már gyermekkorom óta, hiszen egy új lehetőséget hordoz magában, ahogyan amikor azt mondjuk, Köszönöm, az is új lehetőség, új év, vagy új kezdet.

F. K : – Engedd meg, hogy megköszönjem ezt a csodálatos interjút, amellyel megajándékoztál bennünket. Izgatottan várom a könyvbemutatót és a hétvégi tanfolyamot, ám mielőtt búcsúznék, egy utolsó kérdést még felteszek neked. Mi lenne az az egy dolog, amit szívből üzennél az olvasóinknak?

M. K : – Én is köszönöm az interjú lehetőségét, és az üzenetem az lenne az olvasók felé, amit számtalanszor ismétlek, mégpedig azért, mert ezt tartom a legfontosabbnak , az én életemet is ez a felismerés változtatta meg. ,,Bennem rejlik minden erő, hogy megváltoztassam az életemet. Megértettem, hogy kár pazarolni az időmet arra, hogy kívül keressem mindazt, ami belül van, és ha erre ráébredtem, akkor minden megváltozik körülöttem is.”

Szerkesztői zárszó:

Őszinte beszélgetésünk során, a szokottnál gyorsabban vert a szívem és olykor bizony a könnyeimmel küszködtem. Mélyen megindított Mabel üzenete, amelynek talán most van a legnagyobb létjogosultsága, amikor körülöttünk háború zajlik, és mindenki vívja a saját harcait. A másnapi előadással egybekötött könyvbemutató teljesen lenyűgözött, ám ami a hétvégi tanfolyamon történt, számomra igazán az volt a legnagyobb ajándék. Sok mindenre ráébresztett ez a két nap, és testileg-lelkileg felrázott a mély álomból, pont úgy, mint amikor a vekker jelzi: ideje felébredni. Estig írhatnám a sorokat, ám akkor sem tudnám jobban kifejezni azt a hálát, amit érzek, így csak ennyit tudok mondani: Köszönöm, Szeretlek!

Frenyó Krisztina

Fotó: Teszár Ákos

Forrás: http://feelingmagazin.hu/beke-velem-kezdodik-oszinte-beszelgetes-mabel-k...